Vajon mikor értik meg végre az emberek, hogy az, hogy ők utálnak valakit, az érzés a másik embernek nem okoz kárt, de saját maguknak igen?
Vajon mikor jön el a perc, amikor egy esetleges más véleményt nem támadásnak vesznek, nem a duzzogás, harag, hiszti, ellentámadás lép előtérbe, hanem az elfogadás, a másik véleményének, érzéseinek tiszteletben tartása?
Szép is lenne, ha birkamód mindenki ugyanazt bégetné, de az egy másik mese. Mások vagyunk, mást hozunk az őseink által, más az életutunk, élettapasztalatunk, máshogy látunk, élünk és érzünk a világból, mindenki a saját lelki nyelvére fordítja le, amit tapasztal. Ez nem baj, sőt. Senki se jobb vagy rosszabb ezért a másiktól. Ha nem azonnal az ellenkezés, az ego játéka lép színre, sokat tanulhatunk egymástól, és éppen ettől szép az élet. Egy hegy is másik képet mutat, ha máshonnan nézzük, és mégis ugyanaz a világ.
Sok, magát felnőttnek tartó ember indít támadást szűk és globális szinten, ha bármi vagy bárki máshogy él, gondolkodik mint ő, neadjisten saját, eltérő véleménye van. Egyendivat, egyenruha, egyenhaj, egyengondolkodás vagy éppen egyennemgondolkodás, ez a trendi manapság, ember embernek a farkasa, a szépségkirálynők pedig csak álmodozhatnak a világbékéről.
