Kezdetektől fogva mindig is kertes házban éltünk, illetve amikor a panelhangyák lettünk, a család többi részénél akkor is ott volt a kert és a hozzá tartozó élet. Kisgyerekkorom óta valami különös perverzió okán imádok a tüskés málnabokorban elveszni és a bogarakkal sem törődvén, ott helyben megenni a gyümölcsöt... vagy leszedni a fáról a zamatos körtét, almát... cseresznyét, meggyet, ami akad...
Pici gyerekként a kis kert is óriási volt, dédipapáméknál az ódon ház mellett volt egy kedvenc cseresznyefám... szőlő... babarózsa... kerticsap...
Keresztmamáméknál a diófa alatt és a málnabokrok környékén jó nagy területen virágzott a gyöngyvirág... sosem felejtem el szépségét és illatát... keresztapám egyedi rózsákat ültetett a kertbe, a külseje fehér volt a sziromnak, belseje piros... szőlő szaladt fel a falra... gyönyörű orgonabokor... alatta a homokozóm.... nyári strand a bádoglavórban... kis zöld bicikli... kerti pad... lukas kétfilléresek a kert földjében, amik arra ösztönöztek, keressek még régi érméket...
Dzsungelkertek...
A házak eladása után néhány évvel, felnőtt fejjel visszamentem, hogy megnézzem őket... Siralmas látvány volt, még most is összeszorul a szívem... ahogy láttam, hogy eltűnt... minden eltűnt... évtizedek munkáját, a gyönyörű kerteket, házakat eltüntették az új tulajdonosok... Dédipapám házának udvarát autószerelő használta, tele pakolta roncs autókkal, ledózerolva ezzel még a fiatal barackfát is...
Keresztszüleim házát a szomszéd vette meg... milyen pusztítást végzett... a kis piros házikót, amit annyira szerettem (azóta is gyengéim a régi típusú, piros házikók) ledózerolta, és igazi, sznob palotát épített helyette.... a gyönyörű... gyönyörű növényzetet kiírtotta és lebetonozta az egész kertet... csak a régi, zöld kerítés maradt meg...
Csak az emlékeimben őrzöm a gyönyörű emlékeket... azt a más-világot... gyerekkorom szép oldalát... ahogy írom a sorokat, lehet, hogy másnak semmit nem mondanak, de nekem mégis életre kelnek az ízek, hangulatok, képek...
Felnőttként is kertes házat választottam lakhelyül és talán ezért az erős kötődésem a házam és kertem iránt...
... ahogy szedem a málnát a tüskés bokorról, bogárral nem törődve, bevillan a kép a gyönyvirágról, ami a málnabokor mellett nőtt és a diófa veti rám árnyékát... egy pillanatra megáll az idő és gondolataim a múltba húznak vissza... és én ismét ott vagyok.. kisgyerekként... a kertben... mely már csak bennem létezik...
miért sírok...?
