Megszédülve bolyongok, csak gyanítom, hol vagyok, megszokás mozgat... a kávé sem ad energiát és a kintről beszűrődő borongós idő sem vidámít. Kemény napok várnak odabent külföldi delegációval, amikor mindenki őrült módon idegbeteg és pánikol, én pedig fékezném az időt, és ebben a lélekgyógyító csendben ülnék itthon két napig, behúzott függönyök mögött, hogy még így se lássam mi zajlik odakint, így pihenném ki a hétköznapok darálóját... még az álmok kavarognak a fejemben és nem akarok felébredni, ágyam vonz, összekucorodva, takarót a fejemre húzva szeretnék láthatatlan lenni... újabb hétköznapi rohanás vár, pörgés, nyüzsgés és én még nem érzem felkészülve magam az újabb hétre... szívom magamba a csendet, csináljon odabent rendet...