Egy olyan erős akarattal rendelkező embernek, mint amilyen én is vagyok, az Élet nem tud nagyobb leckét adni, mint az elfogadás megtanulása. Hogy vannak dolgok, amiken, ha megfeszülök sem tudok változtatni, akármennyire is szeretnék.
Mint például az emberek viselkedése. Amikor érzelmileg nem kötődök a másikhoz, akkor nincs hatalma felettem, de minél erősebb a kötődés, annál nehezebb, hogy a másik viselkedése ne befolyásoljon valamilyen szinten. Ha ez pozitív irányba visz, akkor minden rendben van, de amikor lehúzó, sok fájdalmas percet okoz.
Minél erősebb az érzelmi szál, az egónak annál nagyobb hatalma van - előbújik, szót kér és elvárásokat támaszt - ami konfliktusokhoz, játszmákhoz vezethet és sérüléseket okoz.
Ezt kezelni nehéz, de észben kell tartani, hogy a viselkedés a legtöbb esetben nem a tudatos gondolkodás következménye. Senki nem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más az erkölcsi normája, mások a tapasztalatai, emlékei...
Ha a velem szembeni viselkedése az illetőnek nekem nem tetszik, ha tiszteletlennek tartom, vagy bántónak, ezen akkor sem tudok változtatni - ezt csak elfogadni lehet.
De a jó hír az, hogy mindig én döntök arról, hogy kivel milyen kapcsolatban vagyok, hogy mit tűrök el, mit engedek meg a másiknak. Jogomban áll, sőt kötelességem - a saját érdekemben - kilépni egy nekem nem tetsző szituációból, vagy kapcsolatból akkor is, ha érzelmileg kötődök a másikhoz.
Az Élet keményen leadja minden nap a leckét. Tanít az elfogadásra, de leginkább arra, hogy megbecsüljem és tiszteljem saját magam. Önmagam szeretete pedig azt is jelenti, hogy mások - általam helytelennek tartott viselkedése - ne rombolja az önbecsülésemet és ne okozzon nehéz perceket soha, semmilyen körülmények között.
Az ego óriási erővel és hatalommal rendelkezik, de mindig van lehetőségem arra, hogy erejét vegyem - a döntés csak az enyém.
