Tegnap beszéltem Dávid mentorával, Rita nénivel telefonon, jövő héten hétfőn megejtjük végre a személyes találkozást is. Nagy öröm ez nekem, végre engem is elismernek szülőnek... úgyhogy kértem egy nap szabit és kaptam is.

A karácsonyi ünnepségünkön kibukott a botrány perverz nyomi ügyben...fönci ezerrel sikálja az ügyet, de - ki más, mint - I. az Isten - férfiként - keményen beleállt a témába és nem hagyta annyiban, tehát a felsőbb főnökségig eljutott az ügy. Sajnos I. hiába állt ki az ügy mellett, fegyelmi eljárás a(z) egyik sértett (mivel csak egyet kérdeztek meg) kérésére nem lesz, ami miatt én nagyon mérges vagyok, mert így nem lesz számonkérve a genyó és igazán megkérdezhették volna a többi sértettet is...amúgy meg szerintem hivatalból kellene eljárást indítani...
Föncit továbbra sem tisztelem jobban, sőt, most kifejezetten gyűlölöm, ahogy hallom, hogy még nagyobb energiával futtatja ezt a genyót (már munkacsoport vezető és ő fogja a titkárnőket (!) akik közül minden másodikat zaklatott (!) is oktatni az új HHSZ ügyében). Az igazságérzetem olyan szinten lázad, hogy azt elmondani nem tudom, szétvet az ideg... méltatlan és megalázó ez az egész. Tipikus magyar hozzáállás jelent meg a kollégák egy részénél is, elbagatellizálják az egészet, a sértettek kárára. Nagyon csalódtam, több emberben...  Most emiatt kicsit zaklatott vagyok.

Most olvastam, hogy Gesztesi, amikor rosszul lett, egy mentőorvos vette észre és kiabálva hívott volna segítséget, de senki nem segített... miért ennyire közömbös mindenki?

Tényleg a balkánon élünk. Egyszerűen nem tudja feldolgozni az agyam, hogy ilyen van és nekem ebben a világban kell élnem...


Barátnőm férje a héten megy CT-re, jövő héten csütörtökön pedig befekszik hat hétre kemoterápiára... sajnos nincs jól és napról napra rosszabbul van, gyenge, már, én is látom.. sajnos egyértelmű, onnan már nem fog hazajönni... barátnőm is érzi. Nem könnyű ez sem.. A férje tudja, hogy nemsokára elmegy.. a férj, aki rosszul bánt az asszonyával, csúnyán beszélt vele, megcsalta, balkézről gyereket csinált más nőnek (az a fia egyidős a sajátjaival...), de aki persze a maga módján nagyon szereti a feleségét... és a feleség, aki tényleg jóban-rosszban kitartott mellette, végigszenvedte az életét, mert szereti... most még végig is nézheti, ahogy élete párja elfogy és elmegy... nekem meg azon jár az agyam - mivel nem vagyok közvetlenül érintett érzelmileg - hogy remélem tudok majd mellette lenni és támogatni őt, ha eljön az ideje...

A csípő- térdfájdalmam most már erősen figyelmeztet... elismerem, az én hibám, nem tornáztam az utóbbi időben, ami pedig nálam elengedhetetlen lenne... kifogás mindig van, fáradt vagyok... csakhogy emiatt most már durva fájdalmaim vannak és még sántítok is.. és ha még pluszban kímélem a fájdalmak miatt magamat, akkor aztán tényleg nálam nagyobb ellenségem nincs. Így erőt vettem magamon és elkezdtem ismét csinálni a gyakorlatokat... vicc, de amikor már csinálom, akkor meg már annyira jó....  utánanéztem a lelki okoknak is és hát, hű de tényleg. Néztem ülőpárnát és csípőszorító övet is...

Amúgy velem/nálunk minden heppi, most fogom magamat és lemegyek ebédért.