Vannak filmek, amiket ha százhuszonnyolcadjára is nézek meg, akkor is lerágom a körmöm izgalmamban. (pedig tudtommal csak a legritkább esetben szokott megváltozni a filmek tartalma). Ilyen például a Dante Pokla is... lélegzetvisszafojtva figyelem, hogy vajon sikerül-e a lángoló autóval átjutniuk a forró láván... élve... aztán, amikor egy pillanatra észbe kapok, már nevetek is magamon... de félreteszem a logikát és a racionális gondolkodást és minden olyan szarkasztikus kérdést, amit ilyenkor fel szoktam tenni, és hagyom, hogy magukkal sodorjanak az események..
- Na jó, egyet, csak egyet... azért ahhoz képest, hogy két napig ott voltak a kocsiban, a sziklák alatt, szerintem túl elevenek. No nem kell, hogy halottak legyenek, de egy kicsit elhasználtak igen... - na jó, lehet, hogy Pierce Brosnan közelsége engem is új életre keltene ilyen esetben (Kautzky Armand magyar hangjával pláne)... 

Valamelyik nap este sétáltunk a városban, egy dobozos sört szorongatva.

Egy hajléktalan férfi bevásárlókocsit tologatott, tele üres fémdobozokkal. Természetesen a kiürült sörös dobozt neki adtuk oda... amit nagyon szépen megköszönt, és Boldog Karácsonyt kívánva haladt tovább.

Én meg elbőgtem magam, és azóta is gombóc van a torkomban...

Szép szóra nem ad, nagy ívben tesz a matekra, rossz megoldásokat ír, flegmázik. Aztán elszakad a cérna, és leordítom a fejét, amitől elsírja magát, majd két perc alatt megoldja a leckét. 

Mert agyas gyerek, csak éppen rettentő lusta. Na ezért (is) érzem azt időnként, hogy végzek vele. 

Mert menne ez ordítozás nélkül is. Szerintem.

Én vagyok a fiam első áldozata. Képes a végletekig felidegesíteni, majd egy kaján mosollyal és puszival levesz a lábamról. Tipikus pasitaktika. És már most profin csinálja. 

Már előre sajnálom a csajokat.

Na, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem kezdtem el sikítozni, hanem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, tudomásul vettem, hogy ez legalább a neki kikészített ágy közepén csicsikál (amúgy kiderült, hogy az ágyikója a ragacs mellett gyors és erős hatású altatót is tartalmaz).

Van egy rossz tulajdonságom. Mendemondáknak, pletykáknak, "azismerősömtestvérénekanagynénjénaka szomszédasszonyánakavalakijétől" eredő történeteknek nem hiszek.  Nekem tények, bizonyítékok kellenek - szakmai ártalom.

Olvastam én is a "nem lehet ételt osztani Budapesten" megosztást orcakönyvön (a hozzá tartozó hűdefelháborodott kommentekkel együtt). Csak éppen a történet semmilyen konkrétumot nem tartalmaz, nincs benne név, hely, időpont. Nekem ez így hiteltelen.

No de nekem nem véletlenül Gugli az egyik legjobb barátom.

Bár a történet egymillió helyen fent van, de tényekre vonatkozó információk nélkül. Ugyan többször volt olyan, hogy "tőle" indult, ám, amikor rákerestem a személyre, kiderült, hogy az illető is csak másolva (ctrl+c-ctrl+v) megosztotta - valahonnan - így át neki tulajdonították a történetet. 

Inkább nem írom le a véleményemet erről az újabb feszültségkeltésről, de ahogy nekem kidobta a Gugli a választ, ugyanúgy kidobná másnak is. 

Ettől függetlenül a továbbiakban is várom a KONKRÉT, érdemi információkat a fent említett történettel kapcsolatban. 

Gondolom mindenki körömrágva várja Béla egér újabb kalandjait (tudom, a francokat). De én akkor is leírom (evvan).

Tegnap, amikor hazaértem, csalódottan vettem tudomásul, hogy minden csapda üres, ma reggel úgyszintén... 

Aztán, amikor indultam el otthonról, a szemem sarkából észleltem egy kis mozgást a tűzhelynél, meg valami halk zörrenést. Odanéztem és... Bélus nagyon ragaszkodó módon a csaliszalonnát ölelgetve ríddogált a ragacsban. 

Kedves humánus állatvédők! Mielőtt bárki megszólal... (mer' már megkaptam az okosoktól, hogy ez nem túl humánus módszer az egér eltávolítására....). Nem kívántam a szenvedését, van egérfogó is kirakva, van macskám is, de ő inkább a ragacsba ragadt, mert neki az a falat kellett, hát így járt. Nem lesznek álmatlan éjszakáim, sőt. Ma este pezsgőzünk, az hótziher. 

Aki meg az ilyen kártevők védelmében képes hisztizni, az éljen együtt egy ilyen kis döggel, aki belemászik a fehérneműs fiókjába, a ruhái közé, a gyereke ruhái, játékai közé, aki belekóstol a tésztába, a rizsbe, a kenyérbe, a teába, sőt megeszi a kedvenc pulcsiját is, aki kiolvassa a reklámújságokat és a könyveket is, és még annyi mindent megrág...  és akármerre jár, mindent bepiszkít, és szórja szét a bacijait... és kegyetlenül egérszaga van (értsd büdös!!!). Sikáljon, hipózzon, fertőtlenítsen az illető hetekig.
Aztán nyilvánítson véleményt szegény kis ártatlan jószágok védelmében. Uff.
Ja, és tájékoztatok mindenkit, hogy nem a lakás tisztaságától függ, hogy egy egér ott pecózik-e  (mer' ilyen véleményeket is olvastam ám, hogy tiszta lakásban nincs egér!).

Megmondtam, hogy vendetta lesz. 

A héten már meséltem róla, hogy fogságba ejtettem Bélát. A hétvégén meg is érkezett a kedvenc szomszédom, aki egy tapasztalt idős férfiember (ergo nem amatőr), hogy leselejtezze... gondoltuk, négy nap után már csak kampecolt, ám nem, irtó virgonc volt a kis haver... olyannyira, hogy bár a hóhér nagyon figyelt,  hogy ne hagyja elszökni, de ő mégis olajra lépett... (elmeséljem, hogy néztem kedvenc szomszédomra, mert ÉLVE szabadon engedte a foglyomat?)

Persze hiába forgatta fel a lakást utána, nem találta meg (ehh, férfiak....). Miután hazament, Bélám a szemem láttára, tök lazán, vidáman elkezdett sétafikálni a kecóban... esküszöm, még (be)integetett is... annyira szemtelen volt, hogy már majdnem jópofának találtam és az is felmerült bennem, hogy megkegyelmezek neki és örökbe fogadom (NEM). 

A malőrért kárpótlásul kaptam a vadászathoz szükséges kezdő alapcsomagot, és én fel is használtam az abban található minden fegyvert - jelenleg még csak Béla törzshelyeire és legfőbb útvonalára koncentrálva  - együttélésünk alatt elég jól sikerült kiismernem. Bemutatót is kaptam a használatukról és hatékonyságukról - megtekinthettem a szomszédban frissen elesett egér-áldozatokat. Sőt, ígéretet kaptam rá, hogy amint kapásom van, rohannak át eltüntetni a hullát (bennem az is felmerült, hogy ha esetleg valami jól látható helyre kiakasztanám a hullát, elvenném-e a kedvét a többi próbálkozó kis vagánynak?).

Most pedig, mivel itt a fizu, én meg pont ajándékozós kedvemben vagyok, megyek és vásárolok jelenlegi és jövendőbeli Béláimnak egy-két dolgot (értsd, a lakás minden centiméterét aláaknázom), aztán meglátjuk, ki nevet... utoljára.