Pénteken találkoztam ex sógornőmmel és végül is egészen jól elvoltunk. Beültünk ide a Kossuth téri kávézóba, majd amikor itt végeztünk, a Nyugatinál van valami Dzsungel nevű hely, oda is beültünk egy italra. Utóbbi nem tetszik annyira, egyrészről azért, mert tényleg dzsungel szag van - és amúgy ez a cég profilja is, hogy állatokat tartanak - kígyókat, hüllőket, ilyesmiket (és hát nekik van egy parfümjük azért), másrészről azért sem tetszik, mert nem szeretem, hogy szegény állatkák rabságban vannak, bár az is tény, hogy körbenéztem és azért annyira nem szűkös a helyük. De akkor is büdik.

Szombaton voltam hétvégén a Krav Maga képzésen. A srác nagyon szimpatikus és nagyon jó energiái vannak. Fény derült a félreértésre is, azért nem válaszolt messengeren, mert nem tudott válaszolni... ugyanis ha felfüggesztem a fiókot, a messenger hiába független tőle, mint kiderült, mégis korlátozott.. ergo nem függeszthetem fel a fiókomat... ez azért nem tetszik, de mivel már lejöttem a szerről, így nem különösebben hat meg a dolog, nem kell nekem azért facsézni, hogy üzenetet váltsak.

24-en voltunk a képzésen (telt ház volt), nők is sokan voltunk. Bár én foglalkoztam harcművészetekkel tiniként, mégis bennem volt a kérdés, hogy ezt a gyakorlatban hogy tudnám hasznosítani, és mindig arra jöttem rá, hogy sehogy... mert ha támadásra kerülne a sor, nyilván nem a karate rúgásokkal védeném meg magam, nem vagyok én Linda... na de ez a Krav Maga...ez egy önvédelmi rendszer, amit eredetileg katonáknak fejlesztettek kis. Nincs benne filozófia, hierarchia. Stresszhelyzetben a legegyszerűbb és a legösztönösebb mozdulatok a leghatásosabbak és itt azokat tanítják meg - azt, hogy hogyan kell túlélni. Nem csak fizikai, de taktikai és mentális képzés is egyben - ez mind mind szükséges ahhoz, hogy felfokozott stresszhelyzetben cselekedni tudjunk (fájó csípővel is).
Nem csak megmutatta a gyakorlatokat, de be is gyakoroltatta velünk, nyitott és csukott szemmel is kellett cselekednünk. Mentálisan és fizikálisan is fárasztó volt, de egyben energetizáló is. Izomlázam is lett, de az jó, plusz ráterheltem a térdemre, szó szerint menni alig bírtam, sírva húztam fel magam a vonatra (szó szerint felhúztam magam, mert fellépni a magas lépcsőre alig bírtam), de megérte. 


Tettem egy fogadalmat: februártól le fogok járni edzésre, mondjuk heti egyszer, az még kivitelezhető számomra is. Az edzőterem közel van, a Nyugatihoz is, az időpont is teljesen megfelelő, tehát nem lehet kifogás, mint ahogy a csípőficam sem. Ha megtámadnak, akkor sem ezzel védekeznék, hanem elpicsáznám a támadót.

Ezen kívül márciusban lesz női szeminárium, tehát a női védekezésről képzés, azon is jelen leszek. 

Amikor hazaértem, M. poénból  "letámadott" és meglepő módon a tanultakat azonnal, gondolkodás nélkül alkalmaztam is.. jó, nem ütöttem meg (éppenhogy), de kapott néhány határozott fogást... khm.. mindketten meglepődtünk. :D

Hétfőn, tegnap, a gyógytornám közben egy irdatlan reccsenéssel helyreállt a csípőm (idejevótmán), a recsenéstől meg is ijedtem egy pillanatra... jól éreztem, hogy a csípőm van hatással a térdemre is, most az is kevésbé fáj... de azért fáj még, hiszen már majdnem két hónapja van beállva az egész csípőm.. jobban kell vigyáznom magamra, csinálnom kell a gyakorlatokat, az én érdekem. Ahogy öregszem, egyre inkább szükséges komolyan foglalkoznom ezzel a dologgal - magammal.

Hétfőn, tegnap voltam lent Bubu sulijában, beszélgettünk a tantónénivel, úgy, hogy Dávid is ott volt. Eddig is tudtam, hogy hasonlít rám, de azért ez már egészen elképesztő, hogy mennyire. Így is, úgy is, belőlem egy darab. A tantónéni - a mentor - amúgy igazi pedagógus, nem tanár (ami nálam pejoratív jelző inkább), nagyon intelligens és szimpatikus hölgy.

M. fia pénteken lejött, úgy, hogy szombaton egész nap egyedül volt otthon. Először nem értettük, hogy miért (és nekem nem is tetszett), de aztán mikor vasárnap reggel elment M-mel, rájöttem: apja régi telefonját megkapta és kért bele egy új akksit - azért jött le, hogy megkapja, ahogy megkapta, el is ment. De számomra a lényeg az, hogy tegnap egész nap egyedül lehettem és hódolhattam a pihenésnek - mármint az anyás pihenésnek, mosogatás, mosás, teregetés, mosás, teregetés, porszívózás, tűzrakás... estébéestébé.


Még tiniként, amikor nemzőimmel laktam együtt, Káposztásmegyeren, volt egy szomszéd fiú, akivel "jártunk" és nagyon szerelmes voltam belé. Így utólag azt gondolom, hogy nem szerelem volt az, csak anyámék poklában kellett valamibe kapaszkodni, ami elterelte a figyelmemet... no, kiderült, hogy ez a srác ismét a "szomszédom", mert pilisen talált párt magának.. nagyjából nyomon követtem az életét, megjárta ő is száz tű hosszát, megérdemli a boldogságot.... milyen kicsi a világ. :)

Ex sógornőm talált magánál két régi levelet, amit én még az exférjemnek írtam, 94-ben... még akkor nem voltunk házasok. Bescannelte és elküldte, én meg nagyon vigyorogtam. Kislány, nagyon kislány voltam még akkor, de jellemző, hogy a levélpapírt számítógépen szerkesztettem és már akkor videótelefonról álmodoztam (94-ben!)... és jajj, de gyönyörű gyöngybetűim voltak... érdekes élmény volt elolvasni, de mondtam, nekem a levelek eredetije nem kell, úgyis kidobnám őket.

Mióta gyógyteát iszok esténként, az egészségem sokkal jobb, többek között teljesen megszűnt, hogy mindentől lufivá válok. A nőknél valóban számít a súly - bár nem tudom, hogy hány kiló vagyok, hiszen nincs mérlegem de már nincs felfúvódva a testem, így sokkal karcsúbb vagyok és ettől persze magabiztosabb is. Ma reggel a tükörben szemléltem magam és úgy döntöttem, hogy jóban vagyok magammal.
Olvastam, hogy a gerincproblémás emberekre jellemző, hogy a csípőjüket kíméletből "elölre ejtik", amitől olyan S formájúak lesznek. Ami azt jelenti, hogy kitolva a popó kerekebb, de a has is ki van tolva, így az is nagyobb, ami nem szép. Én is gyakran beleesek ebbe a helytelen testtartásba, de igyekszem korrigálni - bár itt azért a csípőnek izommunkára van szüksége, így fárasztó, viszont a női hiúság eléggé motiváló. Csinálom a tornát is, bár a fájdalmaim nem múltak el, de már most sokkal jobban vagyok, hihetetlen, egy kis testmozgás mennyi energiát tud adni - néztem a neten melóhelyen is végezhető feladatokat is.
Ma az új, zöld nadrágomban jöttem dolgozni, be is zsebeltem a dicséreteket, úgyhogy jó kedvem van, szerintem ma még megyek néhány kört a házban. :D
Meló után a volt sógornőmmel találkozunk. Nincs sok kedvem hozzá, nekem ő már kezd sok lenni, illetve eléggé negatív és előszeretettel boncolgat másokat (kicsit emlékeztet Márti barátnőmre, akivel emiatt szakadt meg a kapcsolat)... de még nem annyira sok, hogy terhes legyen a találkozás. Bár hívott ki magukhoz, Újpestre, de semmi kedvem utazgatni, így végül is idejön, és beülünk a Smúz Caféba - ami pont itt van a Parival szemben, így ismét gyönyörködhetek a munkahelyemben munkaidőn túl is.
Itt van a balatoni barátnőm is, vele is jó lenne ma találkozni, remélem, megoldható, ez attól függ, mennyit csacsogunk O-val.
Holnap ismét lesz önvédelmi szeminárium, ami tavaly elmaradt, megyek is rá, bár nem túl jó szájízzel, ugyanis a hét elején írtam a fickónak, hogy látom, lesz tanfolyam és mennék a tavalyi helyett, de nem reagált rá - tegnap ismét ráírtam, hogy amúgy várok a válaszra, mire visszaírt, hogy rendben... szívem szerint nem mennék, de a pénzemet nem hagyom veszni.
Virágos jókedvem van... nálam még mindig tart a happy2020 :)

No, szappansztori végetért.
Berni, az én kis kolléganőm fogta magát és felment föncihez, hogy bejelentse, hogy márpedig ő nem hajlandó ennek az embernek az előadásán résztvenni. Fent is volt vagy két órát, fönci és I. meghallgatták. Bár zaklatottan ment fel, megnyugodva jött le. Elmondták neki, hogy szatírunk a legmagasabb főnökségnél lett számonkérve és nagyon komoly szankciókat is alkalmaztak nála, nyugodjon meg, többet soha nem fog hasonló dolog előfordulni, de ha mégis, akkor azonnal jelentse az esetet - ugyanis bármilyen apró tette komoly következményekkel jár.  Szóval az, hogy szatírunk vigyorogva és büszkén kihúzva magát, nagy arccal mászkál, csak a látszat, beteg elméje kompenzációja.
Előadást fog tartani, de felügyelet alatt azt is.

Annyit azért hozzáteszek a sztorihoz, hogy bár én a másik kislányt is hónapok óta biztattam azzal, hogy jelentse az esetet, nem tette és én sem tettem semmit, hiszen elvből, már jó régen nem cselekszem senki helyett.

Viszont, karácsonykor a zokogása alapján néhány karakán munkatárs azonnal intézkedett - így most inkább ők vannak cserbenhagyva - én pedig emiatt háborgok és ennek alapján vontam le ismét a következtetést, senki helyett soha, egy lépést sem, aki nem mutatja jelét a cselekvésnek, azt még szóban sem támogatom.

Csak mivel közvetlen környezetben történt a dolog, illetve a (verbális) bántalmazás is szívügyem, na meg a fene nagy igazságérzetem sem kussol, és még mindig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy el tudjak fogadni számomra elfogadhatatlan dolgokat - mindig van mit tanulni -, így nem tudok érzelmileg távolmaradni.

Természetesen azt is tudom, hogy ez a történés miért hoz elő belőlem ilyen erős indulatokat - segít a saját zaklatásos traumáimat feldolgozni. Azáltal, hogy a saját tapasztalataimat, élményeimet felhasználva támogatom pl. a Bernit, gyógyulnak a saját traumatikus sebeim. És hát hol dolgoznám fel ezt az egészet, mint a blogomban?

Bernire amúgy rém büszke vagyok. Ő fel is használta a támogatásunkat, erőt merített belőle és keményen ki is állt magáért, durván "felszívta" magát... Ez egy ilyen sérült, csendes, szolid, visszahúzódó fiatal lánytól, aki még azért is bocsánatot kér, hogy él, igazi siker.
Én pedig úgy gondolom, ha csak egy embernek is tudok segíteni, hogy becsülje magát és kiálljon magáért, már megérte.

Tegnap beszéltem Dávid mentorával, Rita nénivel telefonon, jövő héten hétfőn megejtjük végre a személyes találkozást is. Nagy öröm ez nekem, végre engem is elismernek szülőnek... úgyhogy kértem egy nap szabit és kaptam is.

A karácsonyi ünnepségünkön kibukott a botrány perverz nyomi ügyben...fönci ezerrel sikálja az ügyet, de - ki más, mint - I. az Isten - férfiként - keményen beleállt a témába és nem hagyta annyiban, tehát a felsőbb főnökségig eljutott az ügy. Sajnos I. hiába állt ki az ügy mellett, fegyelmi eljárás a(z) egyik sértett (mivel csak egyet kérdeztek meg) kérésére nem lesz, ami miatt én nagyon mérges vagyok, mert így nem lesz számonkérve a genyó és igazán megkérdezhették volna a többi sértettet is...amúgy meg szerintem hivatalból kellene eljárást indítani...
Föncit továbbra sem tisztelem jobban, sőt, most kifejezetten gyűlölöm, ahogy hallom, hogy még nagyobb energiával futtatja ezt a genyót (már munkacsoport vezető és ő fogja a titkárnőket (!) akik közül minden másodikat zaklatott (!) is oktatni az új HHSZ ügyében). Az igazságérzetem olyan szinten lázad, hogy azt elmondani nem tudom, szétvet az ideg... méltatlan és megalázó ez az egész. Tipikus magyar hozzáállás jelent meg a kollégák egy részénél is, elbagatellizálják az egészet, a sértettek kárára. Nagyon csalódtam, több emberben...  Most emiatt kicsit zaklatott vagyok.

Most olvastam, hogy Gesztesi, amikor rosszul lett, egy mentőorvos vette észre és kiabálva hívott volna segítséget, de senki nem segített... miért ennyire közömbös mindenki?

Tényleg a balkánon élünk. Egyszerűen nem tudja feldolgozni az agyam, hogy ilyen van és nekem ebben a világban kell élnem...


Barátnőm férje a héten megy CT-re, jövő héten csütörtökön pedig befekszik hat hétre kemoterápiára... sajnos nincs jól és napról napra rosszabbul van, gyenge, már, én is látom.. sajnos egyértelmű, onnan már nem fog hazajönni... barátnőm is érzi. Nem könnyű ez sem.. A férje tudja, hogy nemsokára elmegy.. a férj, aki rosszul bánt az asszonyával, csúnyán beszélt vele, megcsalta, balkézről gyereket csinált más nőnek (az a fia egyidős a sajátjaival...), de aki persze a maga módján nagyon szereti a feleségét... és a feleség, aki tényleg jóban-rosszban kitartott mellette, végigszenvedte az életét, mert szereti... most még végig is nézheti, ahogy élete párja elfogy és elmegy... nekem meg azon jár az agyam - mivel nem vagyok közvetlenül érintett érzelmileg - hogy remélem tudok majd mellette lenni és támogatni őt, ha eljön az ideje...

A csípő- térdfájdalmam most már erősen figyelmeztet... elismerem, az én hibám, nem tornáztam az utóbbi időben, ami pedig nálam elengedhetetlen lenne... kifogás mindig van, fáradt vagyok... csakhogy emiatt most már durva fájdalmaim vannak és még sántítok is.. és ha még pluszban kímélem a fájdalmak miatt magamat, akkor aztán tényleg nálam nagyobb ellenségem nincs. Így erőt vettem magamon és elkezdtem ismét csinálni a gyakorlatokat... vicc, de amikor már csinálom, akkor meg már annyira jó....  utánanéztem a lelki okoknak is és hát, hű de tényleg. Néztem ülőpárnát és csípőszorító övet is...

Amúgy velem/nálunk minden heppi, most fogom magamat és lemegyek ebédért. 

Reggel gyomorgörcs nélkül indultam dolgozni, M. le is reagálta, hát persze, mert nem a föncihez mész.. és tényleg.
Tegnap volt sógornőmék leugrottak hozzánk. Február elején mennek Velencébe, a karneválra - van egy szabad helyük, elhívták Dávidot is. Pénteki indulás, vasárnapi érkezés. Először necces volt az időpont, mert akkor van a nyolcadikos ballagós Palotás tánc is, amin ott kell lennie A Lány miatt, de kiderült, hogy az az utána következő héten lesz, így örömmel mondott igent a felkérésre. Nagyon boldog vagyok, hogy viszik magukkal, csak költőpénzt kell adnunk. Persze mondtam, hogy kifizetjük a részét, de nem engedi Orsi.
Én meg kitaláltam, hogy a születésnapja pont egy hétfői napra esik, és aznapra szabadságot fogok kivenni, és M-mel családilag letámadjuk a koliban - viszünk tortát is. Már kipuhatoltam a részleteket, van cukrászda is, ahonnan meg tudom rendelni a tortát és a közelben van egy pizzázó is, ahová őt és a három ottani kis barátját el tudjuk vinni.

Így az a hete csodás lesz... hétfőn meglepi ünnepelés, pénteken irány Velence.
A Lánynak amúgy most már van neve is.  Bár még személyesen nem találkoztunk, de kedvelem nagyon a kis bigét, szerintem jó választás. Dávid volt nála látogatóban és együtt főzték meg az ebédet, befogta a kis csaj, aki egyébként táncol és fut is, nincs benne semmi mű. Dávid rendszeresen megszokta neki írni a beszólásaimat, aminek az lett a következménye, hogy közvetve "beszélgetünk" és azt üzente, hogy még nem ismer személyesen, de már imád. A szülei amúgy külön élnek, anyukája Mosonmagyaróváron és ő az édesanyjával van olyan kapcsolatban, mint Dávid az apjával, ergo utálja. A palotás táncra én is kaptam meghívást, ott lesz a Nagy Bemutatás, A Lány bemutatja Dávidot a szüleinek, Dávid bemutat engem A Lánynak, mindenki jól megismer mindenkit.

Fb nélküli életem második hetét élem és már nem érzem a függőséget sem. Sajnos időnként muszáj visszalépnem, mert vannak programok, amik csak ott látszódnak - pl. hétvégén ismét lesz önvédelmi szeminárium, amire csak ott tudok jelentkezni, de célirányosan lépek be és utána gyorsan visszazárom a fiókot.

A szilvesztert átaludtuk, bár állítólag háború zajlott a környéken, még a mi faluvégi környékünkön is... szerencsére a négylábúink bent voltak, biztonságban és áldom magamat, hogy Fülesből kineveltem a félést.. ahhoz képest, hogy milyen kis rettegő volt, most még a szőnyegbombázást is nyugodtan aludva töltötte.

M. elsején ment dolgozni, majd délután hamar jött haza, így megejtettük a szokásos helyi sétánkat is, kisétáltunk a hegyekbe... továbbra is imádom, hogy ilyen helyen élünk, bár most az M4 kicsit "beleszart" a levesembe... ok, praktikus, ok a ház értéke nő, de én vagyok az, akit ez pont nem érdekel... szerencsére azért biztonságos távolban van, de kicsit félek, hogy ha átadják, mennyire fog elhallatszódni hozzánk a forgalom zaja... az M4 másik oldalán még mindig csodás kirándulóhely van és nagyon jó, ahogy távolodunk a város zajától, a szemét mennyisége is csökken. Jót kirándultunk most is. 

Most, a nagy újévi vásárban vásároltam ezt-azt, tényleg nagyon jó kedvezmények vannak, úgyhogy vissza kellett fognom magam, észben kellett tartanom, hogy mire van tényleg szükségem és, hogy mik az idei céljaim.
De ezt a nadrágot meg kellett vennem, szerelem volt azonnal... Beképzeltség nélkül állíthatom, rajtam sokkal jobban áll, mint ezen a gebigén (gebe bigén). M. is ott volt, amikor próbáltam és közölte, hogy soha nem vehetem fel, annyira dögös.