Szerintem már tudjátok rólam, hogy egyik rögeszmém a "vészhelyzetekben való túlélés" - a magamé és a másoké is.
Úgy tapasztalom, az emberek közül sokan közömbösek - mint ahogy a kis kolleganő is mondta, nem segítene senkinek - és ezt magamban úgy kompenzálom, hogy nem baj, ha ilyenek az emberek, én segítek, ha kell - nekik is.

Ezért voltam önvédelmi tanfolyamon és két éve ezért is mentem el egy Hősképzésre. A Hősképzés az OMSZ által INGYENESEN tartott újraélesztési tanfolyam. Amit mindenki szeretne elvégezni, de senkinek nincs rá ideje...
A statisztikák szerint négyből három szívleállás otthon következik be, tehát ha az embernek valaha újra kell élesztenie valakit, az nagy valószínűséggel a szerettei közül kerül ki (amikor hazajöttem a kardiológustól a "remek" eredményeimmel, jeleztem M-nek, hogy neki sem ártana egy ilyen tanfolyamot elvégezni, de eszébe sincs, teljesen ignorálta az infót, hogy nekem bármi bajom lehet... ergo ha az én szívem leáll otthon, így jártam, mert magamat nem tudom újraéleszteni).
A hirtelen szívhalál, ahogy arra neve is utal, rendkívül gyorsan következik be, így gyakorta már megtörténik a tragédia, mire a mentők a helyszínre érnek.
Továbbra sem vagyok mentőorvos, de sok okosságot megtanultam a mentőtiszttől, így valamit, bármit tudnék tenni... A legrosszabb ugyanis az, ha valaki nem tesz semmit.  
Amúgy M. lehet, hogy teljesen kizárja a lehetőségét, hogy bármi bajom lehetne, de azóta reggelente nem kapok rendes kávét, mert nehogy megdobogtassa a szívem.. ma emiatt reklamációt nyújtottam be, de emberünk hajthatatlan, nincs erős kávé és kész. Ha macska lennék, az állatvédőkhöz mennék. 

Tegnap sétáltunk egyet, megnéztük, hogy halad az elkerülő építése, hát, egész jól...
Az út viszonylag közel épül hozzánk, de szerencsére nem túl közel, így nem fog bezavarni a nyugalm(am)ba, ám kicsit megijedtünk, ugyanis tőlünk (az utca végéből) egy földút vezet arra - a kilátó fele, fel a hegyekbe. Rengeteget sétáltunk, kirándultunk arra mindig (mert amúgy az egy turista útvonal) - és most szélesebbre lett "dózerolva", hogy elférjenek a munkagépek. Illetve a földút folytatásaként készült egy aluljáró is az M4 út alá, hogy haladhasson az út tovább, a hegyekbe. Szóval, bepánikoltunk, hogy a föld (kiránduló) útból betonút lesz, és akkor majd jön a sok kocsi és mindenki felénk közlekedik, de ma megnéztem a terveket és nem lesz út.. az ott csak egy szervizút.. csak az építkezés miatt barmolták szét a környezetet, na meg az aluljárót lebetonozták..
Ugyan láttam már korábban a terveket, de akkor még annyira távolinak tűnt az egész, el nem tudtam képzelni, hogy a gyönyörű, érintetlen természetet így szétbarmolják... nem is hittem, nem is akartam tudomást venni róla, hogy ott, egyszer, út lesz... méghozzá M4... most viszont, hogy tényleg ott van az út, "felébredtem"..
Nagy szívfájdalmam, hogy sehol nem építettek vad-átkelőt (Magyarországon nem divat...), így azt a gyönyörű környezetet és az állatok élőhelyét csúnyán szétdarabolták.
Nem tudom, hogy így hogy fognak átjuni erre a szakaszra, félek, sehogy... hacsak nem az aluljárón - elméletileg azt továbbra is csak a pilisiek fogják használni, mikor mennek kirándulni, tehát elvileg nem lesz nagy forgalom, esetleg, ott, átjöhetnek..

M. szerint így a ház értéke megnő, hiszen az M4-ről könnyebb megközelíteni, és az embereknek a közlekedés a legfontosabb, eljutni A-ból B-be... de bevallom, én jól megvagyok az alacsonyabb értékű, világ zajától messzebb lévő, őzikés otthonommal...  no igen, más az értékrendem... félek, lassan nekünk, embereknek sem jut ezen a bolygón egy természetközeli hely, mert már mindenhol utak meg házak lesznek... 

Mindenesetre, ha már ott voltunk, felmásztunk az útra, jól megnéztük magunknak, meg sétálgattunk rajta, meg fotózgattuk, átadás után már nem nagyon lesz rá lehetőség.. kicsit történelmi pillanat ott lenni, amikor létrehozzák, hiszen mi már nem leszünk sehol, amikor az út még mindig kanyarog majd... de valahogy számomra ez végtelenül szomorú... mármint, hogy volt szántóföld, fák, természet.. és most nincs... :(.

Láttam ugye előtte, a gyönyörű természetet, amibe beleszerettem.... és látom most, utána... szívem megszakad... tényleg az állatok most már minden este úgy aludhatnak el (meg én is...), hogy Énistenemjóistenem, reggel, ha felébredek, az erdő, a természet még itt legyen... :(

A földút, amit kiszélesítettek... 

 ... és építettek egy aluljárót...



Az aluljáró tetejéről (ergo az M4-ről) a kilátás... hát, szép egy utat vágtak a természet közepébe... 


Kilátás az M4-ről 


Kilátás az M4-ről... imádott természetem... :(


 Szervizút

Azért láttunk természetet is.. nem tudom mi ez, de szép..


Nem tudom, hogy mi virágzik (csipkebogyó volt a környékén, tearózsa lenne, nem hiszem), de szép...


M4 átadás előtt

 Pályázhatunk a tökéletes családi szelfire



Most hétvégén csak Királyfi jött. A hangulat nagyon jó volt, M. sem volt befeszülve, kicsit sem, sőt... teljesen össze vannak nőve a fiammal, olyanok, mint apa és fia, azt hiszem, mindketten megkapják a másiktól azt, amit a saját vérszerintitől nem... Így hát együtt építették a kutya (macska) kéglit... jó nagy kutyaház, plusz két hely a cicáknak, hogy mindenkinek legyen kis kuckója. Együtt méricskéltek, vágtak, daraboltak, jó volt nézni, egészen meghatódtam.

A változatosság kedvéért Királyfi ismét húslevest rendelt, így ismét húsleves főtt az üstben.
Én sem stresszeltem, a legnagyobb problémám az volt, hogy melyik virágot hová ültessem. Mert hát természetesen a fodrász mellett ott van a jó kis gazdabolt, nekem meg volt még fél órám, így bementem, a galád növények meg a szatyromba ugrottak, vasárnap a piacon pedig további támadást intéztek ellenem... készen van a téli vájling style, a nagy fadobozba is új bélést, földet és növényeket raktam, csinikék lettek. A kertben is folytattam az őszi rendrakást, szóval jól haladok. Van egy nagy vashordóm, amiben epret próbáltam tartani, de nem megy ez nekem, így most földet frissítettem és tele dugdostam tavaszi virághagymákkal, jól fog majd mutatni, úgy hiszem.

Hamarosan tűzriadó lesz itt bent. Nagyon életszerűen ki van adva, hogy mikor lesz "tűz" és hogy kell elhagyni az épületet. Kis kolléganőmmel arról beszélgettünk, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén ki mit tenne... viccből mondtam, hogy én elmennék az őrökig (innen 20 lépés), ott "elájulnék" és ők kivinnének.. no a kis kolléganőm közölte, hogy ne építsek arra, hogy amikor mindenki az életét menti, akkor ők engem kivinnének, mert hogy ő se segítene senkinek... néztem rá bután és értetlenül, hogy tessék? Még egyszer elmondta, hogy ő senkinek nem segítene, csak az számítana, hogy ő éljen és nem érti, hogy én miért segítenék bárkinek, meg hogy bárki segítene bárkinek...  Hát jó, mert kölcsönösen nem értjük egymást... Én bizony segítenék. Kérdezte, hogy akkor is, ha a családom vár haza? Hát mondom, mindenkit vár haza a családja. Kérdezte, hogy az életemet kockáztatnám? Mondtam, hogy igen, mert ott nem azon agyalnék, hogy vár a családom, hanem azon, hogy másoknak segítsek.... Majd végül azzal zárta le az eszmecserét, hogy "helyzetben" úgysem úgy tesznek az emberek, ahogy azt előtte előadják... hát mondom, én úgy tennék, mert olyan személyiség vagyok, de igazából már csak legyintettem...
Nem térek magamhoz, komolyan... ti hogy gondoljátok?

Van egy kisfiú Pilisen, három-négy éves, születése óta a rákkal küzd.. a város összefogott, mindig volt valami gyűjtés a családja és részére, egy emberként kívántuk a gyógyulását... nyáron, amikor hazaengedték a kórházból, egy picit mindenki felsóhajtott... erre tegnapelőtt hajnalban elment... pont az édesanyja születésnapján... írt is egy bejegyzést ezzel kapcsolatban... de azért a sok jókívánság ott van az adatlapján: boldog születésnapot... a szívem belesajdul: hogy lehetnek az emberek ennyire érzéketlenek, tapintatlanok? Ennek az édesanyának már sosem lesz boldog a születésnapja....

Tegnap, a piros virágot meglátván azonnal eszembe jutott, hogy miért lehetek ismét embergyilkos kedvemben és miért idegesít ennyire a butaság. Most rendeződtek a dolgok és képes vagyok ismét csak legyinteni, ha - szerintem - valaki buta.
Tegnap arra ébredtünk hajnali ötkor, hogy a szembe szomszéd szomszédjánál - ergo shréhen szemben - majdnem szomszédban rendőrök vannak, méghozzá nem is kevesen, és javában helyszínelnek.. még kordont is felhúztak... M. szerint éjszaka érkezhettek, mert egyszer hallott sok kocsit jönni, így valószínűleg egész éjjel ott voltak - de csendben jöttek, csendben végezték a munkájukat és csendben is mentek el.
Az a szomszéd mindenkinek a bögyében van, mert a nagy házában és a melléképületében munkásszállót alakított ki, és kurvákat (tényleg) is ott szállásol el, na meg mikrobusszal közlekedő munkásokat is. Amúgy annyira nem zajosak (nekünk, akik arrébb vagyunk), de mégis sokan vannak és nagy forgalmat csinálnak az utcában, ami rossz.
Nyilván kíváncsi mindenki, hogy mi történhetett - gondolom, hogy akármiért nem jön ki ennyi kocsi és nem zárják le a területet, de nem sikerült semmit kideríteni, még a riasztott nyugger barinőmnek sem... Szokatlanul nagy a csend, de két mikrobusz ma is ment dolgozni és a házban is világít a lámpa...  mondjuk a police szalag ma is ott lifegett az oszlopokon, én tuti szedném le azonnal, ahogy a zsaruk elmentek, nem bírnám elviselni, hogy a házam előtt ott van... ami azt illeti, önző módon abban reménykedünk, hogy ezzel a történéssel eltűnnek az albérlők és visszakapjuk a forgalommentes utcánkat.

Minden évben kiosztják itt a Návay-Hajnik díjakat az arra érdemesült dolgozóknak, a Vadász-teremben. Amihez tartozik egy gyönyörű, óriási erkély is. Naná, hogy kimentünk fotózgatni.

M. megvette az új üstházat és üstöt, amit szombaton fel is avattunk, nagy nyárbúcsúztató partinkon, ahol még a volt sógornőmék voltak jelen, igazán jól sikerült a nap. Délután, amikor a birtokon sétálgattunk, egy óriási patkányt találtak a srácok a kertben, már mélyen aludva. M. szólt, hogy ne nézzek oda, de persze tudnom kellett, hogy mit nem láthatok, így sikerült végignéznem, ahogy a farka végét fogva vidáman lóbálta mint egy kis retikült és úgy vonult vele, hogy eltüntesse...
Vasárnapra még maradt a bablevesből, így nem kellett főzni, szóval végre kiélhettem magamat a kertben. Kiszedtem az elszáradt virágokat, pillangóvirág-naprafogó - utóbbiból amit a madarak meghagytak, eltettem télire, illetve jövő nyáron ültetni. Nálunk rengeteg a poloska, nem győzzük irtani őket. Tegnap a paradicsom állványzatán napozott a díszes társaság egy része, ott nyomkodta M. őket agyon egy erre kinevezett bottal. M. egy hős.
Beszéltem m a a körmösömmel, mesélte, hogy a múltkor munka után megtámadták - valószinű drogosok, egy kapucnis férfi és egy nő... még szerencse, hogy az utolsó ügyfele és a férje a közelben voltak, illetve, hogy be tudott ülni a kocsijába és magára tudta zárni az ajtót, mert a fickó ki akarta tépni a kocsiajtót. A bűnöző még beszélt is az ügyfelével (hogy vigyék el a pennybe), de így sem látta az arcát... Illetve utána még egy alkalommal látta őket - de személyleírást akkor sem tudott adni a kapucni miatt. A rendőrség nem tud tenni semmit, mert nincs személyleírás és túl sok rendőr sincs felénk... Nagyon felzaklatott, de nem azért, mert félnék, hanem a düh dolgozik bennem. Jövő héten tényleg elnézek arra a krav maga edzésre.
Éjszaka rémálmom volt... újraélesztettem valakit, elsőre sikerült, örültem, de végül hiába minden, meghalt... még álmomban is zokogtam.

Letettem az asztma gyógyszert, azóta jobban vagyok - mármint szívügyileg - csak allergiás és asztmás vagyok. Hát ez ilyen...
Kedd óta van nálam kölcsönben egy vérnyomásmérő. Határozottan normális a vérnyomásom és a pulzusom is (utóbbi max. 84, ami közel sem 120). Jövő héten ismét szedni fogom a gyógyszert teszt jelleggel, hogy tényleg attól gárgyul-e meg a pulzusom.
Közben nézegetem a vérnyomásmérőket is, úgy látszik, jön a mammer korszak, be kell szerezni az alapfelszereltséget.
Hétvégén nyárbúcsúztató bográcsolunk - remélem nem esik az eső - kedvem nem sok van hozzá, se a vendégekhez, sem M. fiához - sőt igazából hozzá az égvilágon semmi kedvem, k.ra idegesít...  ki kell mondanom, igen, én ezt a gyereket nem szeretem és nem is tudom elfogadni és utálom, amikor nálunk van... de miért is kellene elfogadnom, amikor az apja sem tudja? Amikor a gyerek elmegy tőlünk, Ő az, aki kimondja, hogy dejó, hogy elhúzott haza, mert kiborítja és reméli, hetekig nem jön...  pedig szerintem Ő az apja csináljon vele amit akar, engem hagyjanak ki a buliból, nincs nekem idegrendszerem ehhez, ez nem az én feladatom, nem az én kihívásom, nem az én terhem... van nekem elég dolgom az életben, nem kell plusz még egy....
Bubu nem jön, így lazíthatnék magamnak.... de most megfogadtam, hogy figyelmen kívül hagyom a gyereket (ahogy M. javasolta, lesz.rom a stresszes dolgokat - lehet nem így gondolta, de lesz.rom :D) és a mostani hétvégém a - vendégséget leszámítva - a saját nyugalmamról fog szólni, van annak a gyereknek apja is, foglalkozzon vele ő. 
Amúgy rájöttem, hogy nagyon el van kényeztetve M. Reggelente jóval korábban kel mint én, de csak a telefont nyomkodja, majd kényelmesen összekészül és kényelmesen elmegy dolgozni, este kényelmesen hazaér, kényelmesen vacsizik és telefont nyomkod, miközben én reggel felkelek, ide-oda rohangálok  a szoba, a konyha, a fürdő között, elpakolok ezt-azt, mosogatok, rendezgetek, állatokat rendezem, majd rohanok dolgozni, hazafelé ugyanez.. rohanok haza, bevásárlás, főzés, rendrakás, mosás, majd kipukkanva alvás... Vicces, mert ugye mondja, hogy lazítsak, meg "sz.rjam le", de nélkülem életképtelen - pedig nem ilyen fajta, nyilván az elkényeztetés hatása, na ennek vége, ideje visszarázódnia a TÁRSkapcsolatba. Múltkor, miután elmosogattam, egy koszos tányért simán berakott a mosogatóba és otthagyta, na akkor gurult el a gyógyszerem, azóta határozottan korrigálom a hibámat és bizony ráparancsolok M-re reggel is és este is, hogy mik a tennivalók, nem vagyok én sem rabszolga sem házvezetőnő. Mániám, hogy mindent azonnal elmosogatok, könnyebb is rendet tartani, meg hát minek gyűjtögetni a koszos edényeket?
Bevallom nekem néha (...sokszor...) nagyon nehéz a társasélet, én teljesen jól elvoltam egyedül, amikor magamnak csináltam rendet is és rendetlenséget is és vendégeket is csak akkor fogadtam, ha én akartam, flúgos gyereket meg soha... kicsit szűknek érzem a rám osztott szerepet és úgy jól vágyok most vissza a magam kis biztonságos, békés egyedüllétébe.

Tegnap végképp tele lett a bugyrom.
Tegnapelőtt este otthon eléggé rosszul voltam, amikor lefeküdtem, köhögni kezdtem és nem is múlt el - nem asztmás roham volt, mert azt ismerem, ez is szívtünet volt, fájt is a szívem, így hát ülve aludtam, meglehetősen rosszul. Reggel, amikor kiértem az állomásra - biciklivel mentem, kicsit sem siettem - olyan rosszul lettem (szédülés, kézremegés, ájulás érzet), hogy le kellett ülnöm. Utána napközben elég jól elvoltam, de hazafelé, a nyugatiban alig bírtam felmászni az öt lépcsőfokot, úgy fújtattam, mint egy gőzmozdony, Pilisen, a vasút aluljáróban szintén. Na most azért én nem vagyok ilyen rossz kondiban, sőt.
Bementem a dokibához, meg is vizsgált, rendben volt a vérnyomásom és  a pulzusom is - ergo nem talált okot a rosszullétre (milyen vicces, amikor konkrétan érzem, hogy sz.rul vagyok, nem találnak semmit, de amikor bizonytalan vagyok a rosszullétet illetően, azonnal a sürgősségi orvosok rohangálnak körülöttem...). Gondolkodott sokat, és szerinte tovább kellene szednem az asztma gyógyszert mert mi van, ha rohamot kapok és minél hamarabb vissza kellene mennem, illetve felírta a szakorvos által javasolt pulzuscsökkentőt is. Ja, meg aszongya, hogy a kávéivást be kell fejeznem.
Gondolkodtam én is sokat és arra jutottam, hogy az asztma gyógyszer előtt is voltak fura dolgaim, de mióta szedem, napról napra rosszabbul vagyok, így, saját felelősségre befejezem a szedését. Inkább legyen asztmás "rohamom", mint, hogy a szívem intsen be.
Elolvastam a pulzuscsökkentő papírját is és úgy döntöttem, hogy saját felelősségre nem veszem be. Egyrészről azért, mert szednem kellene életem végéig, másrészről annak is olyan mellékhatásai vannak, amikre nekem nincs plusz kapacitásom (pl. túl lassan ver a szív....), ráadásul, amíg ÉN magam nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg szükség van rá, addig nem szedem be és pont.
Nem fogok egyik gyógyszer mellékhatása miatt másik gyógyszert szedni.
Olvastam a neten szívnyugtató teáról, ma már jártam a Rossmannban, de itt nem volt, úgyhogy megnézem a többi helyen is. Nagyon dicsérik és én inkább a teát választom. Illetve régi, bevált tablettám a Nervenpflege, ami macskagyökérből van és az ideges szorongás oldására van, elkezdtem azt is szedni, kúraszerűen.
A kávéról meg annyit, hogy jelentősen csökkentettem az utóbbi időben az ivását - mert ÉN úgy éreztem, hogy nem mindig tesz jót, de megfigyeltem, hogy bizonyos esetekben meg pont, hogy kell... a reggeli kávémról nem tudok és nem is akarok lemondani, ugyanis én az a fajta ember vagyok, aki nehezen ébred, kell hozzá a kávé, na meg szeretem is. Amúgy egyszer nem ittam kávét néhány napig, rosszul lettem és ugyanez az orvos mondta azt, hogy talán nem kellene leszoknom róla, annyira alacsony a vérnyomásom. Mondtam is neki tegnap, erre nem tudott mit mondani.. ja, amúgy azt is észrevettem, hogy a kávé bizonyos esetekben segít a rosszullétemen. A doki szerint ez megtévesztő, hiszen lehet, hogy ideiglenesen jobban vagyok tőle, de nem tesz jót.
Hát.... én szeretemimádom és maximálisan tisztelet a dokibácsit (tényleg!), valamint elismerem, hogy a felelősség rajta van és a legjobbat akarja, de én meg abban hiszek, amit én érzek. A megérzéseim mindig segítettek, az, hogy figyeltem magamra és a testem jelzéseire, úgyhogy most is figyelem magam, hogy hogy érzem magam - sőt, naplót fogok vezetni a napjaimról, hogy mikor mit eszek, iszok, utána hogy vagyok, a rosszullétek mikor jelentkeznek.
Most járt itt a Kata, a bizottsági munkatárs. Neki van vérnyomásmérője, úgyhogy le is hozta nekem, tök cuki - egy hétig mérni fogom a vérnyomásomat - pulzust. Most 118/68/78 - szerintem ha reggel a pulzuscsökkentőt beveszem, meg is áll a szívem... no comment. Viszont ha már ilyen cuki, hogy hozta ezt a lehetőséget, valamelyik nap az asztma gyógyszert is beveszem, hogy azzal milyen eredményeim vannak.

És igen, azt is eldöntöttem, hogy az orvosoknak sem kell mindig mindenről tudniuk. Nyilván a tünetek alapján felírják a gyógyszert, de az csak tüneti kezelés - én meg nem hiszek abban, hogy nem lehet változtatni dolgokon, hiszen az életem is erről szól: számos esetben változtattam, mert nem tudtam, hogy nem lehet. 

Úgyhogy gyógyszerek mennek, gyógynövények jönnek, kávé marad, a szívem meg rendesen fog viselkedni meg pulzálni.
Nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy nem vettem be gyógyszert, de remekül aludtam és kipihenten ébredtem és fizikailag is remekül vagyok, tele vagyok energiával. Ja, és kávét is ittam. Naná. Azért tudja már, hogy hol a határ doktor úr, vannak dolgok, amikkel nem viccelünk.