„...indulnom kell, továbblépni

szívet, életet cserélni,

elhagyni minden bánatot,

lehúzó (szar alakot) akaratot.

Bezárni az ajtót magam után,

s lakatot tenni rá,

hogy ami elmúlt,

ott ragadjon,

örökre a múltban maradjon.

…indulnom kell, továbblépni,

mosolyogva a fénybe lépni.

Fűben fekve felhőket nézni,

hallgatni a fák suttogását,

meglesni tündérek táncát,

nevetni, ölelni, szeretni,

csodában könnyedén lebegni

ragyogni és ragyogtatni

örökké boldognak maradni...”

"...varázsolj még, szeretem...

élettelennek hitt szívemben

gyenge dobbanások jelzik,

nem halt ki minden élet odabenn...

varázsolj még, szeretem..."

Mivel egy tornászmutatvánnyal egybekötött akcióról van szó, így segítséget hívtunk a sötétítő függönyök felrakásához. 

Jöttek is a legények, hozták a függönyt, sőt a létrát is, és lelkesen, tettre készen felsorakoztak, majd.... megálltak az ajtóban, és a létrának támaszkodva, közös erővel tanakodni kezdtek, hogy hogy is kellene azt a függönyt felrakni a karnisra. A dolgot tovább bonyolította az, hogy nem tudták eldönteni, hogy a függönynek melyik lehet az alja és melyik a teteje, és tanácstalanok voltak atekintetben is, hogy vajon melyik oldalának kell befelé néznie. 

Naná, hogy fordítva gondolták felrakni, pedig egyértelműen látszik a csipeszeknek fenntartott szegélycsík.

De azért, minden nehézség és akadály ellenére teljesítették a küldetést és a függönyök a helyükre kerültek.

Halleluja :)