Ellenreakciós vagyok. Ha félek lépek. De soha nem hátrafelé. Hiszen bánjam azt, amit megtettem, de nem sikerült, mint azt, hogy meg sem tettem amit megtehettem volna...

Tehetetlenül nézni azt, hogy másokat a félelmük irányít...

Nem tudok veszíteni. És nem értem, miért kell veszíteni, amikor nyerhetnénk. Minden segítség, minden lehetőség megvan rá.

Van még mit tanulnom.

Oláh Ibolya - Nem kell

"Nem kell hogy elmenj
Nem kell hogy elmenj mellettem
Két lábon állok, kiabálok ember nyelven
Én is csak lettem hey
Én is csak lettem egyszer
Porból és sárból káosz felett egy rendszer

Te meg észre sem vettél
Talán csak másnak látszom
De meg nem ismernél
mégis itt élek mégsem ítélek feletted


Nem kell hogy kérdezz
Nem kell hogy kérdezz elég lesz, megölelned engem
Nem rejtem ki lakik itt bent
Én is csak várom hey
Én is csak várom hogy
rám találjon valaki végre mielőtt jön a világ vége

Te meg észre sem vettél
Talán csak másnak látszom
De meg nem ismernél
mégis itt élek mégsem ítélek
mégis itt élek mégsem ítélek feletted

Nem kell hogy elmenj
Nem kell hogy elmenj mellettem
Két lábon állok, kiabálok ember nyelven

Te meg észre sem vettél
Talán csak másnak látszom
De meg nem ismernél
mégis itt élek mégsem ítélek
mégis itt élek mégsem ítélek feletted

Nézd itt vagyok nézd én vagyok nézd ez minden mit adhatok neked
Nézd itt vagyok nézd én vagyok nézd ennél többet nem tudok lehet
Nézd a lelkem nézd a testem nézd mindent eléd terítettem
Nézd a vágyam nézd a számat nézd hát én kiáltok utánad
Nézd a lelkem nézd a testem nézd mindent eléd terítettem
Nézd a vágyam nézd a számat nézd hát én kiáltok utánad: Hey"

Kisiklott a karjaimból... nagy bátorsága szerteszét foszlott, beijedt, menekülőre vette. Azt hittem félreértettem valamit, tévedtem, rosszul éreztem dolgokat. Ám kiderült, hogy nem, hiszen kis baráti közbenjárás, kérdezősködés után kiderült, hogy határozottan jól éreztem amit, odavan értem... nagyon... de egyszer volt hasonló helyzetben és ott nagyon megégette magát... most pedig nem a szívére, hanem az agyára hallgat...

Azért, mert egyszer neki rossz volt, mert valaki átverte, meg sem adja az esélyt, hogy most jó lehessen... mert fél... Hiába akarja ezt a kapcsolatot, a félelme az úr, ami fogva tartja és nem engedi... holnap még van nappal, de onnantól kezdve éjszakás... könnyebb menekülni, könnyebb elzárkózni, könnyebb félni... könnyebb nem találkozni emberekkel, velem... ismét egy férfi, aki inkább menekül ahelyett, hogy szeretne...

Holnap még lesz nappal... megteszem amit lehet, mert tudom, bánnám, ha nem próbálnám meg... aztán elengedem és elfogadom, bármi is van megírva.

(bocsi, nem kommentelős bejegyzés)

Az utóbbi pár napban nagyon sok rossz dolog ért. Kicsit padlóra tett, kicsit elvesztettem önmagam, de felálltam és rátaláltam önmagamra. A fájdalom, amit kaptam, belémépült, elvett belőlem, hozzámtett. Úgy döntöttem, hogy átformálom, és azt a rosszat, amit kaptam jó formájában adom tovább. Mert az engem boldoggá tesz, hiszen másokat boldoggá tehetek.

Apróság, de ma éjjel palacsintát sütöttem, viszem reggel a kollégáknak.

És kinyújtom a nyelvem a rosszra.  

A félelem az elme gyilkosa. Fékez, akadályoz, elzár. Véd. A sérülések ellen, a boldogság ellen. Bezár. Korlátoz.

Megöl.

Gyűlölöm a félelmet.

Ki akarom irtani a világból, az emberek szívéből, lelkéből... Hitet szeretnék adni helyette.

Hogy legyen bátorságuk boldognak lenni.   

Miután sikerült lenyugodnom, írtam egy kultúrált, finom és nőies választ, szigorúan nem reagálva a személyeskedésre, csak és kizárólag a tényekre koncentrálva. Röviden a lényeg, nem áll szándékomban panzióban aludni és elköltözni sem, egészen addig, ameddig nem lesz miből és hova. Valamint megemlítettem, hogy utódomnak is van saját lakása, esetleg ott is megoldható a randi. Másfél hónap nem hosszú idő.

Ma nem kaptam semmilyen reakciót a levélre. Hazajöttem és exférjember egyedül van itthon, valami filmet néz, ami ordít, és még köszönni sem köszönt. A feszültsége tapintható. Én meg szerencsére jól vagyok, nagyon sajnálom, hogy nem tetszik neki ami van, de akkoris az van, ami.

Ennyi. 

Sírni mert

úgy érzem

egyedül vagyok.

Majd a következő percben

sírni mert

kiderül

ez nem igaz.

Tegnap csőstül jött a baj. Volt férj hét elején kitalálta, hogy mi lenne, ha most hét végén ismét máshol aludnék. Múlt héten be tudtam vállalni egy ilyen estét, de most nem tudtam elintézni. Tegnap jött az e-mail, hogy mi lenne, ha panzióba mennék. Sőt mi több, mi lenne ha amíg meg nem veszem a lakásomat, albérletbe mennék. Mint akit forró vízzel öntöttek le, úgy ért exférjcsótány legújabb aljas ötlete... Mert ápolni akarja a kapcsolatot a barátnőjével akinek innen könnyebb a bejárás és egyébként is, nekem mennyivel jobb lenne, ha elkotornék a búsba. Ügyvédhez jövő héten kedden megyünk elvileg, pénznek még híre sincs. A lakás általam jött, minden vagyont én hoztam ebbe a házasságba, és mégis én vagyok az, akit megpróbálnak kitúrni, kisemmizni... mindenből... Az állomáson olvastam az e-mailt, rohadtul kikészültem exférjember újabb csótányos húzásán. Sírtam, zokogtam a telefonon át, miközben pont megtalált egy alkesz akinek tűz kellett volna, de ha én nem dohányzom nem tudok adni, mire fel belém kötött.... Viszonylag megnyugodtam amikorra az utcába értem, ahol szembenézett velem ismét néhány kóbor kutya. A múlt héten ahogy megtámadott a nagy fekete, eszembe jutott, és most hirtelen ott volt előttem ismét a sötétben és én féltem és újra csak zokogtam... elindultam egy másik úton, inkább kerülök kiáltással, mert most úgy éreztem, végét járom és már nem tudnám megvédeni magam... és nem is éreztem azt, hogy akarnám.... de ott is egy kóbor eb nézett szembe velem. Melóhelyen is nagyon elfáradtam, és tovább is van a bajok listája ami tegnap történt, de nem folytatom... Hihetetlen módon éreztem magam egyedül, ebben a világban, védelem és segítség nélkül, féltem, fájtam és azt éreztem ennél rosszabb nem lehet.... Megsebeztek, és onnantól kezdve minden kis sérülés mintha a halált jelentette volna... Végülis haza jutottam, ahol már várt a barátnőm e-mailje, aminre válaszul ismét csak zokogva hívtam fel. Gondolkodott azon amit mondtam, megoldást keresett és nem hagyott egyedül. Nem szoktam hozzá, hogy én jót kapjak másoktól a szavakon kívül, így nem tudtam mást csak zokogni.. amin ő is majdnem elbőgte magát és nem győzte hajtogatni, de barátok vagyunk ez a természetes... hogy SOHA nem vagyok már egyedül... és más, amikor beszélnek róla és más, amikor tapasztalom, hogy valóban.... beszélgettünk sokat, végül már nevettem, nevettünk. Végtelenül hálás vagyok érte, mert Ő egy csoda.

Aztán - bár nem akartam - de valamiért felléptem msn-re, ahol szintén rámtaláltak és próbáltak vigaszt adni olyanok, akikről nem is gondoltam volna... ma reggel pedig az egyik blogban egy dal fogadott, mondhatnám talán az "én dalom" amin újfent bőgtem.

Tegnap toplistás bajos napom volt, de ahogy átgondoltam este a történéseket rájöttem, hogy minden sz*arban van palacsinta és akárhogyis, már TÉNYLEG kapok vissza jót az élettől.

Meglepődtem és elcsodálkoztam, hogy amikor én nem tudok vigaszt adni, nekem adnak.

Egész életemben csak én adtam, én segítettem, én voltam másoknak. Most annyira gyengének, erőtlennek éreztem magam... annyira zuhantam össze... de a barátaim elkaptak...

Nem tudok mit mondani. Csak sírok.

És most lehet, hogy ez kusza és zavaros és nem jól megfogalmazott. Nem érdekel. Most ilyen kusza és zavaros és nem jól megfogalmazott vagyok.

Úgy éreztem, nincs aki megvéd.

Tévedtem.

Köszönöm, hogy tévedtem.

Érti valaki a pasikat?

Megkésve, elkésve, de nem elfelejtve

és köszönöm az esti beszélgetést, nagyon hálás vagyok érte(d)!

Lovagomat átküldték egy másik helyre segíteni, meg édeskistizennyolcévest is, aki már a hitvesem, szóval nem indult jól a műszak... Később Lovagom visszatért, jól felhúzott majd ölelgetett és szeretgetett .... és később mesélte, hogy pont olyan valaki mellé osztották be, akinek pók van a fülében. Hehe, az Égiek figyelnek, hogy sehol ne felejtkezzen meg rólam

Eléggé szenvedélyesen vagyunk, láthatóan idegesíti, hogy mennyi pasinak tetszem, na de ő sem kutya, flörtöl ezerrel, még a kollégákkal is, amitől meg én vagyok feszkó, még jobban flörtölök.... A különség csak annyi, hogy őt elhajtja mindenki, engem meg nem Ergo nyírjuk egymást, imádjuk egymást...  jön és nagy bociszemekkel rámnézve közli, hogy "de tudod mennyire szeretlek", alkalomadtán ölelget, megsimítja az arcomat, és elkezdi leszedni a nyakamróla délelőtti fodrászolásból maradt hajcafatokat.  Egyszer kinyírom embert.

Viszont ami azt illeti, sosem voltam féltékeny, ez most új, sosem bírtam, ha valaki féltékeny rám, de most tetszik a dolog. Aztán, ki tudja meddig viselem el. Állítólag olyan vagyok mint az időjárás (ugye Ritám?)