Ahhoz képest, hogy ma nem dolgoztam, bakker... reggel elmentem végre a fizikoterápiás kezelésre, ami nagyon jó volt. Aztán elmentem a Bazilikához és ittam egy tejeskávét. A kávézóban szóvá tettem, hogy nincs magyar kiírás, és végül is az ott dolgozókkal ki is beszéltük, hogy ez mennyire helytelen, hogy Magyarországon egy kávézóban ne legyen magyar árlista, függetlenül attól, hogy turista központ-e vagy nem. Szerintem szégyen, hol van még ilyen ország, amely a saját tagjait veszi semmibe?

A kávé isteni volt, a személyzet nagyon kedves, én meg nagyon szőke, mert kaptam a pohárra kartont, hogy ne legyen forró (elvitelre kértem) és persze nem tudtam ráhelyezni, a végén a lány még arra is figyelmeztetett, hogy vigyázzak, a nyelvem ne égjen meg.
Mivel a kávézó teraszán még sok hely volt, így úgy döntöttem, hogy mégis ott fogyasztom el a nedűt.

Volt egy betervezett célom is. Ott, a közelben dolgozik valaki, aki nagyon ellenem van és mindenáron ártani akar nekem, úgy, hogy csak közvetve ismer (ergo személyesen nem), és ez nem csak pletyka szinten nyilvánult meg, hanem konkrét, aljas tettekkel... nevezzük nevén a dolgot, mentálisan bántalmaz(ott), de a mentális bántalmazásának is nagyon súlyos következményei voltak... . Voltak álmatlan éjszakáim miatta, rengeteget sírtam, sőt, még telefonszámot is kellett cserélnem, totál kikészültem lelkileg attól, amit művelt... Döbbenet, hogy mekkora károkozást engedtem egy gyakorlatilag vadidegennek.
De szerencsére én ebből is tanultam és ezt is a saját fejlődésemre használtam fel. A mentális bántalmazás engedélyezése az én döntésem.
Bár ő a mai napig személyes megszállottam, én már változtam és változtattam. Elkezdtem úgy tekinteni rá, az az ő világa, az ő valósága, és nekem nem kell azonosulni vele, és nem más az egész, csak az ő érdekes nézőpontja, és valójában nem árthat nekem, ha én azt nem engedem. A gyengeségemből erőt kovácsoltam.
De úgy éreztem, hogy a végleges lezáráshoz szükséges az, hogy elé álljak és felszólítsam arra, hogy nézzen a szemembe.
Egyszer már egy buszon együtt utaztunk, ahol ő nem ismert meg engem (pedig még meg is löktem), de akkor rosszul lettem a közelségétől, pánikrohamot kaptam....
Sajnos a jelenlegi tervem csak félig sikerült, ugyanis amikor érkezett, mire odamentem volna hozzá, már bement az épületbe, ahová nem akartam utána menni, hiszen nem balhét akartam, csak azt, hogy a szemembe nézzen. Ettől függetlenül az akciót sikerélményként könyvelem el, ugyanis megjelenésétől nem ugrott görcsbe a gyomrom, nyugodt és magabiztos maradtam és energiával teli. Sőt mi több, megkönnyebbültem, ami csodálatos érzés és azt jelenti, ismét megszabadultam egy negatív korszakomtól.

Ezután elvégeztem a mai napra tervezett próbavásárlásokat, majd a barátnőmmel töltöttem a napot és ünnepeltünk egész nap. Nálunk ez egy szokás, minden jó történést megünnepelünk, és ez nem alkoholos dorbézolást jelent, hanem azt, hogy mindig azt mondjuk "most ünnepelünk" és az akár egy pohár málnaszörppel is megtörténhet, hogy koccintunk a velünk történő csodás dolgokra, és most is volt bőven mit megemlíteni. Beültünk a Duna-parton a Bálnába, majd felsétáltunk a Gellért-hegyre egy-egy doboz frissítővel és az árnyas fák alatt beszéltünk ki minden témát, ami egy nőt érdekelhet, ami egy barátságban felmerülhet.

Szép és jó dolog, hogy voltam ma a kezelésen, de sajnos megint sikerült megerőltetni a bokámat a sok sétával és gyalogolással, jó nagy hiba volt.

Elméletben mindenki tudja, hogy a másik róla alkotott véleménye személyes meggyőződésből fakad és vígan mondják "lesz.rom ki mit gondol rólam", az is elképzelhető, hogy így is gondolják. Ám úgy vélem esténként ennél jóval többen pityeregnek, forgolódnak álmatlanul a másik véleménye miatt, mert mégis azonosultak vele... én is ilyen voltam, elfogadtam mások véleményét, lesz.tam, ám mégis tudat alatt azonosultam velük, ezáltal okoztam magamnak pityergős perceket... ám most végre eljutottam arra a szintre, hogy már máshogy cselekszem... elfogadom mások véleményét, de ezzel egy időben tudatosítom magamban, hogy az ő világuk nem az enyém, az ő valóságuk nem kell, hogy az én valóságom legyen.
Mindenki a saját életét, valóságát, meggyőződéseit, korlátait, félelmeit éli, nem kell, hogy a világok keveredjenek, hogy emberek átrántsanak a saját, nekem nem tetsző világukba, mert abból mindig káosz van és általában én szívom meg - saját terepen legyőznek a rutinjukkal.
Ez nekem jelentős előrelépés, azt hiszem ma meg is ünnepelem, hogy elértem és végre tényleg elértem ezt a mérföldkövet.
"Ki minek gondol, az vagyok ANNAK" :)

Ma reggel még úgy éreztem magam, mint szélbe dobott puzzle készlet, sose rakom össze magam, de aztán a meditáció segített és az, hogy az asztalra csaptam: márpedig ez nem az én világom, gyerünk Univerzum mutasd meg, mi jóval tudsz kárpótolni!
Délutánra eljutottam arra a szintre, hogy hű meg ha és aztamindenit! Nagyon sok jó dolog történt velem. Például az, hogy holnapra ismét kaptunk egy plusz szabadnapot, mert xy jön látogatóba, és a dolgozók nem kívánt személyek odabent, egy próbavásárlást megcsináltam ma, kb. két perc alatt végeztem, a vonaton kaptam egy nagy, szeretettel teli ölelést, amire nagy szükségem volt... de sorolhatnám tovább és tovább a mai nap csodálatos történéseit. Hogy lehetne ez még ennél is jobb?

Ja, amúgy ti tudtátok, hogy van olyan, hogy "székletdonor"? Az orcakönyvön láttam egy felhívást, hogy ilyet keresnek, én először és másodjára sem hittem a szememnek, hogy ilyen létezik, de utánanéztem és létezik.

Mivel úgy van a nyár, hogy egy hét munka, egy hét szabi, a mostani hetem a munka(hely)en töltöm. Szerencsére most is érvényes a könnyített műszak, és szerencsére a főnök még nem tűnt fel. Így kibontakozhatok - blogokat olvasok, írhatok végre bejegyzéseket (hehe), tanulhatok, inspirálódhatok.  Szerencsére nagyon hasznosan el tudom tölteni az időmet.

Munkaidő után pedig ismét mehetek próbavásárolni. Az első kifizetések már megérkeztek a számlámra, tehát fizetnek rendesen, úgyhogy érdemes csinálni.

Most már csak arra kell választ találnom, hogy vajon miért jönnek velem szembe tömkelegével a párkereső honlapok? Az kellene még nekem, hogy ne unatkozzak... jaaa.... nem is unatkozok.
Mingyá' körbeveszem magam fokhagymával, meg Bibliával meg keresztekkel, hogy védelmezzenek.

1. A blogtali jó.
Kicsit bővebben: bár sok kedves blogolóssal találkoztam már, de a nagy talikról valahogy mindig lemaradtam. Eddig. Idén én is ott voltam.
2. A wifi jó.
Kicsit bővebben: falu végén, a városban nem volt "vezetékes" net, csak mobilnetet használtunk, ám idén kihúzták az optikai kábelt, és most mi is csatlakoztunk. Nagyon praktikus.
3. A fizetett szabadság jó.
Kicsit bővebben: nagyon jó.
4. Próbavásárlónak lenni jó.
Kicsit bővebben: egyrészről tetszik a munka, másrészről sorozatosan kapom a felkéréseket is (mióta regisztráltam már öttel végeztem és jelenleg három vár elvégzésre, és már jóvá is írták a számlámon az ezzel járó kifizetéseket. Mert ki a kicsit nem becsüli és még azért is, mert sok kicsi sokra megy! :)

Tavaly - bizonyos bélrendszeri problémák miatt - felszedtem néhány kilót. Nem sokat, csak pont annyit, hogy az aktuális ruhatáramból a nadrágok ne jöjjenek fel rám. Mivel alapjáraton is karcsú vagyok, nem volt problémám a néhány plusz kilómmal, sőt, "szem magasságban" kifejezetten tetszett a változás. Nem is tartogattam hát a kihízott ruháimat, mert "fogyózzon az, akinek két anyja van".
Aztán egészségem érdekében változtattam néhány étkezési szokásomon, aminek következményeképpen mostanában reggelente ott állok a szekrény előtt kétségbeesett, tanácstalan arccal, ugyanis visszafogytam a "saját" súlyomra, és az összes, tavaly beújított nadrágom úgy áll rajtam, mint tehénen a gatya...
A net amúgy azt írja, hogy a bélgyulladás nem gyógyítható, még jó, hogy erről nem tudtam és meggyógyítottam magam.

Amennyire fontos volt régen, a blogolás most úgy került a háttérbe az életemben.. ez amúgy jó, hiszen terápiás célzattal blogoltam, lélekgyógyítandó... most pedig az életem szippantott magába és azt élem, megélem... írnivalóm persze lenne, csak éppen időm nincs rá... bent ülök eleget a gép előtt, otthon nem igazán kapcsolom be a szerkentyűt. Másrészről pedig most, hogy jön a tavasz, megyek a szabadba, a kertbe, vagy akár a tornácomra és a magam kis paradicsomában töltöm fel magam pozitív energiákkal.

Kárpótlásul hoztam képeket, mert én vagyok az, aki mindenre de mindenre rágyönyörködök, és mindent, de mindent lefotózok.

Végre elkezdtem a sarkantyúmmal kezelésre járni... mivel a röntgengép, amivel kezelni kellett volna (Büdöspesten) hónapok óta nincs működésképes állapotban, így fizikoterápiára járok, amire ráadásul munkahelyi kereteken belül - és munkaidőn belül - is lehetőségem van. A csajszi meg jó fej, mert a kiírtakon kívül plusz kezelést is ad, ami nem a gyulladást csökkenti, hanem magát a kinövést tünteti el (nem is értem, ha erre lehetőség van, miért nem ilyen kezelést írnak ki?). Bár mondta, hogy a kezelés elején a fájdalom növekedni fog, de az első kezelés után vagányan mondtam, hogy áh, semmi extra, csak a szokásos, de ma már nem vagyok ennyire virgonc, sőt...
Pszichomoki óta az életem fenekestül felfordult. Csak lesek, mint Rozi a moziban... akárhogy is nézem, nagy blokkok oldódtak fel, és ennek megvannak az eredményei, méghozzá a kézzelfogható eredményei.
Egyrészről a jó alvás (erről írtam már).
Másrészről átmentem totál stresszmentesbe - ezt annak könyvelem el, hogy a tudatalatti megfelelési kényszerem is szőrén szálán eltűnt... néha még a rossz beidegződés jelentkezik, de arra tudatosan figyelek és helyre teszem magam. Első kérdésem magamnak, mindig, minden esetben - ez nekem jó? Ez nekem örömet okoz? ÉN akarom ezt? Ma reggel például, amikor csináltam valamit, jött a berögződés, hogy sietni kell dolgozni, és kicsit megfeszültem, de aztán rájöttem, hogy amit csinálok az nekem nagy örömet okoz, úgyhogy nekem az a tíz perc jár.
Arról nem is beszélve, hogy azóta szinte alig festem magam. Eddig sem voltam az arcrajzolás világbajnoka, de azóta meg aztán végképp. Kipihentebb, kisimultabb az arcom és egyszerűen nem érzem a kényszert, hogy javítsak még rajta (max. szemcerkával, de az is minimáldizájnos). Vettem viszont egy drágább arckrémet, amire már régóta vágytam, mert anno nagyon szerettem, csak hát nem fért bele a költségvetésbe, de most úgy döntöttem, hogy nekem az örömet okozna, úgyhogy téma lezárva. A krémet megvásároltam és ugyanolyan jó a bőrömnek, mint anno.
Aztán van még az, hogy én, az extrém introvertált jószág, hirtelen településünk egyik motivátorává léptem elő... holnapra meghívásom van egy falugyűlésre (amúgy város vagyunk, de akkor is falu), mert  az egyik faluért szerveződött csoportban tag vagyok, méghozzá igen aktív... és számítanak rám.
Introvertáltságom gyakorlatilag elcsökevényesedett, vagy inkább úgy mondanám, megtalálta a harmóniát és egyensúlyt.
Ezen kívül érdekes, mert az, hogy konkrét céljaim nem voltak, az túlzás, de nem éreztem azt, amit úgy irigyeltem emberektől (jó értelemben), hogy szenvedéllyel viseltetnek egy céljuk elérése iránt. Vágyaim voltak, de valójában, mivel életem eddigi részében mindig a destruktív kritikát kaptam, ezek csúnyán elfojtották a vágyaim eléréséért teendő lépéseimet. Na most ez is megváltozott. Eddig is éreztem, hogy mi az, amihez tehetségem van, de ez most konkrétan körvonalazódott, konkretizálódott. Tudom, hogy mit akarok, hogy ÉN mit akarok, mire vágyok, és tudom, hogy nagyon nagy tehetségem van hozzá, ergo minden eszközzel rendelkezek ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni a témakörben... és azt is tudom, hogyan akarom elérni a céljaimat, sőt, már konkrétan az idő intervallum is be van lőve. Hihetetlen boldogság ez nekem. Másik részről meg elszomorít az, hogy bár én mindig önfejű és lázadó voltam, sosem hagytam magam, mégis ennyire korlátok között tartottak MÁSOK elvárásai. Na de ami volt, elmúlt, most már szabad vagyok... bárhogy is volt eddig, most már másként van...
...ééééés megvan Cesar Millán budapesti előadására a jegyem. Ha esetleg nem tudná valaki, hogy ki Ő, hát elárulom, ő a "kutyákkal suttogó", vagy más néven kutyapszichológus, aki megtanítja az embereknek, hogyan bánjanak a kutyájukkal. Zseniális szakember. 

Nem hiszek a péntek 13 negatív varázserejében, de a tegnapi napom eléggé komikusra sikerült... mivel mindenhol latyak és pocsolya volt, amit lehetetlenség volt kikerülni, a csizmám maximálisan beázott... a körmösömnél várni kellett fél órát, mert elnézte az időt, sebaj mondom, itt van néhány bolt, körbenézek, van-e hótaposó.. becaplattam az egyik cipőboltba, ahol gyönyörű, fényes járólap van... ami alapjáraton csúszós, de most még fel is mostak benne, illetve a csizmám talpa is hordozott némi nedvességet, így egy pillanat alatt padlóra kerültem...  Természetesen vittem magammal egy egész sor cipősdobozt, cipőstül.. az eladó lemerevedve nézett... mondtam egy szép, "b" betűs szót, majd felálltam, és mosolyogva közöltem a csajjal, hogy "csúszik a kő"... továbbra is láttam, hogy sokkhatás alatt van, így hát mosolyogva elnézést kértem a boltrendezésért... na ekkor már magához tért és nem győzött sajnálkozni, meg faggatott, hogy minden rendben van-e... azt leszámítva, hogy az utcán számítottam a csúszásveszélyre, a boltban nem, végül is minden rendben volt... ismét a térdemre estem, mint nyáron, és a fájós bokám került alám, de súlyos sérülés nem történt...

Rengeteg hó esett, és amikor Királyfimmal hazaértünk, a kapu is felmondta a szolgálatot.. egy fa kapuról van szó, ami már amúgy is ezer sebből vérzett, és kicsit meg kell emelni a bejutáshoz, de ahogy nyitottam, a nagy hó miatt nagyobbat kellett rajta emelni és ez annyira jól sikerült, hogy bezuhantam vele együtt a kertbe és döndültem egy óriásit... Mert ugye a férfiakat nem kell félévente emlékeztetni az elvégzendő feladatokra. Életem párja minden nap megnézte a kaput, ingatta a fejét és közölte, hogy "meg kellene csinálni" ... persze mikor dől az is ki? Amikor nincs itthon a Férfi.
Úgyhogy a bokám mellett a térdem is ismét siránkozik.

Ettől függetlenül pozitívan zárom a "pech-szériát" ugyanis ezekből az esésekből komoly sérülések is kialakulhattak volna, és én csak a térdemet ütöttem meg, úgyhogy hálás vagyok, Őrangyalaim megint kitettek magukért...

Ellenben előkerült a gumicsizmám, és eszembe jutott, hogy néhány éve gumicsizmában vittem végig a telet, amelynek a külsejére csini kötött lábszárvédőt raktam, és mindamellett, hogy nem ázott be, nagyon menőn nézett ki, minden nap megkérdezte valaki, hogy hol vettem... úgyhogy most ismét ez lesz. Az tuti vízálló.

Királyfim igaz, hogy kamaszodik és időnként megfojtanám és visszaküldeném a feladónak, mert flegma, mert lusta, mert... mert..... de nagyon sokszor viszont annyira el tudok olvadni tőle, hogy azt nem lehet szavakkal kifejezni... tegnap is, kérés nélkül segített cipekedni, aztán itthon is magától fogta a hólapátot és lapátolt szorgalmasan, majd hordott be fát is, és elpakolta, amit vásároltunk.  Egy csodálatos kis fickó lett belőle, azt kell mondanom, és ebben semmi anyai elfogultság nincs... már mára is betervezte a feladatait, kaput csinálni, havat lapátolni... bár még csak egy 12 éves kissrác, de ha arról van szó, szeret Férfiként viselkedni, imádja azt a szerepet is. Én meg Őt imádom.