Tény:
Sok ember álmodozik a lehetőségekről, majd amikor ott vannak, elengedik őket és gyűlölik azokat, akik viszont élnek velük. 

Kérdés:

Milyen lehetőséget engedtél el legutóbb?
Milyen lehetőséget használtál ki legutóbb?

A pénzzel kapcsolatban - is - rengeteg ítéletet hozunk magunkkal, illetve a gazdagsággal kapcsolatban is.
1./ A pénz nem tesz boldoggá
2./ Sok pénz, sok baj
3./ Gazdag csak bűncselekményből lehetsz / aki gazdag, az bűnöző
4./ Csak kemény munkával lehet pénzt szerezni
5./ A pénz a szükséges rossz
6./ A pénz minden baj forrása
stb. stb. stb. (biztosan Te is ki tudod egészíteni a sort...)

A kérdésem az, hogy az, aki azt mondja, hogy " a pénz nem tesz boldoggá"... azt vajon ez a hazugság boldoggá teszi?

Engem is nagyon sokáig korlátoztak ezek a dolgok, de ma már az én ítéletem a pénzzel kapcsolatban az, hogy
1./ a pénz boldoggá tesz
2./ a pénz lehetőség
3./ a pénz energia

Milyen ítéleteid vannak a pénzzel kapcsolatban?

1. Mikor gondolkodtál el azon legutóbb, hogy mennyivel jobb lenne, ha magasabb/alacsonyabb/soványabb/kövérebb/cellulitmentes/rövidebb hajú/hosszabb hajú/nagyobb-feszesebb-kerekebb cickójú lennél, mert ciki/gáz ahogy kinézel? 
2. Mikor próbáltad magad kicsit butábbnak mutatni azért, hogy ne legyen olyan nagy a kontraszt közted és a másik tahósága/műveletlensége között, mert jajj, de kellemetlen okosabbnak/intelligensebbnek lenni, mint más, hiszen azonnal pálcát törnek, hogy egoista vagy és öntelt? 
3. Mikor nyelted le a mondanivalódat/véleményedet/panaszodat/fájdalmadat azért, hogy ne tűnj hisztisnek/balhésnak/sárkánynak? 
4. Mikor szégyellted el magad azért, mert kiálltál magadért és te váltál rosszá mások szemében? 
5. Mikor akasztottad vissza utoljára azt a szexi ruhát azért, nehogy azt gondolják rólad, hogy kurvásan öltözöl éspervagy olcsó nő vagy?
6. Mikor akasztottad vissza utoljára a fogasra, tetted vissza a polcra a ruhát, lábbelit - bármely ruhát, kiegészítőt - hiába tetszik nagyon, azt már ciki lenne hordani, hiszen nem divat? 
7. Mikor titkoltad el utoljára az örömödet azért, hogy mások ne legyenek irigyek, mert mostanában a panaszkodás a "trendi" és hát mit gondolnak mások?
8. És mikor rejtetted el mosoly mögé a könnyed azért, hogy ne sajnáljanak, mert - mit gondolnak mások, ha könnyes a szemed? 
9. Mikor tettél utoljára valamit.. bármit csak azért, hogy ne legyél más, ne legyél kirívó, mert mit gondol rólad a Mari néni, Náncsi néni, Józsi bácsi, a szomszéd, a főnök, a gyereked, a férjed, az exed...?

Hányszor próbáltál más/milyen lenni, mint amilyen valójában vagy - azért, hogy megfelelj?

Jöttem, olvastam blogokat és abban elfáradtam. Öregszem, vagy mijaszösz.
Járok a személyi edzőmhöz rendesen, és komolyan mondom, aki azt mondja, hogy a gyógytorna nyuggermutatvány a könnyűsége miatt, annak azt üzenem, hogy menjen és csinálja helyettem. Szerencsére jól haladunk és a fejlődésem érezhető, az első alkalommal a gyógytornász "úristenezzelmicsináljak" pánikrohama után tegnap már a "cél a spárga!" felkiáltással kezdtünk neki az órának. Egyetlen gyakorlat van, amit képtelen vagyok megcsinálni, azaz megcsinálom, de nagy fájdalmak árán - na az egy kicsit aggaszt, mert a csajszi szerint alapgyakorlat, amit mindenkinek könnyedén kellene csinálnia és mivel ez nekem nem megy, az szerinte nagyon aggasztó. Na de azért, mert őt aggasztja, engem nem, mert van célom és tudom, hogy mire vagyok képes.
A benti társulat jelenleg elvan a csapatépítőn, a főnököm totál kikészült idegileg, hogy én nem megyek és még az atyaúristent is megkörnyékezte, hogy rábeszéljen, hogy a kezelést tegyem át máskorra és inkább menjek csapatépíteni, de tök jól haladok a saját magamért való kiállásban, ugyanis meghallgattam, átgondoltam (nem) és nem mentem. Az egészségem fontosabb.
Most amúgy jó, mert tök jól haladok a munkámmal is, mert nem tart fel. Apró örömök, ugye.

Tegnap voltam először a személyi edzőmnél (gyógytornász). Nos, a doki után ő is teljes idegösszeomlást kapott, amikor megvizsgált.
Rengeteg feladatot megcsináltatott velem, miközben felmérte az állapotomat, ami finoman szólva is sz.r. Fizikai állapotom jó, de a csípőm olyan durván szét van esve (a csípőficam miatt), hogy azt mondta, gyógytornával sem biztos, hogy meggyógyulok (azonnali reakcióm: olyan nincs). Ugyanis most úgy állunk, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy csípőficamosan sántikálva tudjak csak menni, amolyan lábhúzósan. (azonnali reakcióm: na én aztán biztosan nem). Szóval nem sok jóval kecsegtetett. Azt javasolta, hogy manuálterápiára is menjek el, igaz, az fizetős (megnéztem, és bakker, brutálisan drága...). A csontkovácstól óva intett (de eddig minden gyógytornász, akivel beszéltem), azt mondta, hogy attól le is bénulhatok, de ez a manuálterápia kifejezetten nekem való.
Rettenetesen fájt a feladatok végzése közben a csípőm, hazafelé pedig fogszorítva mentem a fájdalmak miatt. Ráadásul a kattogás sem annyira jó, mint hittem, ugyanis az volt rá a reakció, hogy "csak nehogy egyszer totál kikattanjon".
Szóval megint k.anyáztam egy sort, illetve kettőt, hármat... emlegetve az összes orvost, akivel összehozott  az élet a derékfájdalmaim miatt, és akik legyintettek rá, így most itt tartok, ahol. De emlékeztetem magamat arra, hogy most végre igazán jó kezekben vagyok, orvosilag és gyógytornászilag is és semmi visszafordíthatatlan nem történt.

De, a dolgok jó oldalát nézve, megint csak büszke vagyok magamra a saját magammal való kapcsolatom miatt, ugyanis én rendszeresen csinálok nyújtó gyakorlatokat, amiket érzem, hogy szeret a derekam. Ma ilyen feladatokat kaptam, amiknél viszont semmilyen fájdalmam nem volt, pont a rendszeres "tornáim" miatt, itt meg is lettem dicsérve, hogy remekül ráéreztem, hogy mire van szükségem. Ettől kicsit erőre kaptam, mert más volt úgy tornázni, hogy ezt "éreztem" és más úgy, hogy a gyógytornász konkrétan ajánlja ezt a mozgássort - most még nagyobb lelkesedéssel csinálom.
És ha ez nem fáj, akkor ha a tegnapi erősítő gyakorlatokat csinálom, azokat is meg fogja szeretni a testem és szép leszek és egészséges. 
 A tegnapi, gerincerősítő gyakorlatokat magamtól nem csináltam volna (pont a fájdalom miatt), szépen, lassan, fokozatosan kell dolgozni. Tehát rajtam nem múlik a dolog.

Elég sokat beszélgettünk is a lánnyal, mesélte, hogy sokan mennek, mintha kötelező volna, de semmit nem hajlandóak tenni magukért, csak szenvednek, nyavajognak és azt várják, hogy majd ő, kézrátétellel gyógyít. Úgyhogy neki is külön élmény az, hogy én ennyire aktív vagyok és teszek is a gyógyulásért. El is látott mindenféle videóval a tornához (amit ő készített), meg kinyomtatott tanácsokkal, amit örömmel is fogadtam.
Az én agyam nem tudja felfogni az olyan dolgokat, hogy valaki rosszul van, gyógytornáznia kellene és nem csinálja a feladatokat, hanem csak várja a sült galambot. Ha szarul vagyok, és tehetek érte, hogy jobban legyek, akkor teszek azért, hogy jól legyek, nem nyavajgok. Hát nem? Vagy de?

Mondtam M-nek, hogy akkor én a hónapban konditerembe fogok járni. Nézett egy nagyot, mert nem úgy ismer, mint akinek minden szíve-vágya a konditeremben való időtöltés, de bólogatott, hogy ha ez a szívem vágya, hát menjek (Mennyivel jobban hangzik, mint az, hogy megyek gerinctornára, vagy gyógytornára nem? Az olyan mammeres hangzású).
Pénteken vissza kellett túráznom a kórházba, mert nem telefonon kell jelentkezni az edzésekre, hanem hogy a fitnessbérletet be kell dobni a konditerem postaládájába,és akkor kijelölik a személyi edzőt, akihez mehetek. A neve már megvan, délután beszélem meg vele az első edzés időpontját.

Szeretem a hosszú ruhákat, amikben van egy kis nőies rafinéria (tehát nem a mamis zsákruha, meg a most menő "kézműves"), szombaton is egy ilyet vettem fel. Hosszú, fényben kicsit átsejlő, szép mintával és szabásvonallal. Már amíg kiértem az állomásra, megkaptam a dicséretet, de amikor Pesten bóklásztam benne - éppen M-hez tartottam a munkahelyére - megállított egy fickó, aki kicsit zavarban volt, hogy "hülye" kérdést tesz fel, de mivel biztattam, hogy majd én eldöntöm, hogy a kérdés hülye-e, hát megkérdezte, nem ülnék-e neki modellt. Kerekedett a szemem, hogy éééééénnnnnn???? és nagy bánatára azonnal elutasítottam, hogy biztos, hogy nem... kicsit még győzködött, hogy akár fényképről is, de legyek már a modellje, de nem adtam be a derekam.
Névjegykártyát vagy elérhetőséget nem kaptam, hogy mi lenne, ha meggondolnám magam, ezért egy pillanatig nem vettem komolyan az ajánlatot (szexelni meg van kivel), de tény, hogy az egómnak jót tett, hogy negyvenévesen ilyenekkel megállítanak, és persze azóta ezzel szívom M. vérét, hogy Én a Múzsa.