No, szappansztori végetért.
Berni, az én kis kolléganőm fogta magát és felment föncihez, hogy bejelentse, hogy márpedig ő nem hajlandó ennek az embernek az előadásán résztvenni. Fent is volt vagy két órát, fönci és I. meghallgatták. Bár zaklatottan ment fel, megnyugodva jött le. Elmondták neki, hogy szatírunk a legmagasabb főnökségnél lett számonkérve és nagyon komoly szankciókat is alkalmaztak nála, nyugodjon meg, többet soha nem fog hasonló dolog előfordulni, de ha mégis, akkor azonnal jelentse az esetet - ugyanis bármilyen apró tette komoly következményekkel jár.  Szóval az, hogy szatírunk vigyorogva és büszkén kihúzva magát, nagy arccal mászkál, csak a látszat, beteg elméje kompenzációja.
Előadást fog tartani, de felügyelet alatt azt is.

Annyit azért hozzáteszek a sztorihoz, hogy bár én a másik kislányt is hónapok óta biztattam azzal, hogy jelentse az esetet, nem tette és én sem tettem semmit, hiszen elvből, már jó régen nem cselekszem senki helyett.

Viszont, karácsonykor a zokogása alapján néhány karakán munkatárs azonnal intézkedett - így most inkább ők vannak cserbenhagyva - én pedig emiatt háborgok és ennek alapján vontam le ismét a következtetést, senki helyett soha, egy lépést sem, aki nem mutatja jelét a cselekvésnek, azt még szóban sem támogatom.

Csak mivel közvetlen környezetben történt a dolog, illetve a (verbális) bántalmazás is szívügyem, na meg a fene nagy igazságérzetem sem kussol, és még mindig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy el tudjak fogadni számomra elfogadhatatlan dolgokat - mindig van mit tanulni -, így nem tudok érzelmileg távolmaradni.

Természetesen azt is tudom, hogy ez a történés miért hoz elő belőlem ilyen erős indulatokat - segít a saját zaklatásos traumáimat feldolgozni. Azáltal, hogy a saját tapasztalataimat, élményeimet felhasználva támogatom pl. a Bernit, gyógyulnak a saját traumatikus sebeim. És hát hol dolgoznám fel ezt az egészet, mint a blogomban?

Bernire amúgy rém büszke vagyok. Ő fel is használta a támogatásunkat, erőt merített belőle és keményen ki is állt magáért, durván "felszívta" magát... Ez egy ilyen sérült, csendes, szolid, visszahúzódó fiatal lánytól, aki még azért is bocsánatot kér, hogy él, igazi siker.
Én pedig úgy gondolom, ha csak egy embernek is tudok segíteni, hogy becsülje magát és kiálljon magáért, már megérte.

Tegnap beszéltem Dávid mentorával, Rita nénivel telefonon, jövő héten hétfőn megejtjük végre a személyes találkozást is. Nagy öröm ez nekem, végre engem is elismernek szülőnek... úgyhogy kértem egy nap szabit és kaptam is.

A karácsonyi ünnepségünkön kibukott a botrány perverz nyomi ügyben...fönci ezerrel sikálja az ügyet, de - ki más, mint - I. az Isten - férfiként - keményen beleállt a témába és nem hagyta annyiban, tehát a felsőbb főnökségig eljutott az ügy. Sajnos I. hiába állt ki az ügy mellett, fegyelmi eljárás a(z) egyik sértett (mivel csak egyet kérdeztek meg) kérésére nem lesz, ami miatt én nagyon mérges vagyok, mert így nem lesz számonkérve a genyó és igazán megkérdezhették volna a többi sértettet is...amúgy meg szerintem hivatalból kellene eljárást indítani...
Föncit továbbra sem tisztelem jobban, sőt, most kifejezetten gyűlölöm, ahogy hallom, hogy még nagyobb energiával futtatja ezt a genyót (már munkacsoport vezető és ő fogja a titkárnőket (!) akik közül minden másodikat zaklatott (!) is oktatni az új HHSZ ügyében). Az igazságérzetem olyan szinten lázad, hogy azt elmondani nem tudom, szétvet az ideg... méltatlan és megalázó ez az egész. Tipikus magyar hozzáállás jelent meg a kollégák egy részénél is, elbagatellizálják az egészet, a sértettek kárára. Nagyon csalódtam, több emberben...  Most emiatt kicsit zaklatott vagyok.

Most olvastam, hogy Gesztesi, amikor rosszul lett, egy mentőorvos vette észre és kiabálva hívott volna segítséget, de senki nem segített... miért ennyire közömbös mindenki?

Tényleg a balkánon élünk. Egyszerűen nem tudja feldolgozni az agyam, hogy ilyen van és nekem ebben a világban kell élnem...


Barátnőm férje a héten megy CT-re, jövő héten csütörtökön pedig befekszik hat hétre kemoterápiára... sajnos nincs jól és napról napra rosszabbul van, gyenge, már, én is látom.. sajnos egyértelmű, onnan már nem fog hazajönni... barátnőm is érzi. Nem könnyű ez sem.. A férje tudja, hogy nemsokára elmegy.. a férj, aki rosszul bánt az asszonyával, csúnyán beszélt vele, megcsalta, balkézről gyereket csinált más nőnek (az a fia egyidős a sajátjaival...), de aki persze a maga módján nagyon szereti a feleségét... és a feleség, aki tényleg jóban-rosszban kitartott mellette, végigszenvedte az életét, mert szereti... most még végig is nézheti, ahogy élete párja elfogy és elmegy... nekem meg azon jár az agyam - mivel nem vagyok közvetlenül érintett érzelmileg - hogy remélem tudok majd mellette lenni és támogatni őt, ha eljön az ideje...

A csípő- térdfájdalmam most már erősen figyelmeztet... elismerem, az én hibám, nem tornáztam az utóbbi időben, ami pedig nálam elengedhetetlen lenne... kifogás mindig van, fáradt vagyok... csakhogy emiatt most már durva fájdalmaim vannak és még sántítok is.. és ha még pluszban kímélem a fájdalmak miatt magamat, akkor aztán tényleg nálam nagyobb ellenségem nincs. Így erőt vettem magamon és elkezdtem ismét csinálni a gyakorlatokat... vicc, de amikor már csinálom, akkor meg már annyira jó....  utánanéztem a lelki okoknak is és hát, hű de tényleg. Néztem ülőpárnát és csípőszorító övet is...

Amúgy velem/nálunk minden heppi, most fogom magamat és lemegyek ebédért. 

Reggel gyomorgörcs nélkül indultam dolgozni, M. le is reagálta, hát persze, mert nem a föncihez mész.. és tényleg.
Tegnap volt sógornőmék leugrottak hozzánk. Február elején mennek Velencébe, a karneválra - van egy szabad helyük, elhívták Dávidot is. Pénteki indulás, vasárnapi érkezés. Először necces volt az időpont, mert akkor van a nyolcadikos ballagós Palotás tánc is, amin ott kell lennie A Lány miatt, de kiderült, hogy az az utána következő héten lesz, így örömmel mondott igent a felkérésre. Nagyon boldog vagyok, hogy viszik magukkal, csak költőpénzt kell adnunk. Persze mondtam, hogy kifizetjük a részét, de nem engedi Orsi.
Én meg kitaláltam, hogy a születésnapja pont egy hétfői napra esik, és aznapra szabadságot fogok kivenni, és M-mel családilag letámadjuk a koliban - viszünk tortát is. Már kipuhatoltam a részleteket, van cukrászda is, ahonnan meg tudom rendelni a tortát és a közelben van egy pizzázó is, ahová őt és a három ottani kis barátját el tudjuk vinni.

Így az a hete csodás lesz... hétfőn meglepi ünnepelés, pénteken irány Velence.
A Lánynak amúgy most már van neve is.  Bár még személyesen nem találkoztunk, de kedvelem nagyon a kis bigét, szerintem jó választás. Dávid volt nála látogatóban és együtt főzték meg az ebédet, befogta a kis csaj, aki egyébként táncol és fut is, nincs benne semmi mű. Dávid rendszeresen megszokta neki írni a beszólásaimat, aminek az lett a következménye, hogy közvetve "beszélgetünk" és azt üzente, hogy még nem ismer személyesen, de már imád. A szülei amúgy külön élnek, anyukája Mosonmagyaróváron és ő az édesanyjával van olyan kapcsolatban, mint Dávid az apjával, ergo utálja. A palotás táncra én is kaptam meghívást, ott lesz a Nagy Bemutatás, A Lány bemutatja Dávidot a szüleinek, Dávid bemutat engem A Lánynak, mindenki jól megismer mindenkit.

Fb nélküli életem második hetét élem és már nem érzem a függőséget sem. Sajnos időnként muszáj visszalépnem, mert vannak programok, amik csak ott látszódnak - pl. hétvégén ismét lesz önvédelmi szeminárium, amire csak ott tudok jelentkezni, de célirányosan lépek be és utána gyorsan visszazárom a fiókot.

A szilvesztert átaludtuk, bár állítólag háború zajlott a környéken, még a mi faluvégi környékünkön is... szerencsére a négylábúink bent voltak, biztonságban és áldom magamat, hogy Fülesből kineveltem a félést.. ahhoz képest, hogy milyen kis rettegő volt, most még a szőnyegbombázást is nyugodtan aludva töltötte.

M. elsején ment dolgozni, majd délután hamar jött haza, így megejtettük a szokásos helyi sétánkat is, kisétáltunk a hegyekbe... továbbra is imádom, hogy ilyen helyen élünk, bár most az M4 kicsit "beleszart" a levesembe... ok, praktikus, ok a ház értéke nő, de én vagyok az, akit ez pont nem érdekel... szerencsére azért biztonságos távolban van, de kicsit félek, hogy ha átadják, mennyire fog elhallatszódni hozzánk a forgalom zaja... az M4 másik oldalán még mindig csodás kirándulóhely van és nagyon jó, ahogy távolodunk a város zajától, a szemét mennyisége is csökken. Jót kirándultunk most is. 

Most, a nagy újévi vásárban vásároltam ezt-azt, tényleg nagyon jó kedvezmények vannak, úgyhogy vissza kellett fognom magam, észben kellett tartanom, hogy mire van tényleg szükségem és, hogy mik az idei céljaim.
De ezt a nadrágot meg kellett vennem, szerelem volt azonnal... Beképzeltség nélkül állíthatom, rajtam sokkal jobban áll, mint ezen a gebigén (gebe bigén). M. is ott volt, amikor próbáltam és közölte, hogy soha nem vehetem fel, annyira dögös. 

Hiába másoltam át a könyveket a tabletra, kezdhetem elölről. Ugyanis tömörített file, amit nem csak simán kitömöríteni kell, így ugyanis egybeömlesztett mindent, ami nem jó, ugyanis a könyvekhez tartozó képeket is összeömlesztette. Úgyhogy ráérő szabadidőmben, egyesével csomagolom ki a külön könyvtárba rendszerezett betűnkénti felosztást, azon belül a külön alkönyvtárba rendezett írókat és a külön alkönyvtárba rendezett írásokat is... áh, semmi az egész tömörített 8 gigánál.
Fontossági sorrendbe tettem a betűket (írókat) és így haladok. Ami készen van, azt töltöm fel a drive-ba. Így minden írás külön mappába kerül a hozzá tartozó esetleges képekkel együtt, ami nagyon praktikus mondjuk a földrajzi könyvnél, vagy ha mondjuk a könyv oldalai külön doksikba vannak lementve és a nevük mondjuk 2.1. vagy 2 pdf vagy dok (bőséggel van ilyen is).
Amúgy nagyon széleskörű a választék, különböző témák vannak, különböző stílusok, nem fogok unatkozni - amíg kicsomagolom addig sem, illetve, azt sem tudom, melyik könyvvel/novellával kezdjem.
A tableten külön google fiók van, külön drive-val, így nem a tablet memóriáját használom, hanem a drive-ét.
Rengeteget olvasok és ismét operát hallgatok. Mindig is szerettem a komolyzenét, de az utóbbi időkben keveset hallgattam.
Ezen kívül van időm ott is takarítani és rendezkedni, ahol dolgos munkanapokon nincs, régen ragyogott így a lakás. Genyó polosokat még mindig találok, tudom, ők is csak túlélni szeretnének, de sajnos az otthonomban farkastörvények uralkodnak: ha polos vagy, ne gyere be.
Nagyon sok varrnivaló is van, elég sokmindent sikerült kijavítanom. Ahelyett, hogy kidobok dolgokat, szeretem megvarrni/javítani őket és csak akkor kidobni, ha muszáj. Varrógép híján kézzel varrok, de - bármilyen meglepő - szeretek kézzel varrni, türelmem is van hozzá. Persze majd egyszer tervezek beszerezni egy kis táskavarrógépet, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy tudnám használni. Mondom, szeretek kézzel varrni. Régen is kézzel varrtak, nem?
Fenyőcskét kivittem a házból, elültetni még nem ültettük, de remélhetőleg a napokban sikerül majd (ha nem fagy be a föld) és bízom abban, hogy életben marad.
Bár én boltba nem járok, csak M., de ma muszáj leszek menni - a csodában reménykedek és abban, hogy maximum csak az eladók lesznek a boltban.
Igen, szociális fóbiám van, de jól megvagyunk (mármint én és a fóbiám).
Most már 3. napja fb nélkül vagyok. Néha hiányzik, de csak a megszokás. Itthon simán elfoglalom magam, de a munkába való visszatérésem időszakára is megvannak a terveim, hogy hogyan ne térjek vissza a szerre.
Mondjuk a monori használtbútorbolt hiányzik, meg a marketplace is - igazából ez a két hasznos oldal van, innen szoktam beszerezni a kincseimet.
Imádom az egyedüllétet, az énidőt... mindennel megvagyok, mindennel haladok, mindenre van időm és... olyan ez az egész, mint egy lelki vasaló, simulnak ki az idegeim.
Ja, amúgy most örökké sütök is, főleg a sós nagyon népszerű, ahogy megsül, úgy el is tűnik a bendőkben, szóval a tegnapi pogácsa is mára köddé vált, úgyhogy gyúrhatok be egy újabb adag tésztát. Örömmel teszem.
Általában nem tűzök ki újévi célokat, de ez a 2020 megbabonázott, nagyon sok változtatást eszközölök és jó sok célt is kitűztem. Nem fogok unatkozni, nem mintha bármikor is unatkoznék.
Most ismét rendeltünk fát, megérkezett, úgyhogy megyek, bepakolom... miután begyúrtam egy adag tésztát. :)
Boldog, örömteli 2020-at mindenkinek!
Pusszancs!

Sikerült néhány képet feltöltenem. :)

Az ünnepelt csak a vonaton tudta meg az úticélt, ő már rém kiváncsi volt, én meg rém büszke a titoktartásomra - volt boldogság. Rommá áztunk, mert nem ám esett, hanem özönvíz volt odakint, de a mosolyt nem mosta le az arcunkról.

Bécs nem hiába lett tizedik alkalommal a legélhetőbb város... maradtam volna... örökre. Annyira más, mint itthon... és érdekes módon ott kint a magyarok is máshogy viselkednek.. alkalmazkodnak az ottani energiákhoz...

Egyre többször vágyok el innen valami élhetőbb, békés, mosolygós életbe... nem vagyok kompatibilis a savanyú lelkű magyarokkal...

Shoppingoltunk is, naná... jó volt végre úgy menni, hogy nem kellett garasoskodni, nagyon hálás vagyok, hogy eljutottam végre idáig... onnan, ahol voltam... kimentünk a Naschmarkt-ba (a legnagyobb bécsi piac), sok bolt zárva volt az eső miatt, de a Mozart csokis nyitva volt... itt aztán sikerült eltapsolni egy kis pénzt és zsákmányolni jóóó sok Mozart csokit, na meg likőrt is hoztunk egy üveggel. Ittunk forralt bort is - mármint én, mert Dávidnak nem jött be sem az, sem a puncs, így sikerült szivecskés bögréket is zsákmányolni - kettőt itthonra, kettőt pedig Dávidnak és A Lánynak. Végül beültünk egy olasz étterembe és jól bekajátunk, a végén még kaptunk ajándékba két mogyorós likőrt, aminek a neve nem jut az eszembe.

Meglepetésemre - és Dávid meglepetésére is - remekül elboldogultam a német nyelvvel, illetve volt, ahol az angollal. Ez pozitívan motivál a további tanulásra.

A karácsony is jól telt, a megrendelt süti időajándéka bearanyozta a napjaimat. Boltba nem kellett mennem, mert M. átvállalta ezt a feladatot, és ez is nagyon nagy segítség volt nekem... nem kellett emberek közé mennem, a tömegbe...
Készítettem töltött káposztát, M. halászlevet, ja meg rántott husit is csináltam, mert Bubu azt szereti... és persze a halom kaja közepette palacsintát is sütöttem, mert a büdös kölke azt kívánta.

A fát Dávid díszítette és nagyon egyedi lett. Nyoma sincs a trendi díszítésnek és pont az a jó benne, hogy nem divatos, hanem szeretettel teli. Nincs is szívem lebontani, pedig a fának nem tesz jót a szobameleg, hiába a hűvös szobában van. Letettük alá a kisvonatot is, sajnos későn jutott eszembe, így elem nem került bele, így nem robogott fel alá a vonat, csak dudált és sípolt, de így is nagy sikere volt.

Aztán muszáj vagyok M.exe sztorikat is mesélni, mert a szemöldököm a hátamig szaladt, amikor meghallottam az eseményeket....
1. Karácsony előtt lent volt Domcsi, 24-re visszament ünnepelni, majd 25-én jött le ismét - meglepő módon teljesen normális volt és kicsit sem idegesítő - karácsonyi ajándéknak vettem a dolgot, persze én is máshogy állok a dolgokhoz vele kapcsolatban és ez is biztos segít - most már csak akkor van itt, ha az apja is itt van, így letettem a terhét a dolognak.... amúgy mostanában nagyon simulékony és kedves és ezt értékelem.

Amikor ment haza, M. csomagolt neki halászlevet, és amikor jött vissza, kérdezte, hogy na, megette-e... a válasz az volt, hogy anya és Tibi (a pótapja is ezt a nevet viseli) ették meg, mert anya azt mondta, hogy úgyis jövök vissza apához és majd eszek nála. Igen, megették a gyerek elől a halászlevet és neki nem adtak belőle, mert majd eszik apánál...
2. M. Karácsony után már ment dolgozni, így a fiát is vitte magával, ment haza. Amikor hazaért, az anyjáék kiborultak, hogy miért ment haza, mert ők várták a mamát - T. anyja - karácsonyozni és az ő helyén aludt volna. M.exe számonkért M-et, hogy miért nem szólt, mert így borult a program, le kellett mondani a mamát,  Domcsi kiborult (joggal), hogy most akkor ő útban van?
Jött a (pót) mama, a gyerek helyén aludt volna és nélküle is karácsonyoztak volna... eléggé úgy fest a dolog, hogy a szuka szült egy gyereket, hogy megtartsa M-et anno, aztán most az új kukinak szült egy másikat és ez feleslegessé vált... azt hittem, ilyen csak a "mesében" létezik, hogy egy nő képes eldobni a gyerekét egy f.sziért, de nem... lesznek még ebből bajok... láttam én ezt már akkor, amikor közölte, hogy kimegy a f.szival és az új gyerekkel Kanadába egy hónapra, ezt meg itthagyja... M. most fogja fel, hogy (megint) igazam van... ki is van borulva rendesen...

...

Volt időm itthon gondolkodni (igen, ez egy rossz tulajdonságom) és ismét arra jutottam, hogy megint selejteznem kell - minden téren. A facse továbbra is nagyon lehúzó energiákkal van tele, képtelen vagyok kiszűrni a nekem nem jókat - így ismét felfüggesztettem a fiókomat - most már 24 órája - és az alkalmazást is töröltem a telefonomról. Most tesztelem, hogy meddig bírom. Ez is egy függőség, le kell tennem a "szert". Úgy érzem, inkább a megszokás az, ami visszahúz, mondjuk az erősen húz vissza - de kitartok. 

Átmásoltam a gépre a múltkor kapott 8 giga könyvet és a tabletre is, olvasok sokat, illetve a régi írásaimat - verseimet, mert ugye azok is vannak - kanalaztam össze. Hogy én milyen szépeket - meg sötéteket is - írtam...

Muszáj összeszednem magam, mert ugye az én lelkem olyan mint a szivacs, összegyűjt minden szemetet, így most rengeteg negatív energia gyűlt össze bennem,  és olyan vagyok, amilyen nem vagyok - szóval át kell mosnom a lelki szivacsomat és ki kell engednem a sok szennyet belőle - ismét önmagam akarok lenni.

Most még működik a dolog, az igazi kihívás akkor jön, ha visszamegyek dolgozni, ott szokott bukni a mutatvány, de majd arra is kidolgozok valamit.

Most egyedül vagyok itthon és nagyon élvezem. Nem csinálok semmit - a női "kötelezettségeken" kívül, de még ez is másmilyen egyedül. Nagyon szeretek egyedül lenni és nagyon nagy szükségem is van rá, hogy magammal legyek...

Hamarosan 2020 lesz, amitől nagyon sokat várok. Pozitív, varázslatos szám, tele jó energiákkal, érzem, hogy végre az én évem jön és érzem, hogy sok ajándékot várhatok tőle. Ráadásul a születésem napja is illik a képbe, buli lesz jövőre az élet. Örömteli várakozással vagyok teli, rám férne már egy jó széria a sok rossz után.

Vigyázzatok magatokra, puszi :)

Nincs karácsonyi hangulatom. Igazából már évek óta. Vagy talán soha nem is volt.. gyerekként tartottuk a karácsonyt, persze egy szép emlékem van még abból az időszakból, amikor hóesés volt és én elhittem, hogy jézuska szánkón érkezik és csengett a csengettyű, de ez már elmúlt és maradt a rideg valóság... anyám örökké veszekedett karácsonykor... nem kaptam olyan jót, amit tovább tudnék adni.
Fodor Ákos szerint "Ha benned nincs Ünnep: hiába ünnepelnek téged – körülötted." - ez a haiku dübörög bennem évek óta, karácsonykor is... 
A magány szinte észrevétlenül szivárgott belém, sokáig észre sem vettem a jelenlétét... nem éreztem és nem érzem magányosnak magam, úgy a szó negatív értelmében, sőt, elfogadtam sorsomat, de bizony van, hogy álmodozok egy másik életről és van, hogy álmatlan éjszakákon felteszem a kérdést: miért ez a sors jutott nekem?  
Sok jó ember van körülöttem magányos lélekkel...  - akkor is, ha nem vallja be (mert ha bevallja, leoltják, hogy micsoda dolog ezen siránkozni), vagy csak éjszaka a párnának suttogja bánatát... van, aki jobban kezeli, van, aki kevésbé jól.. van, aki megkeseredik, van, aki kompenzál, ki így, ki úgy... de egy valami közös bennü(n)k. Az adás vágya... Mert magány ide vagy oda, a jó szív holtig dobog és a szeretet áramlik és azt hiszem, minél magányosabb valaki, annál inkább hajtja az adás vágya... hogy más ne érezze azt, amit ő.... Nem csak karácsonykor, hanem mindig, csak talán karácsonykor minden felértékelődik és a napi rutin jelentőségtelivé válik. Mintha a világ karácsonykor ébredne, mindenki adni akar, segíteni akar, szeretni akar... akik egész évben adnak, ők is hirtelen fénybe kerülnek... miért nincs egész évben karácsony?
Szeretek adni. Amit adok, azt nem vehetik el tőlem és visszatér.. szeretek adni mosolyt, örömet, szeretek kapni cserébe csillogó szemeket... nem akarom, hogy bárki bánatos legyen...
Karácsony.. amikor a fiam kicsi volt, erőt vettem magamon és mindent megtettem azért, hogy a mese benne éljen tovább... hogy bár én nem kaptam semmit, én vagyok az, akinek meg kell teremtenie a jót, amit tovább adhat... akkor tanultam meg, hogy jobban vagyok, ha örömöt okozok... de most már a fiam sem kicsi... és én kompenzálok, továbbra is kompenzálok, nála is persze, de másoknál is.... adok azt, amit én tudok adni és amiről úgy érzem, hogy a világnak szüksége van rá... jó szót, örömet, kedvességet.. szeretetet...
Tavaly, amikor lejöttem ide, a kis kolleganő mesélte, hogy ők nem karácsonyoznak, mert az anyja jehova és, hogy ő ettől mennyire szomorú... no, hát ezen ne múljon, úgy feldíszítettük az irodát, hogy mindenki a csodájára járt...  jó volt látni az örömét...

Fenyőfát nem a karácsony miatt veszünk, hanem azért, mert ilyenkor könnyebb hozzájutni és haza is szállítják, a kertbe pedig sok fenyőfa fér.
Sütit nem az ünnep miatt sütök.. gyakran van, hogy csak úgy rámjön a sütés év közben is.. hajnalok hajnalán felkelek és sütök.. én csak ritkán eszek belőle, vagy megeszi a család, vagy elajándékozom.. csak úgy... most éppen kapóra jött az ünnep a fenyőfa süti mellé, rá lehet fogni, hogy miatta van....
Ünnepi ételeink úgy nincsenek, hiszen szerencsére mindig ehetünk azt, amit éppen megkívánunk - ha nyáron halászlét, akkor nyáron halászlét.
Nem az ünnep főzi az ételt... zsíros kenyér mellett is lehet szeretni egymást...
Hát, ennyi kívánkozott most ki belőlem...

Hoztam be karácsonyfa-sütiket, egy szempillantás alatt elkapkodták a kollégák és teljesen odáig voltak tőle, meg vissza - van, aki meg sem akarta enni, mert hogy milyen szép... de aztán persze csak megette és szerencsére nem csak szép, de ízlett is mindenkinek, pláne, hogy diós linzerből készült.

István, az Isten főnök, aki nem eszik édességet, ebből kettőt is kért és Berni, a kis kolleganő, aki figyel a cukrára, még ő is evett egyet. Bár nem ezt szántam a karácsonyi bulira, lehet, hogy összedobok még egy adagot és hozok néhányat, mert ezért érdemes vele ennyit pepecselni...

Ő a mi kis fenyőfánk, igen, kicsit ferde (de ha elfordítom a képet, akkor nem, úgyhogy elfordítottam a képet kicsit), de nagyon finom az illata és én nagyon szeretem. 

Hosszú évek után egészen megtáltosodtam. Lehet, hogy a nyugodt légkör a munkahelyen, lehet, hogy az, hogy M. is itthon él már, én nem tudom, de én, aki úgy általában pont letojom a Karácsonyt, most pörgök, mint az Energizer nyuszi.

Nyilván terveket gyártottam és szerencsére minden a tervek szerint halad, pénteken megjött az Auchanos rendelés, megérkezett a fácska is (van fotó, de valamiért róla pont nem tudok feltölteni).
Hétvégén egyik gyerek sem volt itthon, és M. is dolgozott mindkét nap, szóval egész hétvégén énidőm volt. Szombaton mondjuk délben már hazajött és mivel letiltott a favágásról, rengeteg fát hasogatott, így azzal nem volt dolgom.
Ehelyett vadak hajnalán kipattantam az ágyból és sütni kezdtem. Méghozzá leveles tésztát. Ez életem első saját gyártmányú leveles tésztája, de azt kell mondanom, hogy annyira bejött, hogy kezdhetem a sorozatgyártását. Készítettem sima sós, sajtos, köménymagos és sajtkrémes falatkákat. Vittem át a szomszédba öreg barátnőméknek is kóstolót, a többit M. lapátolta be, pedig nem volt kevés. Vasárnap gyúrtam be még egy adagot és betettem fóliában pihenni a hűtőbe, így könnyebb előkapni, szerencsére a leveles tészta eltartható a hűtőben néhány napig.

Pénteken lesz a főosztályi évbúcsúztató, amire sütök, már ez önmagában is meglepő, hogy én, ide, bentre SÜTÖK.

Tegnap még összehoztam egy adag linzert is, hagyományos diósat, azzal is nagyon elégedett vagyok, fenyőfa alakú formákat szaggattam, majd a végén zöld cukormázzal bevontam és dekorgyöngyökkel dekoráltam. Állítólag elképesztően jópofa. De azért csináltam néhány mogyorókrémeset és néhány lekvárosat is. Fogalmam sincs, hogy ki fogja megenni, mert cukorbomba az egész, gyanítom, hogy abból is viszek át kóstolót, meg a maradékot behozom ide, mert fotóról mindenki lelkesedik érte.

Itt bent megy a "cirkusz" a szabadságolásokkal, mert hát elfogadták az új Országgyűlési törvényt, amiben rengeteg változás van a régihez képest, így most szabadságtilalom van, és húzzák az idegeinket... múltkor fönci rábólintott a most csütörtöki egynapos szabimra, de most kiderült, főigazgatói engedély kell hozzá. Bár fodrászhoz készültem (szeptember óta van időpontom), de hirtelen rájöttem, hogy van előjegyzésem is orvoshoz, ami nem is áll messze az igazságtól, hiszen hajgyógyászhoz megyek - de végül gond nélkül megkaptam az engedélyt.

Mondtam is itt bent, ha nem mehetek fodrászhoz, akkor se jövök, de akkor lázadásom jeleként másnap nem hozok sütit se.

Szeretem a szememet gyönyörködtetni az egyenruhás snájdik legényeken, mármint az őrség tagjain, és általában úgy van, hogy civilben már elvesztik érdekességüket.
Már meséltem az "öreg"ről, aki díszegyenruhában futkorászik és mindig fülig ér a szája, ha meglát, de én csak egy öregembert láttam benne.... na, ma megláttam civilben és azt kell, hogy mondjam, nem is olyan öreg és egészen fess úr, még a szám is tátvamaradt, hogy mennyire az. De ez persze nem befolyásolja a nem létező közös jövőnket, csak le akartam írni - a kivétel erősíti a szabályt.

Hétvégén Dávid apjánál volt, mondtam, menjenek el téli bakancsot venni, mert már tavaly is vállalhatatlan volt a cipője, utaltam is rá pénzt - ok, a felét, mert amúgy az apja a legszarabb kínai bakancsot venné meg, attól meg őrjöngeni tudnék. Tegnap mondta a gyerek, hogy nem voltak cipőt venni, mert apja azt mondta, hogy a héten még úgyis jó idő van. HOL??? Mert nálunk reggel mondjuk -1 fok volt és az, hogy napközben fagypont felett van a hőfok, még nem jó idő és simán meg lehet fázni.
Szóval enyhén tikkel a szemem és csillagos-sípszavas szavak repkednek a fejemben, és azon agyalok, hogy ha válás helyett elástam volna a kert végében, már szabadulnék.
Szombaton megyünk Bécsbe, egész napos mászkálós programra, a gyereknek meg nincs téli cipője. MERT az apja szerint JÓ IDŐ VAN.

Lelkesen készülök a szombati utazásra, terveket szövök, hogy mit kellene megmutatni Dávidnak a vásárok mellett. Azt már tudom, hogy a bécsi bkv automatákban van magyar nyelv is, így simán meg tudom venni a napijegyeinket, illetve van egy villamos, ami városnéző, Vienna Ring Tram - egy kolléga segítségével azt is kinyomoztuk, hogy arra milyen szabályok vonatkoznak. Csináltam útvonaltervet is, mert a villamosig ki kell jutni valahogy a pályaudvarról. Aztán persze lehet, hogy borul az egész terv, majd meglátjuk.
M. karácsonyi ajándéka a költőpénzünk, tegnap meg is kaptam az eurot, úgyhogy emiatt sem kell aggódni.

A múltkor még az egyik exének adott kölcsön pénzt (eztinkábbhagyjuk), tegnap találkoztak, hogy visszaadja, nyilván a nő örömködött, hogy bekavarhat, mert vitte is M-et a kocsmába, de a jókedve csak addig tartott, amíg megkérdezte, hogy és mit ad nekem karácsonyra, ő meg megmondta, hogy  költőpénzt a bécsi útra és az összeget sem titkolta. Utána már nem volt őszinte a nő mosolya.
Néha már sajnálom szegényt. Elhittétek? Ne tegyétek, csak vicceltem. Sajnálja a franc.
Már nem úgy nézek rá, mint régen, nem vagyok dühös rá vagy ilyesmi, inkább csodálattal nézek fel rá, hogy ennyire kitartó annak ellenére, hogy mindig pofára esik és mindig szégyenbe kerül, porig alázva önmagát. Tudom, nem illik másokat kinevetni, de nem mindig vagyok illemtudó, a legszebb öröm pedig a káröröm, ezt meg ő csinálja magának - nem veszi észre magát, hogy egy ideje már nem terem neki babér...

Na, hát ezek mennek meg a bárányfelhők.

Ja, és virágzik a karácsonyi kaktuszom! Bezony!

Pussz mindenkinek

Az alkoholizmus(om) mellékhatása: fenyőfa parafadugóból (igen, ennyire vagyok alkoholista, hogy ilyen picur sikeredett).

A Parlament és a Karácsony - ma lőttem a képeket :)