Nem könnyű érzelmi-idealista alapokon működő, de kőkemény realistaként élni az életem. Időnként elkap a skizofrén életérzés, tehetetlenül nézem végig saját belső viharaimat... ilyenkor magamra zárom az ajtót és az írásba menekülök... utat mutat, segít tisztán látni és általa bonyolult lelkem nyomása is enyhül. Írok, csak írok és írok... a gondolatok, szavak árvízként törik át a bennem lévő gátakat és ahogy kitörnek, elmosnak mindent, mi útjukba áll... írnom kell, írnom, írnom és írnom, mint egy eszelős vetem a szavakat papírra... aztán egyszer csak könnyebb... egy mély sóhaj után kitisztul a fejem, a nyomasztóan összegabalyodott gondolataim letisztulva sorakoznak elmémben és én látom újra, merre kell mennem...

Bírnám, ha a sok agyabuggyant ember... étcsokivá változna...