Nincs karácsonyi hangulatom. Igazából már évek óta. Vagy talán soha nem is volt.. gyerekként tartottuk a karácsonyt, persze egy szép emlékem van még abból az időszakból, amikor hóesés volt és én elhittem, hogy jézuska szánkón érkezik és csengett a csengettyű, de ez már elmúlt és maradt a rideg valóság... anyám örökké veszekedett karácsonykor... nem kaptam olyan jót, amit tovább tudnék adni.
Fodor Ákos szerint "Ha benned nincs Ünnep: hiába ünnepelnek téged – körülötted." - ez a haiku dübörög bennem évek óta, karácsonykor is... 
A magány szinte észrevétlenül szivárgott belém, sokáig észre sem vettem a jelenlétét... nem éreztem és nem érzem magányosnak magam, úgy a szó negatív értelmében, sőt, elfogadtam sorsomat, de bizony van, hogy álmodozok egy másik életről és van, hogy álmatlan éjszakákon felteszem a kérdést: miért ez a sors jutott nekem?  
Sok jó ember van körülöttem magányos lélekkel...  - akkor is, ha nem vallja be (mert ha bevallja, leoltják, hogy micsoda dolog ezen siránkozni), vagy csak éjszaka a párnának suttogja bánatát... van, aki jobban kezeli, van, aki kevésbé jól.. van, aki megkeseredik, van, aki kompenzál, ki így, ki úgy... de egy valami közös bennü(n)k. Az adás vágya... Mert magány ide vagy oda, a jó szív holtig dobog és a szeretet áramlik és azt hiszem, minél magányosabb valaki, annál inkább hajtja az adás vágya... hogy más ne érezze azt, amit ő.... Nem csak karácsonykor, hanem mindig, csak talán karácsonykor minden felértékelődik és a napi rutin jelentőségtelivé válik. Mintha a világ karácsonykor ébredne, mindenki adni akar, segíteni akar, szeretni akar... akik egész évben adnak, ők is hirtelen fénybe kerülnek... miért nincs egész évben karácsony?
Szeretek adni. Amit adok, azt nem vehetik el tőlem és visszatér.. szeretek adni mosolyt, örömet, szeretek kapni cserébe csillogó szemeket... nem akarom, hogy bárki bánatos legyen...
Karácsony.. amikor a fiam kicsi volt, erőt vettem magamon és mindent megtettem azért, hogy a mese benne éljen tovább... hogy bár én nem kaptam semmit, én vagyok az, akinek meg kell teremtenie a jót, amit tovább adhat... akkor tanultam meg, hogy jobban vagyok, ha örömöt okozok... de most már a fiam sem kicsi... és én kompenzálok, továbbra is kompenzálok, nála is persze, de másoknál is.... adok azt, amit én tudok adni és amiről úgy érzem, hogy a világnak szüksége van rá... jó szót, örömet, kedvességet.. szeretetet...
Tavaly, amikor lejöttem ide, a kis kolleganő mesélte, hogy ők nem karácsonyoznak, mert az anyja jehova és, hogy ő ettől mennyire szomorú... no, hát ezen ne múljon, úgy feldíszítettük az irodát, hogy mindenki a csodájára járt...  jó volt látni az örömét...

Fenyőfát nem a karácsony miatt veszünk, hanem azért, mert ilyenkor könnyebb hozzájutni és haza is szállítják, a kertbe pedig sok fenyőfa fér.
Sütit nem az ünnep miatt sütök.. gyakran van, hogy csak úgy rámjön a sütés év közben is.. hajnalok hajnalán felkelek és sütök.. én csak ritkán eszek belőle, vagy megeszi a család, vagy elajándékozom.. csak úgy... most éppen kapóra jött az ünnep a fenyőfa süti mellé, rá lehet fogni, hogy miatta van....
Ünnepi ételeink úgy nincsenek, hiszen szerencsére mindig ehetünk azt, amit éppen megkívánunk - ha nyáron halászlét, akkor nyáron halászlét.
Nem az ünnep főzi az ételt... zsíros kenyér mellett is lehet szeretni egymást...
Hát, ennyi kívánkozott most ki belőlem...