és a nap csak
süt
süt
süt
SÜT!
sallala és tüptürüp!

Gyorsan el tud telni két hét, ha szabadságról van szó. Csodaszép két hét volt még akkoris, ha Királyfim megbetegedett közben. Csodaszép és kevés, de minden pillanata boldogságcsepp...
Jólesett, hogy közben ilyen-olyan indokkal felhívnak bentről.. - bár tudják - de mindig megkérdezik, mikor megyek már? Én is hiányzok nekik, meg persze a munkám is. Határozottan EGO-simogató. Mondjuk emberek nekem is hiányoznak, de a melóhely... annyira nem...
Már mindenki tudja, "csak én nem", hogy vezetőképzésen veszek részt. Gondolkodtam sokat azon, hogy bevállaljam-e, különböző indokok miatt, de aztán itt is az EGO győzött, illetve az, hogy miért ne, maximum később visszaadom...
De előtte még kiélvezem szabadságom minden porcikáját Királyfimmal és a hétvégén Férfimmel...

"szeretném a (homok)órát megállítani...."

... minden nap megköszönöm neki, hogy engem választott édesanyjának....

A fiam szerelmes a kisbabákba. Bárhol lát egyet, odáig van érte, hogy milyen aranyos, kedves, és nagyfiú módjára vigyáz is rá, szeretgeti. Boltban is első útja a rózsaszín kiscipőkhöz vezet. Szoktam poénkodni vele, hogy veszünk egyet, és mindig lelkesen helyesli az ötletet. Nem kiscipőt, kisbabát. Az előbb a televízióban mutattak egy picikét, aki szintén aranyos és kedves és újra előjött a téma, hogy azonnal kell itthonra is egy ugyanilyen.
Megkérdeztem tőle, hogy ha megunja, mit csinálunk vele? Erre a válasza annyi volt, hogy pici babákra vigyázni kell, nem szabad őket bántani és ha sír, lefektetjük aludni és betakargatjuk.

Odáig vagyok a meghatottságtól, nagyon büszke vagyok a fiamra.

Persze azért elgondolkodtató, Férfim is gyerekre vágyik, fiam is babára vágyik, mi lesz így velem?

az engedélyével!
Nagyon magaménak érzem az ilyen felfogást.... valóban így kellene... mindenkinek!

" Az élet oly rövid, minden félóráért is kár, amit elrontunk. Én annak is örülök, ha süt a nap, és látok egy mosolygó embert vagy egy szép kisgyereket. Ha nem így lenne, nagyon boldogtalan lennék. Nem lenne érdemes élnem. Mindezt örököltem. És a nehéz helyzetekből valahogy -erővel, ésszel, lelki erővel- ki kell kerülnöm. Meg kell találni azt a kicsi jót, aminek örülni tud az ember. 'Jajj de szép paprikát hoztál!'- mondom Jóskának a férjemnek. És örülök neki, ha a töltött paprika sikerült és ízlik. Lehetne ezt is úgy felfogni: a fene egye meg, megint itt van ez a rohadt paprika és a főzés! De én nem így érzem. Ráadásul a csúnya, durva dolgkat nem szeretem, nem az én világom."

(Németi Irén, a Nők lapja volt főszerkesztője, 90 éves)

Nem így gondoltam el... Programok, kirándulások, mindenféle mászkálás volt betervezve. Na meg sok napsütés... Ehelyett jött a betegség, a nagyon hideg és minden tervet áthúzott. Szerencsére Királyfi sokkal jobban van és bár itthon töltjük el a szabad perceket, hiszen ebben a hidegben bőven elég kinézni az ablakon... nagyon jó vele... még az alkalmankénti viták is... mosolyok, puszik, összebújás.... meghittség... egység.... töltögetjük a szeretettankunkat...

... olyan bánatos ez az idő a maga szürkeségével.. tudom, hogy a felhők felett most is süt a nap, és ilyenkor sajnálom, hogy nem látok át a felhőkön... hiányzik a gyönyörű napfelkelte, amikor az első sugarak cirógatják arcomat, ezzel együtt hiányzik, amikor Királyfi úgy ébreszt "anya, hasadra süt a nap!"... hiányzik a napsugarak meleg ölelése, a természet mosolya... a madarak csicsergése...

...és mégis szépen indul a reggel, mert a kisfiam érintésére ébredek, ahogy simítja az arcomat és hozzám bújik...

(macskusz) - még mindig jobb, ha megjön, mintha nem tenné...
(Ő) - miért?
(macskusz) - tudod, akkor gond lenne...
(Ő) - miért lenne gond? Nem lenne az gond...
(macskusz) - hogy miért? A fantáziádra bízom...
(Ő) - elmosolyodik, néz rám, ahogy csak Ő tud... - Nem lenne baj... egyáltalán nem lenne baj... - majd szorosan magához ölel...

... és akkor jött a kis dinoszaurusz és elkezdett megenni... A lábujjaimtól kezdve végigrágcsált, még a fülemet, az arcomat és az orromat is...

imádok dinoeleség lenni