Hamarosan tűzriadó lesz itt bent. Nagyon életszerűen ki van adva, hogy mikor lesz "tűz" és hogy kell elhagyni az épületet. Kis kolléganőmmel arról beszélgettünk, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén ki mit tenne... viccből mondtam, hogy én elmennék az őrökig (innen 20 lépés), ott "elájulnék" és ők kivinnének.. no a kis kolléganőm közölte, hogy ne építsek arra, hogy amikor mindenki az életét menti, akkor ők engem kivinnének, mert hogy ő se segítene senkinek... néztem rá bután és értetlenül, hogy tessék? Még egyszer elmondta, hogy ő senkinek nem segítene, csak az számítana, hogy ő éljen és nem érti, hogy én miért segítenék bárkinek, meg hogy bárki segítene bárkinek... Hát jó, mert kölcsönösen nem értjük egymást... Én bizony segítenék. Kérdezte, hogy akkor is, ha a családom vár haza? Hát mondom, mindenkit vár haza a családja. Kérdezte, hogy az életemet kockáztatnám? Mondtam, hogy igen, mert ott nem azon agyalnék, hogy vár a családom, hanem azon, hogy másoknak segítsek.... Majd végül azzal zárta le az eszmecserét, hogy "helyzetben" úgysem úgy tesznek az emberek, ahogy azt előtte előadják... hát mondom, én úgy tennék, mert olyan személyiség vagyok, de igazából már csak legyintettem...
Nem térek magamhoz, komolyan... ti hogy gondoljátok?