A tegnapi borzalmas éjszaka után ma éjjel szerintem kómában voltam, úgy aludtam, de egészen kipihentnek is érzem magam "ahhoz képest".
...

Az étkezések nálunk központi szerepet töltenek be. Régen mindenki ott evett, ahol kedve volt, tévé-számítógép előtt, vagy csak állva bekapott néhány falatot, természetesen sosem egy időben, együtt...
Én ezt nagyon rosszul viseltem, mert az én vágyam a családi, hagyományos étkezés volt - mindenki együtt, egy időben van az asztalnál, eszünk-iszunk, beszélgetünk számítógép, telefon és mobiltelefon nélkül.
Csakhogy ezt olyanoknál bevezetni, akiknél ez sosem volt szokás, akik így sosem étkeztek, nem éltek, bár családban de mégis család nélkül szocializálódtak.... hát... nem könnyű... Igen, léteznek ilyen családok, ahol nincs családi szocializáció...

Sokat vitáztam velük, de hatástalan volt a dolog, így taktikát váltottam...

Elkezdtem "svédasztal" jellegű étkezéseket összerakni, többféle zöldséggel, felvágottal, virslivel stb.,  szép, ízléses tányérokkal, edényekkel - amiket nem lehet csak úgy felkapni és vinni a tévé elé...   ebédnél pedig hasonló módon terítettem meg, ami azt eredményezte, hogy senki nem tudott elszakadni az asztaltól és mindenki az asztalnál étkezett és gyönyörködött és eljött az idő, hogy most már természetessé vált az asztalnál étkezés.
Sikerült azt is elérnem, hogy egyszerre kezdünk és egyszerre végzünk - régebben engem pl. nem vártak meg, vagy aki először végzett, már pattant is fel az asztaltól, mert hát sem családi szocializáció, sem illem nem szorult beléjük... 


Hétköznap esténként M-mel a vacsoránk hasonló módon zajlott... én vágytam volna a közös étkezésekre, a nap megbeszélésére, de sosem együtt ettünk, sosem az asztalnál....  de én ott is kitartóan mindig megvártam őt, mindig szépen, ízlésesen tálaltam és azt vettem észre, hogy egyre ritkábban eszik a tévé előtt, hanem inkább az asztalnál...

Tegnap pedig eljött a nap, amikor mindezért köszönetet mondott...hogy milyen jó együtt, közösen étkezni, beszélgetni..
Nekem ez egy akkora ünnepnap, hogy szívem szerint munkaszüneti nappá nyilvánítanám. :)

6 év után idáig is eljutottunk. Végül is mindig elérem, amit akarok. :)

Amúgy nem győzöm M-et hallgatni, hogy mennyire más vagyok, mint az eddigi női.. számomra teljesen természetes dolgokon tud úgy elképedni, hogy már én is elképedek rajta. Például, hogy a fehér ruháknál a régebbiekből is, amik mondjuk elszíneződtek - képes vagyok fehér ruhákat varázsolni. Vagy, hogy olyan dolgokat varrok meg (kézzel), amiknél leteszi a nagyesküt, hogy na ezt már én sem tudom megvarrni... hogy mennyire kézben tartom a háztartást, kreatív vagyok, hogy mennyire tudok spórolni, hogy minden praktikára van még öt praktikám... és még a közös étkezésre is rászoktattam a családot... bár ezt a hozzáállást nem a családból hoztam, hiszen anyám sosem vont be a háztartásba (sem) és pozitív példa sem áll előttem, de biztosan valami genetikai vonal csak van bennem esetleg dédanyai részről (még nagyanyám sem egy követendő példa e tekintetben, főzni sem tudott), mert nekem ez egy természetes dolog, és örömömet lelem ebben a női-anya szerepben... nekem az a fura, hogy ez valakinek fura... az a fura, hogy vannak nők, akiknek nem természetes az, hogy a család egy asztalnál egyen, hogy a szódabikarbónával vagy bórax-al fehéríteni tud, hogy háztartást vezessen... persze, elfogadom, hogy van ilyen és nem is ítélek... csak nekem fura.
És még csak ősanya sem vagyok. :D
...
Kollégától most kaptunk 8 gigányi word-ös könyvanyagot (és ez csak a zip kiterjesztés...)... van abban minden, mi szem-szájnak ingere, szóval el vagyok látva egy időre olvasnivalóval.