Hercegem csúnyán köhög éjszaka.... görcsösen kapkod levegőért, valami nyomasztja...
-
Ölembe ültetem, szemébe nézve beszélek hozzá, halkan, szeretettel tapintok rá a lényegre, a fájdalomra, sérülésre, amely lelkét beteggé teszi, nyomasztja, nem hagyja levegőhöz jutni... próbálom megértetni vele azt, hogy ami volt, elmúlt és soha többé nem következhet be ismét... látom rajta érti és érzi amit mondok.... szinte látom a terhet felszállni mellkasáról, már most könnyebben jut levegőhöz... szemembe néz vizslatón, félelem villan, könnycsepp csillan... elmosolyodik... érti, megérti... bízik bennem... megöleljük egymást... már jobban is van...
soha nem veszíthetjük el egymást...
