A szerelem nem az, amikor valakivel együtt tudsz élni... a szerelem nem valami langyos szóda... másfél évtizedig éltem egy házasságban, ahol egy rossz szó nem volt... ha én a hupililára azt mondtam, az fekete, akkor az fekete volt, a válasz mindenre az volt, hogy "rendben drágám, ahogy akarod" - márpedig ez csak a viccekben helyes válasz egy férfi részéről... véget is ért a kapcsolat, és hiába mondtam az okát, a férjem nem értette, hiszen minden úgy volt mindig, ahogy én akartam... 

A szerelem az, amikor egymás nélkül nem tudtok élni... de azért megpróbáljátok, újra és újra... mert annyira mások vagytok... aztán rájöttök, hogy francot, pont ugyanolyanok... 

A szerelem az, amikor össze-vissza vesztek - majd este szorosan egymást átölelve alszotok el... elhagy, elhagyod, és mindig most aztán tényleg és örökre - de csak az első sarokig juttok  el, bármelyikőtök is indul... elkülditek egymást a francba, és el is indultok, de egymás kezét el nem engednétek... összecsomagolod a ruháit - majd visszateszed őket a helyükre... nincs a világban még egy ember, aki ennyire fel tud idegesíteni (kivéve a gyereked) - mégis, a leghevesebb vita közepén is arra eszméltek, hogy mennyire szeretitek a másikat és ennek hangot is adtok (pont úgy, mint a gyerekednél), és egy pillanat múlva már azon röhögtök, hogy nincs még két ilyen buggyant a világon, mint Ti... és ha valaki akár csak ferdén is néz a másikra, azonnal összezártok, még az éppen aktuális világraszóló szakítás kellős közepén is, mert Ti egymást gyilkolászhatjátok akár minden nap, de a másikat senki nem bánthatja... akármi is történik, mindig vigyáztok a másikra... 

és persze eleinte a barátok azt mondják, szakítanotok kellene, mert ez, amit műveltek képtelenség... majd egy idő után Veletek nevetnek ők is, hiszen amit műveltek őrültség... 

a Szerelem... az Igazi az, akiről tudod, hogy jöhetne utána akár száz másik is... a helyére mégsem jöhet már senki más... mert Etalon csak egy van.