Mióta gyógyteát iszok esténként, az egészségem sokkal jobb, többek között teljesen megszűnt, hogy mindentől lufivá válok. A nőknél valóban számít a súly - bár nem tudom, hogy hány kiló vagyok, hiszen nincs mérlegem de már nincs felfúvódva a testem, így sokkal karcsúbb vagyok és ettől persze magabiztosabb is. Ma reggel a tükörben szemléltem magam és úgy döntöttem, hogy jóban vagyok magammal.
Olvastam, hogy a gerincproblémás emberekre jellemző, hogy a csípőjüket kíméletből "elölre ejtik", amitől olyan S formájúak lesznek. Ami azt jelenti, hogy kitolva a popó kerekebb, de a has is ki van tolva, így az is nagyobb, ami nem szép. Én is gyakran beleesek ebbe a helytelen testtartásba, de igyekszem korrigálni - bár itt azért a csípőnek izommunkára van szüksége, így fárasztó, viszont a női hiúság eléggé motiváló. Csinálom a tornát is, bár a fájdalmaim nem múltak el, de már most sokkal jobban vagyok, hihetetlen, egy kis testmozgás mennyi energiát tud adni - néztem a neten melóhelyen is végezhető feladatokat is.
Ma az új, zöld nadrágomban jöttem dolgozni, be is zsebeltem a dicséreteket, úgyhogy jó kedvem van, szerintem ma még megyek néhány kört a házban. :D
Meló után a volt sógornőmmel találkozunk. Nincs sok kedvem hozzá, nekem ő már kezd sok lenni, illetve eléggé negatív és előszeretettel boncolgat másokat (kicsit emlékeztet Márti barátnőmre, akivel emiatt szakadt meg a kapcsolat)... de még nem annyira sok, hogy terhes legyen a találkozás. Bár hívott ki magukhoz, Újpestre, de semmi kedvem utazgatni, így végül is idejön, és beülünk a Smúz Caféba - ami pont itt van a Parival szemben, így ismét gyönyörködhetek a munkahelyemben munkaidőn túl is.
Itt van a balatoni barátnőm is, vele is jó lenne ma találkozni, remélem, megoldható, ez attól függ, mennyit csacsogunk O-val.
Holnap ismét lesz önvédelmi szeminárium, ami tavaly elmaradt, megyek is rá, bár nem túl jó szájízzel, ugyanis a hét elején írtam a fickónak, hogy látom, lesz tanfolyam és mennék a tavalyi helyett, de nem reagált rá - tegnap ismét ráírtam, hogy amúgy várok a válaszra, mire visszaírt, hogy rendben... szívem szerint nem mennék, de a pénzemet nem hagyom veszni.
Virágos jókedvem van... nálam még mindig tart a happy2020 :)

No, szappansztori végetért.
Berni, az én kis kolléganőm fogta magát és felment föncihez, hogy bejelentse, hogy márpedig ő nem hajlandó ennek az embernek az előadásán résztvenni. Fent is volt vagy két órát, fönci és I. meghallgatták. Bár zaklatottan ment fel, megnyugodva jött le. Elmondták neki, hogy szatírunk a legmagasabb főnökségnél lett számonkérve és nagyon komoly szankciókat is alkalmaztak nála, nyugodjon meg, többet soha nem fog hasonló dolog előfordulni, de ha mégis, akkor azonnal jelentse az esetet - ugyanis bármilyen apró tette komoly következményekkel jár.  Szóval az, hogy szatírunk vigyorogva és büszkén kihúzva magát, nagy arccal mászkál, csak a látszat, beteg elméje kompenzációja.
Előadást fog tartani, de felügyelet alatt azt is.

Annyit azért hozzáteszek a sztorihoz, hogy bár én a másik kislányt is hónapok óta biztattam azzal, hogy jelentse az esetet, nem tette és én sem tettem semmit, hiszen elvből, már jó régen nem cselekszem senki helyett.

Viszont, karácsonykor a zokogása alapján néhány karakán munkatárs azonnal intézkedett - így most inkább ők vannak cserbenhagyva - én pedig emiatt háborgok és ennek alapján vontam le ismét a következtetést, senki helyett soha, egy lépést sem, aki nem mutatja jelét a cselekvésnek, azt még szóban sem támogatom.

Csak mivel közvetlen környezetben történt a dolog, illetve a (verbális) bántalmazás is szívügyem, na meg a fene nagy igazságérzetem sem kussol, és még mindig túl fiatal vagyok ahhoz, hogy el tudjak fogadni számomra elfogadhatatlan dolgokat - mindig van mit tanulni -, így nem tudok érzelmileg távolmaradni.

Természetesen azt is tudom, hogy ez a történés miért hoz elő belőlem ilyen erős indulatokat - segít a saját zaklatásos traumáimat feldolgozni. Azáltal, hogy a saját tapasztalataimat, élményeimet felhasználva támogatom pl. a Bernit, gyógyulnak a saját traumatikus sebeim. És hát hol dolgoznám fel ezt az egészet, mint a blogomban?

Bernire amúgy rém büszke vagyok. Ő fel is használta a támogatásunkat, erőt merített belőle és keményen ki is állt magáért, durván "felszívta" magát... Ez egy ilyen sérült, csendes, szolid, visszahúzódó fiatal lánytól, aki még azért is bocsánatot kér, hogy él, igazi siker.
Én pedig úgy gondolom, ha csak egy embernek is tudok segíteni, hogy becsülje magát és kiálljon magáért, már megérte.

Tegnap beszéltem Dávid mentorával, Rita nénivel telefonon, jövő héten hétfőn megejtjük végre a személyes találkozást is. Nagy öröm ez nekem, végre engem is elismernek szülőnek... úgyhogy kértem egy nap szabit és kaptam is.

A karácsonyi ünnepségünkön kibukott a botrány perverz nyomi ügyben...fönci ezerrel sikálja az ügyet, de - ki más, mint - I. az Isten - férfiként - keményen beleállt a témába és nem hagyta annyiban, tehát a felsőbb főnökségig eljutott az ügy. Sajnos I. hiába állt ki az ügy mellett, fegyelmi eljárás a(z) egyik sértett (mivel csak egyet kérdeztek meg) kérésére nem lesz, ami miatt én nagyon mérges vagyok, mert így nem lesz számonkérve a genyó és igazán megkérdezhették volna a többi sértettet is...amúgy meg szerintem hivatalból kellene eljárást indítani...
Föncit továbbra sem tisztelem jobban, sőt, most kifejezetten gyűlölöm, ahogy hallom, hogy még nagyobb energiával futtatja ezt a genyót (már munkacsoport vezető és ő fogja a titkárnőket (!) akik közül minden másodikat zaklatott (!) is oktatni az új HHSZ ügyében). Az igazságérzetem olyan szinten lázad, hogy azt elmondani nem tudom, szétvet az ideg... méltatlan és megalázó ez az egész. Tipikus magyar hozzáállás jelent meg a kollégák egy részénél is, elbagatellizálják az egészet, a sértettek kárára. Nagyon csalódtam, több emberben...  Most emiatt kicsit zaklatott vagyok.

Most olvastam, hogy Gesztesi, amikor rosszul lett, egy mentőorvos vette észre és kiabálva hívott volna segítséget, de senki nem segített... miért ennyire közömbös mindenki?

Tényleg a balkánon élünk. Egyszerűen nem tudja feldolgozni az agyam, hogy ilyen van és nekem ebben a világban kell élnem...


Barátnőm férje a héten megy CT-re, jövő héten csütörtökön pedig befekszik hat hétre kemoterápiára... sajnos nincs jól és napról napra rosszabbul van, gyenge, már, én is látom.. sajnos egyértelmű, onnan már nem fog hazajönni... barátnőm is érzi. Nem könnyű ez sem.. A férje tudja, hogy nemsokára elmegy.. a férj, aki rosszul bánt az asszonyával, csúnyán beszélt vele, megcsalta, balkézről gyereket csinált más nőnek (az a fia egyidős a sajátjaival...), de aki persze a maga módján nagyon szereti a feleségét... és a feleség, aki tényleg jóban-rosszban kitartott mellette, végigszenvedte az életét, mert szereti... most még végig is nézheti, ahogy élete párja elfogy és elmegy... nekem meg azon jár az agyam - mivel nem vagyok közvetlenül érintett érzelmileg - hogy remélem tudok majd mellette lenni és támogatni őt, ha eljön az ideje...

A csípő- térdfájdalmam most már erősen figyelmeztet... elismerem, az én hibám, nem tornáztam az utóbbi időben, ami pedig nálam elengedhetetlen lenne... kifogás mindig van, fáradt vagyok... csakhogy emiatt most már durva fájdalmaim vannak és még sántítok is.. és ha még pluszban kímélem a fájdalmak miatt magamat, akkor aztán tényleg nálam nagyobb ellenségem nincs. Így erőt vettem magamon és elkezdtem ismét csinálni a gyakorlatokat... vicc, de amikor már csinálom, akkor meg már annyira jó....  utánanéztem a lelki okoknak is és hát, hű de tényleg. Néztem ülőpárnát és csípőszorító övet is...

Amúgy velem/nálunk minden heppi, most fogom magamat és lemegyek ebédért. 

Reggel gyomorgörcs nélkül indultam dolgozni, M. le is reagálta, hát persze, mert nem a föncihez mész.. és tényleg.
Tegnap volt sógornőmék leugrottak hozzánk. Február elején mennek Velencébe, a karneválra - van egy szabad helyük, elhívták Dávidot is. Pénteki indulás, vasárnapi érkezés. Először necces volt az időpont, mert akkor van a nyolcadikos ballagós Palotás tánc is, amin ott kell lennie A Lány miatt, de kiderült, hogy az az utána következő héten lesz, így örömmel mondott igent a felkérésre. Nagyon boldog vagyok, hogy viszik magukkal, csak költőpénzt kell adnunk. Persze mondtam, hogy kifizetjük a részét, de nem engedi Orsi.
Én meg kitaláltam, hogy a születésnapja pont egy hétfői napra esik, és aznapra szabadságot fogok kivenni, és M-mel családilag letámadjuk a koliban - viszünk tortát is. Már kipuhatoltam a részleteket, van cukrászda is, ahonnan meg tudom rendelni a tortát és a közelben van egy pizzázó is, ahová őt és a három ottani kis barátját el tudjuk vinni.

Így az a hete csodás lesz... hétfőn meglepi ünnepelés, pénteken irány Velence.
A Lánynak amúgy most már van neve is.  Bár még személyesen nem találkoztunk, de kedvelem nagyon a kis bigét, szerintem jó választás. Dávid volt nála látogatóban és együtt főzték meg az ebédet, befogta a kis csaj, aki egyébként táncol és fut is, nincs benne semmi mű. Dávid rendszeresen megszokta neki írni a beszólásaimat, aminek az lett a következménye, hogy közvetve "beszélgetünk" és azt üzente, hogy még nem ismer személyesen, de már imád. A szülei amúgy külön élnek, anyukája Mosonmagyaróváron és ő az édesanyjával van olyan kapcsolatban, mint Dávid az apjával, ergo utálja. A palotás táncra én is kaptam meghívást, ott lesz a Nagy Bemutatás, A Lány bemutatja Dávidot a szüleinek, Dávid bemutat engem A Lánynak, mindenki jól megismer mindenkit.

Fb nélküli életem második hetét élem és már nem érzem a függőséget sem. Sajnos időnként muszáj visszalépnem, mert vannak programok, amik csak ott látszódnak - pl. hétvégén ismét lesz önvédelmi szeminárium, amire csak ott tudok jelentkezni, de célirányosan lépek be és utána gyorsan visszazárom a fiókot.

A szilvesztert átaludtuk, bár állítólag háború zajlott a környéken, még a mi faluvégi környékünkön is... szerencsére a négylábúink bent voltak, biztonságban és áldom magamat, hogy Fülesből kineveltem a félést.. ahhoz képest, hogy milyen kis rettegő volt, most még a szőnyegbombázást is nyugodtan aludva töltötte.

M. elsején ment dolgozni, majd délután hamar jött haza, így megejtettük a szokásos helyi sétánkat is, kisétáltunk a hegyekbe... továbbra is imádom, hogy ilyen helyen élünk, bár most az M4 kicsit "beleszart" a levesembe... ok, praktikus, ok a ház értéke nő, de én vagyok az, akit ez pont nem érdekel... szerencsére azért biztonságos távolban van, de kicsit félek, hogy ha átadják, mennyire fog elhallatszódni hozzánk a forgalom zaja... az M4 másik oldalán még mindig csodás kirándulóhely van és nagyon jó, ahogy távolodunk a város zajától, a szemét mennyisége is csökken. Jót kirándultunk most is. 

Most, a nagy újévi vásárban vásároltam ezt-azt, tényleg nagyon jó kedvezmények vannak, úgyhogy vissza kellett fognom magam, észben kellett tartanom, hogy mire van tényleg szükségem és, hogy mik az idei céljaim.
De ezt a nadrágot meg kellett vennem, szerelem volt azonnal... Beképzeltség nélkül állíthatom, rajtam sokkal jobban áll, mint ezen a gebigén (gebe bigén). M. is ott volt, amikor próbáltam és közölte, hogy soha nem vehetem fel, annyira dögös.