parasztkolbászt

csokitortáVAL

nyami!

Komoly változások történtek az életemben... olyanok, amikre nem is annyira régen még nem is gondoltam volna, és ezek a változások más időbeosztást kérnek, elfoglalnak és lefoglalnak... boldogító, örömteli történések, amikről úgy gondolom, nagyon szükségem volt rájuk az életem minden területén. Nemrég itt volt még a káosz, a súlyos depresszió, a padló, a gödör, a majdnem halál, most viszont - szinte félek leírni - ég és föld a változás, hiszen jó dolgok történnek... nehéz elhinni, hogy az alagút végén a fény nem egy gyors és halálos vonat... félve fogadom el a sok ajándékot, amit a Sors most oszt nekem... kicsit félve, de hálával telve mondok köszönetet és talán azért is tudom ennyire értékelni ami most történik, mert megtapasztaltam előtte azt, amit...

Titokban várom, hogy hol a csapda... hol a becsapás, az illúzió, a hazugság... annyi rosszban volt részem és most nehezen hiszem, hogy tényleg lehet jó is...

...talán egy nagy vágyam vár még beteljesítésre, hogy megszabaduljak hősapától... de tudom, ami késik az még nem múlt el, annak is eljön az ideje és mindennek megvan az oka, annak is, hogy saját kullancsom van...

Nem akarok középpontba kerülni, mindig odakerülök.

Nem akarok irányítani (vezetni), mégis mindig én irányítok.

Hogy a csudába csinálom...?

Férfim fehéríti a májamat.

Tanulom a bizalmat mellette... bitangul kemény meló, de eldöntöttem, hogy ezt is megcsinálom... amikor rámtör a pánikreakció, erősen tudatosítom magamban, hogy azért mert valaki sérülést okozott nekem, nem kell, hogy máskor is megtörténjen... kezelem magamban a dolgot, de talán ez a félelem is hozzájárul ahhoz, hogy most annyira tudom értékelni azt, ami van, és minden egyes pozitív megerősítésének annyira tudok örülni.... bár nem szólok, nem éreztetek semmit, Ő mégis tudja, a távolból is, és minden esetben meg is jegyzi ezt, majd azonnal érezteti, hogy velem van... annyira jó Ő nekem...

A döntések helyességén gondolkodtam... és meggyőztem magamat arról, amiről másokat is szoktam, hogy nincs rossz döntés.

Ha úgy cselekszek, ahogy legbelül érzem, hogy azt kell tennem, akkor az csakis jó döntés lehet. És ha netán mégis máshogy döntenék, mint ahogy érzek, az is csak jó lehet, hiszen önmagában hordozza a tapasztalatot, bármi is legyen az, amely pedig tanít.

... gyönyörű látvány, amikor a galambok csapat-táncot lejtenek a kék égen és szárnyukon megcsillan a napfény...

Azt vettem észre, hogy amikor hosszabb ideig csend van (mondjuk hétvége) és végre felbukkannak emberek mondjuk úgy, hogy kommentelnek, azonnal rohanok a blogjukra, hogy írtak-e és mi újság velük. Meg vannak emberek, akik nem kommentelnek sokat, de rájuk is többször rájuk nyitok... Sokatokkal így vagyok, sokatokat szeretlek nagyon

Gyönyörű, ragyogó, napsütéses, meleg, csodálatos idő van! Ilyet akarok tavaszig! Majd tavasszal is, és utána jöhet a nyár! 

Uff!

Mióta eldöntöttem, hogy nem szenvedek, hanem szeretek és engedem magam szeretni, rend van a lelkemben és ennek megfelelően a külvilág is alkalmazkodik a belső képhez.

Mi több, azóta megbízok benne(m) (is).

Nem kombinálok, nem a múlton rágódok és nem a jövőben agyalok, a félelmet és a bizonytalanságot, bizalmatlanságot félrerakom, és élvezem azt, ami most van.

Mert jó, ami van.

Mert megengedem, hogy jó legyen.

Mert megérdemlem, hogy jó legyen.

Aztán, ha koppanok, így jártam. De amíg nem, addig nem agyalok ilyeneken.