Véget ért a békés nyuggerlétem, ismét itt vagyok bent. Pozitív, hogy olyan helyre jöttem be, amit szeretek és nem gyomorgörccsel. Most még lesz itt bent egy kis nyugi és munkaidő kedvezmény is, ezért is nagyon hálás vagyok... de azért a héten veszek lottót, ha egyszer meghalok, ne érjen az a vád, hogy esélyt sem adtam a nagy nyereményre.


A nyár nagyon tartalmas volt minden tekintetben.

A számítógép sosem volt bekapcsolva, igazából tök jó, hogy van egy tabletem, de azt sem használom ki - és a telefon is csak "volt" és ami azt illeti, nem is hiányzott a virtuális világ, kitöltöttem a perceket a valósággal - ezt a továbbiakban észben tartom, mert itt bent, mint számítógépes munkakörben, ez visszaszippanthat.


Mi is beszereztük az új telót (A50), M. nehezen szokja meg, de nekem problémamentes az átszokás, báááár lelkileg megvisel. Kifejezetten dühítőnek tartom ezt a fogyasztói társadalmat, hogy 3 évente új telefont kell venni, mert annyi a kifutási ideje és nem lehet hosszabbítani rajta....  Szép a teló, meg minden, de azért nem tartom egy nagy durranásnak a J5-höz képest. A stabil rendszer és akkumulátor alap kell, hogy legyen (pláne jobb akksit vártam). A fényképezőgép nem rossz, de a J5-el is jó képeket tudtam készíteni, csak kellett hozzá egy jó photoshop app. Bár én kimaxolom az informatikai lehetőségeket, a megfelelő applikációkkal is - amik megkönnyítik az életemet, az idő pedig pénz, de azért hát akkor is zavar a rövid működési idő, na meg az, hogy új tok, új fólia a drága kütyü védelmére, ami rengeteg kiadás, szóval elvárnám, hogy a védelem (törésbiztos képernyő, tok) már benne legyen az árban.
A régi telefon sem került kidobásra, újrahasznosítom (kabbe fogyasztói társadalom, én akkor is hosszabbítom a használati időt!) és beüzemeltem otthon biztonsági kamerának (találtam egy nagyon jó kis appot), ugyan töltőn kell tartani a kis drágát, de az legyen a legnagyobb probléma - míg az figyeli a környezetet, én a nálam lévő telefonon látom, hogy mi van otthon. Remek lehetőség, már az ingyenes applikáció is, de nem kizárt, hogy előfizetek a pro verzióra is.

Dávid egész nyáron itthon volt, és nagyon jó volt - ugyan egy-egy napra elugrott találkozni a barátaival, de csak egyszer látogatta meg így az apját, amikor egészségügyi okok miatt az apjának érte kellett mennie kocsival.... Szeptembertől kolis, amit ő is és én is rosszul viselünk - az apja miatt, aki azzal, hogy egy száz fős faluba költözött, gyakorlatilag elüldözte otthonról - szar látni, hogy szenved a fiam. Bár ez valóban negatív, de a suli nagyon szimpatikus, Dávid is sokat vár tőle és remek lehetőségnek tartom én is, úgyhogy nagy várakozással vagyunk a jövő felé, remélem örömet okoz majd a fiamnak.
A hétvégéit továbbra is hozzánk hazajövetellel tervezi.
Mostanában elég sok reklámot meg vicces videót, képet látok, ahol azt mutatják, hogy mennyire heppi, hogy jön a suli és meg lehet szabadulni a kölyköktől, hát valahogy én ezt nem tudom magaménak érezni és viccesnek tartani, de nyilván ez is egy gomb az érzékeny lelkemen. Mindenesetre egy nagyon érdekes ez a nézőpont - nem jó, nem rossz, csak érdekes.

Hétvégén megyek a női önvédelmi szemináriumra, amit tavasszal ki kellett hagynom, és nagyon lelkes vagyok. Három órás lesz az oktatás, és a tudáshoz képest, amit átadnak, az időhöz, amit rá kell fordítani, igazán kedvezményes az ára. Ez a szeminárium arról szól, hogy a hétköznapi életben, hétköznapi eszközökkel (kulcs, táska, esernyő, stb.), egyszerű és hatékony mozdulatokkal hogy tudjuk megvédeni magunkat.
Bár én tanultam harcművészetet és igen hasznomra vált, valamint tisztában vagyok a fenti lehetőségek jelentős részével is, mégis úgy gondolom, a továbbképzés mindig hasznos. Nem csak tudást, de önbizalmat is kapunk itt, ami nagy segítség a mindennapokban.
Érdekes az is, hogy több "beszari" lány ismerősöm van, akik saját bevallásuk alapján is félnek az utcán, de azért annyira nem beszariak, hogy egy ilyen olcsó és kevés időt igénybevevő szemináriumon részt vegyenek a saját biztonságuk érdekében. Nos, ez is érdekes hozzáállás, nézőpont - furák az emberek na, jobban szeretnek félni, mint élni.

Voltunk volt sógornőméknél látogatóban, megint nagyon jól érezzük magunkat együtt - igazán remek a kapcsolatunk.
A 14-15-ei hétvégén paintballra megyünk majd együtt. Engem nem dob fel a lövöldözés ilyen formája sem, nekem aztán mondhatja bárki, hogy stresszoldó, nekem nem az. Ezt a "játékot" értelmetlennek tartom és butaságnak. Hogy lehet rálőni egy másik emberre, még ha festék patronnal is? Harcolni tudok, nagyon is, de a harc nem öröm, hanem egy eszköz a túlélés érdekében. A harcban okozott sérülés nem öröm, hanem egy szükséges rossz a túlélés érdekében.
Mondtam is a fiamnak, hogy én rá még játékpisztollyal sem lövök, mire közölte, hogy ő viszont minden lelkifurka nélkül le fog lőni engem (drága gyermek). Persze, mivel mindenki nagy lelkesedéssel és örömmel várja az eseményt, hallgatok és pozitívan állok a dolgokhoz, hiszen ez egy remek lehetőség komfortzónám ismételt elhagyására és arra, hogy új dolgokat tanuljak.

Meglátogattam a blogjaitokat, végig is olvastam, de most nem eresztettem bő lére a reakciókat, de ölelek mindenkit! 

Bírnám én ezt a nyugger-létet örökké. Vadak hajnalán kelek (érdekes, hogy változik az ember.. anno én is délig alvó voltam...), kimegyek a birtok végére kávézni, teázni (érdekes, régen a teát sem szerettem....) és közben nézem az ébredő világot. Van egy nyuszicsalád, őket szoktuk figyelni és tegnap jött az őzmami az apró gidájával. Lélekemelő volt figyelni őket.
Aztán vagy elugrok a boltba (tényleg mint egy nyugger, már nyitásra ott vagyok, szoktam is nevetni magamon), vagy sütök... tegnap például krumplis pogácsát sütöttem 6 órakor... csak a sót felejtettem ki belőle, de ez nem rontotta a fogyasztási statisztikát, pikk-pakk elfogyott.  :D
Napközben - a melegre való tekintettel, a kecóban vagyok, takarítok, ahogy munkás napokon nincs időm rá, rendezkedek - a szobát is átpakoltam már, délután pedig irány a kert. A koktélpari olyan magasra nőtt, mint amilyen magas én vagyok és bőven van rajta harapnivaló, na meg a szilvát is legelem rendesen.
Ja és persze, ha úgy tartja kedvem, alszok egyet napközben, illetve az ellipszis trénerre is visszaszoktam.
Emellett az egészségügyi ellenőrzéseket is igyekszem megejteni - mivel nagyon fura tüneteim vannak - azt hiszem, a sok feszültség, idegeskedés, stressz most bosszulja meg magát..., így becéloztuk a dokibával a kardiológiát, kaptam is időpontot, szeptember végére... a bőrgyógyászatot pedig még nem értem el (anyajegy vizsgálatot akarok), de legalább a labor itt van pilisen, csak ne felejteném el reggelente, hogy oda kell mennem, node sebaj, a dokibá úgyis szabin van két hétig (ugye, hogy mint egy nyugger??). Emellett a lelki gyógyulásomra is figyelek - ugyanis úgy gondolom, hogy a fizikai tünetek a lelkiek kivetülései -, úgyhogy a héten is megyek az Andreához, nagyon tudunk együtt dolgozni.
Azért vannak családi programok is, voltunk például a gyömrői tófürdőben, az egy igazi kis gyöngyszem, máskor is megyünk.
Találkoztunk tesómékkal, voltunk a Csodák Palotájában és remek napot töltöttünk együtt. Ha esetleg még nem voltatok ott, nagyon ajánlom, gyerekeknek és felnőtteknek is nagyszerű program és egy nap is kevés ahhoz, hogy végigmenjünk rajta. Nagyon sok kreatív, interaktív játék, előadás van, valami fantasztikus, mondom, felnőttként is.
Dávid azon nevet, hogy az apjával sehová nem mennek (pedig két kocsi is van), mi meg nem ülhetünk nyugton a popón, mert "anya mindig kitalál valamit". Nos, igen, amikor elvitte az apja, megfogadtam, hogy rengeteg emléket adok neki, hogy emlékezzen rám és úgy fest, hogy ez be is vált. Én pedig ezért nagyon hálás vagyok. A tárgyak csak tárgyak, használati eszközök, feledhetőek, de az emlékek érzések - megmaradnak. Most már nem kisgyerek, de nagyon nagy öröm, hogy még mindig nyitott a közös programokra.
Most ugyan nincs itt, mert elugrott egy haverjához - érdekes, onnan is mindig ide jön vissza, nem az apjához - utál ott lakni, mert a világvégén van és állandóan az apját kell megkérnie a fuvarozásra, és hát, mint írtam, nehezményezi azt is, hogy ők ott nem csinálnak semmilyen közös programot sem. Most kivételesen az apjához ment a barátjától, mert rájött a hasmars. Először engem hívott, de hát tömegközlekedéssel 3 óra alatt érek oda, szóval nem volt más választása, meg kellett kérnie az apját, hogy segítsen ...
Augusztus közepén megy a haverokkal sátrazni, azt is velem egyezteti. Mondjam azt, hogy izgulok? :D
M.-nek megvettük a Samsung A50-et, jó kis készülék, az tény, már leteszteltem a fényképezőjét is, imádom - és ráadásul a hónapban nagyon kedvező a vodás ajánlat, de én még tartom magam, ha most akciós, lesz ez még akciósabb is. A kis telóm még mindig jól bírja magát, bár a powerbankot már vinnem kell mindenhová, de működik a kis drága - és ráadásul nagyon jó képeket is lehet vele készíteni, csak nem az automata funkciót kell használni.
A gépet csak akkor kapcsolom be, ha nagyon muszáj, facsebukról teljesen leszakadtam, a függőségem teljesen megszűnt - egyszerűen olyan szinten nem érdekel, hogy hűha. Viszont átszoktam az instagramra én is. Olvastam róla, hogy a facsénak teljesen leáldozott és a fiatalok teljesen átköltöztek oda, és ezt Dávid is megerősítette. Teljesen igaza van, sokkal jobb, mint a facse.
No, most ideje reggelizni és azt hiszem, ma megpucolom az ablakokat és erősen rákoncentrálok a mostanáig ismeretlen kőgazdag köbüki felbukkanására, hogy a nyugger-lét lehessen a főállásom (upsz, bilibe lóg a kezem).
Pussz.

Találkoztam a segítőmmel. Mindig pszichológusnak hívom, pedig nem az. Mentálpszichológus - ami óriási különbség. Andreának hívják, ami már egy jó pont. Határozott személyiség, óriási tapasztalattal bántalmazottak segítésében - hiszen egy ilyen alapítvány munkatársa, ott is ismertem meg. Jó volt kimondani leplezetlenül, a maguk nyers valóságában az érzéseimet valakinek, aki nem sajnált, nem okoskodott, nem ítélkezett - csak jelen volt, figyelt és támogatott. Terápiára továbbra sincs szükségem, de bizonyos változtatásokra igen és ebben rengeteget tud segíteni.
Jelenleg a helyzet az, hogy bár érzelmi-intuitív alapokon működök, a traumák hatására blokkoltam ezt az énemet. Ez teljesen igaz, hiszen anno rengeteg verset írtam, lélekszösszenetet, lélekcseppet - ezért is volt a blogom neve "cseppek".. egy ideje ez nem megy.. Mivel rengeteg támadás ért a "túlérzékenység" miatt, átmentem totál racionális, logikán alapuló gondolkodásba.  Mindent aggyal akarok megoldani és sokat teszek is érte, így kognitív szinten kimaxoltam minden lehetőséget, ami adott volt, így ezen a szinten előrébb nem jutunk már - mélyebb szintre kell ereszkedni - a lélek szintjére. Jó kis  kihívás, de a jó hír, van, aki velem tart.
Első feladat, vásárolni egy füzetet és egy tollat és kézzel írni - már ez kihívás számomra, hiszen - már csak a szakmámból adódóan is - a számítógépen dolgozok. Szerencsére volt itthon füzet, előkaptam hát, pont Yoda van az elején, teljesen illik a képbe "az Erő velem van".
Aztán gondolkodtam, hogy mihez nyúlhatok még és rájöttem, hogy egy dolog azért mégis van, ami a lelkemből jön - a fényképeim. A felfüggesztett facse fiók már úgy is marad, nem hiányzik, az instagram viszont jó helynek tűnik - jöjjön, aminek jönnie kell, mély levegő - újra aktiváltam az oldalam és oda töltöm fel a képeimet. Innentől az a terápiás "blogom". Szó sincs arról, hogy profi volnék, de nem is arról szól  a történet.
Ezt a blogot nem írom tovább, néha-néha lesz egy bejegyzés - úgy mint régen, a kezdetekkor - terápiás célzattal - önmagam számára.
Nem az számít, hogy ki-mit tesz, hogy az őseim hogy nyúlnak utánam, hogy pokollá tegyék az életemet. Az számít, hogy ÉN eljussak arra a szintre, hogy ez már ne érintsen meg. És én ezért bármire képes vagyok. Még arra is, hogy kinyissam a mélyen eltemetett pincét, ahová minden traumám bezártam...
Mert hát... nekem legalább van bátorságom elismerni azt, hogy vannak traumáim és hogy a problémáim jelentős része ezen traumák miatt van - és van erőm ahhoz, hogy változtassak az életemen.
Sosem azok akarnak meggyógyulni, akik bántalmaznak...
Fordított világ - bár a bántalmazók tűnnek erősnek, de ez csak a látszat... gyengék. Csak addig bántalmazhatnak, amíg a másik ezt engedi nekik. De ez nem az, aminek látszik, és nem lehet azt mondani, hogy "velem ez nem történhetne meg". Senkinek nem kívánom, hogy megtapasztalja, de megtörténhet, a legerősebbekkel is, pláne akkor, ha a bántalmazó családtag. Több mindent tűrünk el családtagtól - hiszen az ember - normális esetben - a szeretteit nem bántja. Aztán eljön a pillanat, amikor elég és azt mondjuk: kösz, nem. Ez nem az én terhem, hanem a tied, vidd és kezdj vele, amit akarsz... Hiába kaptam egy életet tőled ez nem jogosít arra, hogy bármit eltűrjek. Boxold le magadban a saját traumáidat, esetleg a házastársaddal, rúgj a falba, de többet belém nem fogsz - ne terheld rám, a gyerekre azt, amihez semmi közöm. 
Na ez jön most - annyi mindenen változtattam már az életemben - ez is sikerülni fog.
És egy biztos: NEKEM nincs miért szégyellnem magam. Szégyellje magát az, aki a szeretet nevében bántalmazza a saját gyerekét akár szóval, akár tettekkel.

És még valami: jobban ki fogok állni magamért, mert mindig én vagyok a megértő, az együttérző, az alkalmazkodó... de igaz: "ha mindig csak megértek, hol maradok én?" hát sehol.. nem voltam IDÁIG. 

Jelenleg olyan szakaszban vagyok, hogy nem vagyok írogatós szakaszban.
Majd változik ez.
Vagy nem.
Puszi mindenkinek (és azért olvasok ám!)

Kinek az életét éled?
(Biztos?)

Arról álmodom, hogy az emberek szívből tudnak örülni mások boldogságának.

Mi a véleményed a testedről?