S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha éppen az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet. -
De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva megint betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül
/1964/
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha éppen az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet. -
De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva megint betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül
/1964/
Read more: http://antalkiss.hupont.hu/30/garai-gabor-versek-ii#ixzz2QpweSiWa
