Tegnap voltam először a személyi edzőmnél (gyógytornász). Nos, a doki után ő is teljes idegösszeomlást kapott, amikor megvizsgált.
Rengeteg feladatot megcsináltatott velem, miközben felmérte az állapotomat, ami finoman szólva is sz.r. Fizikai állapotom jó, de a csípőm olyan durván szét van esve (a csípőficam miatt), hogy azt mondta, gyógytornával sem biztos, hogy meggyógyulok (azonnali reakcióm: olyan nincs). Ugyanis most úgy állunk, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy csípőficamosan sántikálva tudjak csak menni, amolyan lábhúzósan. (azonnali reakcióm: na én aztán biztosan nem). Szóval nem sok jóval kecsegtetett. Azt javasolta, hogy manuálterápiára is menjek el, igaz, az fizetős (megnéztem, és bakker, brutálisan drága...). A csontkovácstól óva intett (de eddig minden gyógytornász, akivel beszéltem), azt mondta, hogy attól le is bénulhatok, de ez a manuálterápia kifejezetten nekem való.
Rettenetesen fájt a feladatok végzése közben a csípőm, hazafelé pedig fogszorítva mentem a fájdalmak miatt. Ráadásul a kattogás sem annyira jó, mint hittem, ugyanis az volt rá a reakció, hogy "csak nehogy egyszer totál kikattanjon".
Szóval megint k.anyáztam egy sort, illetve kettőt, hármat... emlegetve az összes orvost, akivel összehozott  az élet a derékfájdalmaim miatt, és akik legyintettek rá, így most itt tartok, ahol. De emlékeztetem magamat arra, hogy most végre igazán jó kezekben vagyok, orvosilag és gyógytornászilag is és semmi visszafordíthatatlan nem történt.

De, a dolgok jó oldalát nézve, megint csak büszke vagyok magamra a saját magammal való kapcsolatom miatt, ugyanis én rendszeresen csinálok nyújtó gyakorlatokat, amiket érzem, hogy szeret a derekam. Ma ilyen feladatokat kaptam, amiknél viszont semmilyen fájdalmam nem volt, pont a rendszeres "tornáim" miatt, itt meg is lettem dicsérve, hogy remekül ráéreztem, hogy mire van szükségem. Ettől kicsit erőre kaptam, mert más volt úgy tornázni, hogy ezt "éreztem" és más úgy, hogy a gyógytornász konkrétan ajánlja ezt a mozgássort - most még nagyobb lelkesedéssel csinálom.
És ha ez nem fáj, akkor ha a tegnapi erősítő gyakorlatokat csinálom, azokat is meg fogja szeretni a testem és szép leszek és egészséges. 
 A tegnapi, gerincerősítő gyakorlatokat magamtól nem csináltam volna (pont a fájdalom miatt), szépen, lassan, fokozatosan kell dolgozni. Tehát rajtam nem múlik a dolog.

Elég sokat beszélgettünk is a lánnyal, mesélte, hogy sokan mennek, mintha kötelező volna, de semmit nem hajlandóak tenni magukért, csak szenvednek, nyavajognak és azt várják, hogy majd ő, kézrátétellel gyógyít. Úgyhogy neki is külön élmény az, hogy én ennyire aktív vagyok és teszek is a gyógyulásért. El is látott mindenféle videóval a tornához (amit ő készített), meg kinyomtatott tanácsokkal, amit örömmel is fogadtam.
Az én agyam nem tudja felfogni az olyan dolgokat, hogy valaki rosszul van, gyógytornáznia kellene és nem csinálja a feladatokat, hanem csak várja a sült galambot. Ha szarul vagyok, és tehetek érte, hogy jobban legyek, akkor teszek azért, hogy jól legyek, nem nyavajgok. Hát nem? Vagy de?