ENJOY!

Papírsárkány


Luppa-sziget

2016. szeptember 27. 08:51 - Jaguár

Múlt héten pénteken csapatépítéses programunk volt... amit én naná, hogy a hátam közepére nem kívántam. A főnöki utasítás, miszerint kötelező a részvétel és kötelező a jókedv, rám nem tett pozitív hatást. Mint ahogy az sem, hogy pont egy pénteki napra tették a  programot, amikor rövid napunk van. Ráadásul, bár nincs semmi bajom a kollégáimmal de az, hogy csapatokat alkossunk és úgy versenyezzünk... kb. az óvodában éreztem magam...
De, végül is a szervezőknek köszönhetően, akik nagyon profin, úgy állították össze a napot, hogy tényleg jól sikerült és arra is figyeltek, hogy a pénteki munkaidőt ne lépje túl az elfoglaltság (és mert a szerencse mellém állt, mert olyannal kerültem egy csapatba, akivel jóban vagyunk), pozitív jelzővel zártam a napot.
Elmúlt ez is, túléltem... és kihoztam belőle a legjobbat... és hoztam néhány fényképet :)
















5 komment
Címkék: fénykép

...

2014. szeptember 18. 09:46 - Jaguár

Nem is olyan régen még folyton otthon ültem, a saját önkéntes börtönömbe zárva, és tudomást sem akartam venni a világról... gyűlöltem őt, és a fájdalmakat amiket adott... 
de jött egy pillanat... döntöttem... ha már itt vagyok és úgy tűnik ez nem változik, mert én ugyan nem disszidálok, ha a fene fenét eszik akkor sem (óh igen, az én dacos, makacs fejem, én ugyan nem adom fel akkor sem, amikor úgy tűnik, hogy igen....)... vettem egy mély lélegzetet... kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta... hű, de nehéz volt...  a biztonságosnak hitt négy fal vonzott vissza... a fény bántotta a szemem... féltem és rettegtem és vártam az újabb pofonokat... de eltökéltem magam... ha már elindultam, én ugyan nem fordulok vissza... ha már itt vagyok, nem adom fel, és hiába az eddigi sok pofon, megmutatom, hogy megállom itt a helyem - és csakazértis léptem egyet előre.... majd még egyet... és minden alkalommal, amikor elfogott a menekülési kényszer, hogy ismét magamra zárjam az ajtót, léptem... minél jobban féltem, léptem... előre, csakis előre... és mentem, csak mentem... majdnem mindegy volt, hogy hova, egy volt fontos... mozgásban lenni, hogy vissza ne rántson az a bánatos, sötét világ, amiben addig éltem... minél jobban ellenkezett a bensőm, minél jobban hívott vissza a négy fal közti biztonságom... én annál inkább mentem... ez volt az egyik önterápiám... 

... és eljutottam arra a szintre, hogy konkrétan alig jut időm otthon lenni, naptárat kell vezetnem az elfoglaltságaimról... hetekre előre be vagyok táblázva örömteli programokkal... és jó... és ez már nem a menekülés, ez az öröm, a felszabadultság, a magabiztosság és valahol a büszkeség is... - én megmondtam Világ, hogy maradok... - a Világ pedig elgondolkodott és egy ideje pofonok helyett Csodákat osztogat... :)



a hajnal... felénk.. a ködlovasok a kertek alatt vannak még, de a napsugarai már simítják a rétet... 
én pedig ne csodálkozzak, hogy a vonat nem várja meg, amíg én kigyönyörködöm magam... 


Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása