Pénteken találkoztam ex sógornőmmel és végül is egészen jól elvoltunk. Beültünk ide a Kossuth téri kávézóba, majd amikor itt végeztünk, a Nyugatinál van valami Dzsungel nevű hely, oda is beültünk egy italra. Utóbbi nem tetszik annyira, egyrészről azért, mert tényleg dzsungel szag van - és amúgy ez a cég profilja is, hogy állatokat tartanak - kígyókat, hüllőket, ilyesmiket (és hát nekik van egy parfümjük azért), másrészről azért sem tetszik, mert nem szeretem, hogy szegény állatkák rabságban vannak, bár az is tény, hogy körbenéztem és azért annyira nem szűkös a helyük. De akkor is büdik.
Szombaton voltam hétvégén a Krav Maga képzésen. A srác nagyon szimpatikus és nagyon jó energiái vannak. Fény derült a félreértésre is, azért nem válaszolt messengeren, mert nem tudott válaszolni... ugyanis ha felfüggesztem a fiókot, a messenger hiába független tőle, mint kiderült, mégis korlátozott.. ergo nem függeszthetem fel a fiókomat... ez azért nem tetszik, de mivel már lejöttem a szerről, így nem különösebben hat meg a dolog, nem kell nekem azért facsézni, hogy üzenetet váltsak.
24-en voltunk a képzésen (telt ház volt), nők is sokan voltunk. Bár én foglalkoztam harcművészetekkel tiniként, mégis bennem volt a kérdés, hogy ezt a gyakorlatban hogy tudnám hasznosítani, és mindig arra jöttem rá, hogy sehogy... mert ha támadásra kerülne a sor, nyilván nem a karate rúgásokkal védeném meg magam, nem vagyok én Linda... na de ez a Krav Maga...ez egy önvédelmi rendszer, amit eredetileg katonáknak fejlesztettek kis. Nincs benne filozófia, hierarchia. Stresszhelyzetben a legegyszerűbb és a legösztönösebb mozdulatok a leghatásosabbak és itt azokat tanítják meg - azt, hogy hogyan kell túlélni. Nem csak fizikai, de taktikai és mentális képzés is egyben - ez mind mind szükséges ahhoz, hogy felfokozott stresszhelyzetben cselekedni tudjunk (fájó csípővel is).
Nem csak megmutatta a gyakorlatokat, de be is gyakoroltatta velünk, nyitott és csukott szemmel is kellett cselekednünk. Mentálisan és fizikálisan is fárasztó volt, de egyben energetizáló is. Izomlázam is lett, de az jó, plusz ráterheltem a térdemre, szó szerint menni alig bírtam, sírva húztam fel magam a vonatra (szó szerint felhúztam magam, mert fellépni a magas lépcsőre alig bírtam), de megérte.
Tettem egy fogadalmat: februártól le fogok járni edzésre, mondjuk heti egyszer, az még kivitelezhető számomra is. Az edzőterem közel van, a Nyugatihoz is, az időpont is teljesen megfelelő, tehát nem lehet kifogás, mint ahogy a csípőficam sem. Ha megtámadnak, akkor sem ezzel védekeznék, hanem elpicsáznám a támadót.
Ezen kívül márciusban lesz női szeminárium, tehát a női védekezésről képzés, azon is jelen leszek.
Amikor hazaértem, M. poénból "letámadott" és meglepő módon a tanultakat azonnal, gondolkodás nélkül alkalmaztam is.. jó, nem ütöttem meg (éppenhogy), de kapott néhány határozott fogást... khm.. mindketten meglepődtünk. :D
Hétfőn, tegnap, a gyógytornám közben egy irdatlan reccsenéssel helyreállt a csípőm (idejevótmán), a recsenéstől meg is ijedtem egy pillanatra... jól éreztem, hogy a csípőm van hatással a térdemre is, most az is kevésbé fáj... de azért fáj még, hiszen már majdnem két hónapja van beállva az egész csípőm.. jobban kell vigyáznom magamra, csinálnom kell a gyakorlatokat, az én érdekem. Ahogy öregszem, egyre inkább szükséges komolyan foglalkoznom ezzel a dologgal - magammal.
Hétfőn, tegnap voltam lent Bubu sulijában, beszélgettünk a tantónénivel, úgy, hogy Dávid is ott volt. Eddig is tudtam, hogy hasonlít rám, de azért ez már egészen elképesztő, hogy mennyire. Így is, úgy is, belőlem egy darab. A tantónéni - a mentor - amúgy igazi pedagógus, nem tanár (ami nálam pejoratív jelző inkább), nagyon intelligens és szimpatikus hölgy.
M. fia pénteken lejött, úgy, hogy szombaton egész nap egyedül volt otthon. Először nem értettük, hogy miért (és nekem nem is tetszett), de aztán mikor vasárnap reggel elment M-mel, rájöttem: apja régi telefonját megkapta és kért bele egy új akksit - azért jött le, hogy megkapja, ahogy megkapta, el is ment. De számomra a lényeg az, hogy tegnap egész nap egyedül lehettem és hódolhattam a pihenésnek - mármint az anyás pihenésnek, mosogatás, mosás, teregetés, mosás, teregetés, porszívózás, tűzrakás... estébéestébé.
Még tiniként, amikor nemzőimmel laktam együtt, Káposztásmegyeren, volt egy szomszéd fiú, akivel "jártunk" és nagyon szerelmes voltam belé. Így utólag azt gondolom, hogy nem szerelem volt az, csak anyámék poklában kellett valamibe kapaszkodni, ami elterelte a figyelmemet... no, kiderült, hogy ez a srác ismét a "szomszédom", mert pilisen talált párt magának.. nagyjából nyomon követtem az életét, megjárta ő is száz tű hosszát, megérdemli a boldogságot.... milyen kicsi a világ. :)
Ex sógornőm talált magánál két régi levelet, amit én még az exférjemnek írtam, 94-ben... még akkor nem voltunk házasok. Bescannelte és elküldte, én meg nagyon vigyorogtam. Kislány, nagyon kislány voltam még akkor, de jellemző, hogy a levélpapírt számítógépen szerkesztettem és már akkor videótelefonról álmodoztam (94-ben!)... és jajj, de gyönyörű gyöngybetűim voltak... érdekes élmény volt elolvasni, de mondtam, nekem a levelek eredetije nem kell, úgyis kidobnám őket.
