Kaptam ajándékba két jegyet a Rigolettóra, az Erkel Színházba (Opera vendégelőadása).

Zseniális volt. Azt viszont sajnálattal állapítottam meg, hogy már nem a régi idők járják, ugyanis ott is nagy számban fordulnak elő... tirpákok. Az, hogy valaki farmerban van, már nem rítt ki a tömegből, de a túrabakancs és túraruházat bizony sokkolt. Mögöttünk a lányok remekül elviháncoltak, egy másik úriember pedig okoskodott (és akármennyire is magyarázott, nem volt négy felvonás... azóta azon gondolkodok, hogy honnan vett ilyen badarságot?). Az első felvonás alatt pedig ki-be mászkálás volt. Mivel ez igen zavaró volt, bizony jeleztem az ültetők felé, akik azzal próbálták magyarázni, hogy a későn jövőket ültették le, de kétlem, hogy a fiatalember, aki le-föl ugrált, ki-be mászkált, késő lett volna. Szerencsére a második felvonástól ez a probléma megszűnt. Régen a színi előadások alatt a késők vártak szünetig. 

Lassan ott tartunk, hogy a színház és az opera is elveszíti méltóságát és pattogatott kukoricával a kézben, koszos bakancsban lesz sikk ilyen helyekre járni. 

Az első felvonás nyugis volt a bevezető résszel, ahogy mosta át az agyam a zene, és nyugodtam le, egyszer-kétszer elbóbiskoltam... volna, de valakinek mindig akkor jutott eszébe, hogy kimenjen. Vagy bejöjjön. A második és harmadik felvonást viszont valódi átéléssel lehetett élvezni, ennek köszönhetően teljes mértékben lezenültem, átmosta az agyamat és másik szintre hangolt. 

Olaszul énekeltek és volt magyar felirat is... fantasztikus hangok voltak, Miklósa Erika volt az egyik főszereplő... és, nekem jó hír, hogy nagyon sok dalt ismertem belőle, nem csak a legnépszerűbbet. Ugyan szoktam komolyzenét hallgatni, mégis jó érzés, hogy jé, ezt is ismerem, meg ezt is, és még ezt is!