Mióta eldöntöttem, hogy nem szenvedek, hanem szeretek és engedem magam szeretni, rend van a lelkemben és ennek megfelelően a külvilág is alkalmazkodik a belső képhez.

Mi több, azóta megbízok benne(m) (is).

Nem kombinálok, nem a múlton rágódok és nem a jövőben agyalok, a félelmet és a bizonytalanságot, bizalmatlanságot félrerakom, és élvezem azt, ami most van.

Mert jó, ami van.

Mert megengedem, hogy jó legyen.

Mert megérdemlem, hogy jó legyen.

Aztán, ha koppanok, így jártam. De amíg nem, addig nem agyalok ilyeneken.