Még tavaly év végén, idén év elején kibukott a zaklatásos ügy, főigazgatóig feljutott. Mivel a kislány nem kért fegyelmi eljárást, így annyiban is maradt az egész - hivatalból nem indítottak fegyelmit. Fönci tussolta az ügyet, védte a zaklatót.
Fönci teljes mértékben a zaklató mellett áll és védi és büntetésből előadást kell tartania a törvényi változásokból a titkárnők részére, úgy, hogy a zaklatottak is jelen vannak. Hogy ez kinek büntetés? Hát nem neki. Kis kollegina felment hozzá, hogy nem akar résztvenni az előadáson, mert képtelen egy légtérben maradni ezzel az emberrel - a válasz az volt, hogy menjen bátran, nem lesz baj, nem kell jóképet vágni hozzá, egyébként is fönci is ott lesz... mondtam is azonnal a lánynak, hogy ne bízd el magad, nem rád fog figyázni, hanem a zaklatóra...
Tegnap volt az előadás egyik fele, a fickó lubickolt, fönci támogatta, nekem meg végig hányingerem volt. Ha kussolok is, az arcomat nem tudom befolyásolni. Fönci rám szólt, hogy miért nem mosolygok, majd előadás után is félrehívott engem és a kis kolleginát, hogy miért vagyunk ilyen komorak.
Nehezen viselem, talán azért, mert engem is zaklattak fiatalként és még nem dolgoztam fel, de szerintem csak a szokásos igazságérzetem lázadozik. Végig hányingerrel ültem ott és az előadás alatt, látván ezt a tuskót és fönci támogatását, azt éreztem, hogy fizikailag le tudnám ütni mindkettőt. Nagyon felzaklatott, hogy ott kell ülni a zaklató előadásán és még jópofát is kell vágni hozzá, ráadásul kérdéseket is tett fel, amikre válaszokat is várt...
Mivel nem végeztünk, ma lesz még egy előadás, azt is túl kell élni.
De, csak hálás lehetek, mert felszínre hozott bennem egy traumát, amivel dolgom van, másrészről pedig olyan feszültség van bennem, ami fizikai aktivitásra serkent és ez csak a javamat szolgálhatja.