a legjobb fiús anyukának lenni, mert így mindig van Férfi a háznál... most éppen kettő, mert vendégünk is van, és a két srác amúgy egyedül Nyúl Béla, de egymás előtt mégsem éghetnek be, így összefogtak és eltakarították a kígyót... aminek amúgy előkerült a feje is. 

Valamelyik nap rám jött, hogy úgy ennék egy kis csokifagyit, és emlékeim szerint a fagyóban van is eme csemegéből.. no, ráuszítottam a család férfitagját, hogy ugyan nézzen már körbe eme műszaki szerkentyűben, amit meg is tett, majd többszöri "biztos?" kérdésemre lerakta a nagyesküt, hogy csokifagyi ott bizony nincs. Kicsit hitetlenkedve, de tudomásul vettem a rossz hírt és nem ellenőriztem le, hogy igazat mond-e. 

Most viszont, hogy megetettem a fagyasztót, felfedeztem, hogy a csokifagyi gyakorlatilag tök egyedül vacog benne. 

Még hogy a nők komplikátorok. Ha egy férfinak mondok valamit, és tök mindegy, hogy melyiknek - bármelyiknek - nem a mondanivalómra figyel, hanem jár az agya, mint a guglikereső és a mögöttes szándékot keresi, ami pedig nekem nincs, mert én ahhoz túlságosan bonyolultan egyszerű lélek vagyok, ergo azt mondom, amit gondolok, de nem baj, mert ő meg teljesen mást gondol, mint amit én mondok... és nézünk egymásra nagy tányérszemekkel, hogy mégis mivaaaan?

Állítólag én mindent túlbonyolítok, de ilyenkor azért vannak fenntartásaim afelől, hogy ki bonyolít túl és mit. 

Miután beverte a kezét, és bár megállapítja, hogy bedagadva nincs, mozgatni is tudja, de a hős oroszlánból egy pillanat alatt csöpp kis nyuszivá válik és percenként, felakadt szemekkel, de könnyezve, halálhörgéssel sóhajtja, hogy "jajj, Nyuszi, nagyon fáj", de gyógyszert persze nem hajlandó bevenni, még éjjelre sem, mert gyógyszer az nem kell, és persze állapota percről percre súlyosbodik, mert "nagy baj van, nagy baj van, nagyon fáj, nagyon fáj", de továbbra sem hajlandó orvosságot bevenni, mert gyógyszer az nem kell, és persze segíteni sem tudok, mert hát hogy is tudnék, de azért nézzem meg, hogy bedagadt-e már a keze (nem)... borogatni kell, kenegetni kell, masszírozni kell a fájós részt, amit nagyon élvez, és egy pillanatra sem szisszen fel... éjjel nem alszik senki a sóhajtozásaitól és a jajjgatásaitól, de gyógyszert akkor sem vesz be kínjai enyhítésére, mert azt nem, mert mi van, ha túladagolja (sic!) és reggelre "jajj, jajj, már mozgatni sem tudom a kezem" felkiáltással, mint ázott kis veréb tartja "törött" szárnyát, és néz, rettentően kétségbeesetten.... némi gyengéd unszolás után ("Próbáld csak meg, hátha, hiszen este is tudtad mozgatni") rájön, hogy jé, mégis, az ujjait is tudja mozgatni, a kezét is, de "jajj, Nyuszi, nagyon fáj" ismételgeti tovább. 

Ha már úgysem tud aludni a fájdalomtól, hangosan sóhajtozva és jajjgatva kivonszolja magát a konyhába, mondván elkészíti a kávét, de persze milyen szívtelen lennék már, ha hagynám, hogy ő fél kézzel kávét készítsen, pláne, hogy ennyire szenved.... sőt, öltözni sem tud, és semmit sem tud... dezsavű feeling, csak Aprótalpú gyermekem helyett most egy Férfit kell pesztrálni.... közben kijelenti, hogy hát ő így dolgozni sem tud, és inkább itthon marad.... majd hirtelen meggondolja magát, ő bizony ma dolgozni akar, mert az legalább eltereli a gondolatait, és a munka hőseként mégis megindul... csak előtte befásliztatja, felkötteti a kezét, mert "jajj Nyuszi, nagyon fáj"... munkába menet, bárkivel találkozik, elmeséli, hogy ő úgy, de úgy beverte a kezét, és most úgy, de jajj, de nagyon fáj, és mutatja, hogy még fel is kellett kötni... a kötést persze két percenként meg kell igazítani, mert nem tartja a kezét... munka előtt elmegy apukájához, aki szerint sincs eltörve a keze, de azért befáslizza és kenőcsöt is ad rá... a Férfi a telefonos bejelentkezéskor elhaló hangon mondja "de nem vagyok megnyugodva, Nyuszi, nagyon nem vagyok megnyugodva"... napközben a kötést leveszi, hogy figyelni tudja, hogy dagad-e már a keze, és akárkivel találkozik, elpanaszolja búját-baját, a biztonság kedvéért pedig el is fogadja mindenkitől a "tuti" krémet (hétvégén gyulladáscsökkentő krém kiárusítást tartunk, akit érdekel, priviben jelentkezzen!)...  Utóbb persze kiderül, hogy a hősies munkába menetel a Főnöke születésnapjának köszönhető, és a kézfájást belsőleg, alkohollal fertőtlenítik, a gyógykezelés ideje alatt határozott javulást mutat, a hangja vidám és energiával teli... de sajnos a délután előrehaladtával ismét elhaló hanggal tájékoztat állapotának rohamos romlása felől... 

Szerintem elcserélem egy plüssmackóra.

... és a történet vége: említett Férfiemberbe a lélek ma reggelig csak hálni járt... még gyógyszert is hajlandó volt bevenni fájdalmai enyhítése érdekében és megszólalni is csak elhaló hangon volt képes.. Ma reggel elment orvoshoz, megröntgeneztette a kezét, de (szerencsére) semmilyen sérülése nincsen, tehát makk egészséges. 
Abban a pillanatban, ahogy ezt az orvos megmondta neki, és kiderült, hogy nincs oka szenvedni, varázsütésre elmúlt minden fájdalma, szenvedése, nyavajája, újra vidám és energikus, tettrekész. 

Időnként megtalálnak félbolondok (ha a hasonló hasonlót vonz, akkor nagy a baj velem!).. a jelenlegi kedvencem egy nálam közel húsz évvel idősebb úriember, aki az alábbi levéllel lepett meg (muszáj idézni!):

Az önbizalom a sikeres férfiak titka... én pedig mindig egy ilyen igazán magabiztos férfira vágytam, aki tisztában van az értékeivel, tudja, hogy ki ő és, hogy mit akar - az a cirka 300 km távolság pedig nem lehet akadálya szerelmünk kibontakozásának. 

Azt hiszem, révbe értem.

A héten már meséltem róla, hogy fogságba ejtettem Bélát. A hétvégén meg is érkezett a kedvenc szomszédom, aki egy tapasztalt idős férfiember (ergo nem amatőr), hogy leselejtezze... gondoltuk, négy nap után már csak kampecolt, ám nem, irtó virgonc volt a kis haver... olyannyira, hogy bár a hóhér nagyon figyelt,  hogy ne hagyja elszökni, de ő mégis olajra lépett... (elmeséljem, hogy néztem kedvenc szomszédomra, mert ÉLVE szabadon engedte a foglyomat?)

Persze hiába forgatta fel a lakást utána, nem találta meg (ehh, férfiak....). Miután hazament, Bélám a szemem láttára, tök lazán, vidáman elkezdett sétafikálni a kecóban... esküszöm, még (be)integetett is... annyira szemtelen volt, hogy már majdnem jópofának találtam és az is felmerült bennem, hogy megkegyelmezek neki és örökbe fogadom (NEM). 

A malőrért kárpótlásul kaptam a vadászathoz szükséges kezdő alapcsomagot, és én fel is használtam az abban található minden fegyvert - jelenleg még csak Béla törzshelyeire és legfőbb útvonalára koncentrálva  - együttélésünk alatt elég jól sikerült kiismernem. Bemutatót is kaptam a használatukról és hatékonyságukról - megtekinthettem a szomszédban frissen elesett egér-áldozatokat. Sőt, ígéretet kaptam rá, hogy amint kapásom van, rohannak át eltüntetni a hullát (bennem az is felmerült, hogy ha esetleg valami jól látható helyre kiakasztanám a hullát, elvenném-e a kedvét a többi próbálkozó kis vagánynak?).

Most pedig, mivel itt a fizu, én meg pont ajándékozós kedvemben vagyok, megyek és vásárolok jelenlegi és jövendőbeli Béláimnak egy-két dolgot (értsd, a lakás minden centiméterét aláaknázom), aztán meglátjuk, ki nevet... utoljára.

...aki azt hiszi, hogy ha Joker-ként bedobja a "legyél a feleségem" meg a "legyél a gyerekünk anyja" Joker lapot, akkor a hölgy mindent megbocsátva omlik elaléltan a karjaiba... biztosan van ilyen is, de vannak nők, akiket ez az ajánlat hidegen hagy, és ha a fickó egyébként gyökérsége miatt került lapátra, akkor még ez sem menti meg a tüzes kemencében történő hamvasztástól. Sőt.