Jöttem, olvastam blogokat és abban elfáradtam. Öregszem, vagy mijaszösz.
Járok a személyi edzőmhöz rendesen, és komolyan mondom, aki azt mondja, hogy a gyógytorna nyuggermutatvány a könnyűsége miatt, annak azt üzenem, hogy menjen és csinálja helyettem. Szerencsére jól haladunk és a fejlődésem érezhető, az első alkalommal a gyógytornász "úristenezzelmicsináljak" pánikrohama után tegnap már a "cél a spárga!" felkiáltással kezdtünk neki az órának. Egyetlen gyakorlat van, amit képtelen vagyok megcsinálni, azaz megcsinálom, de nagy fájdalmak árán - na az egy kicsit aggaszt, mert a csajszi szerint alapgyakorlat, amit mindenkinek könnyedén kellene csinálnia és mivel ez nekem nem megy, az szerinte nagyon aggasztó. Na de azért, mert őt aggasztja, engem nem, mert van célom és tudom, hogy mire vagyok képes.
A benti társulat jelenleg elvan a csapatépítőn, a főnököm totál kikészült idegileg, hogy én nem megyek és még az atyaúristent is megkörnyékezte, hogy rábeszéljen, hogy a kezelést tegyem át máskorra és inkább menjek csapatépíteni, de tök jól haladok a saját magamért való kiállásban, ugyanis meghallgattam, átgondoltam (nem) és nem mentem. Az egészségem fontosabb.
Most amúgy jó, mert tök jól haladok a munkámmal is, mert nem tart fel. Apró örömök, ugye.