Nincs karácsonyi hangulatom. Igazából már évek óta. Vagy talán soha nem is volt.. gyerekként tartottuk a karácsonyt, persze egy szép emlékem van még abból az időszakból, amikor hóesés volt és én elhittem, hogy jézuska szánkón érkezik és csengett a csengettyű, de ez már elmúlt és maradt a rideg valóság... anyám örökké veszekedett karácsonykor... nem kaptam olyan jót, amit tovább tudnék adni.
Fodor Ákos szerint "Ha benned nincs Ünnep: hiába ünnepelnek téged – körülötted." - ez a haiku dübörög bennem évek óta, karácsonykor is... 
A magány szinte észrevétlenül szivárgott belém, sokáig észre sem vettem a jelenlétét... nem éreztem és nem érzem magányosnak magam, úgy a szó negatív értelmében, sőt, elfogadtam sorsomat, de bizony van, hogy álmodozok egy másik életről és van, hogy álmatlan éjszakákon felteszem a kérdést: miért ez a sors jutott nekem?  
Sok jó ember van körülöttem magányos lélekkel...  - akkor is, ha nem vallja be (mert ha bevallja, leoltják, hogy micsoda dolog ezen siránkozni), vagy csak éjszaka a párnának suttogja bánatát... van, aki jobban kezeli, van, aki kevésbé jól.. van, aki megkeseredik, van, aki kompenzál, ki így, ki úgy... de egy valami közös bennü(n)k. Az adás vágya... Mert magány ide vagy oda, a jó szív holtig dobog és a szeretet áramlik és azt hiszem, minél magányosabb valaki, annál inkább hajtja az adás vágya... hogy más ne érezze azt, amit ő.... Nem csak karácsonykor, hanem mindig, csak talán karácsonykor minden felértékelődik és a napi rutin jelentőségtelivé válik. Mintha a világ karácsonykor ébredne, mindenki adni akar, segíteni akar, szeretni akar... akik egész évben adnak, ők is hirtelen fénybe kerülnek... miért nincs egész évben karácsony?
Szeretek adni. Amit adok, azt nem vehetik el tőlem és visszatér.. szeretek adni mosolyt, örömet, szeretek kapni cserébe csillogó szemeket... nem akarom, hogy bárki bánatos legyen...
Karácsony.. amikor a fiam kicsi volt, erőt vettem magamon és mindent megtettem azért, hogy a mese benne éljen tovább... hogy bár én nem kaptam semmit, én vagyok az, akinek meg kell teremtenie a jót, amit tovább adhat... akkor tanultam meg, hogy jobban vagyok, ha örömöt okozok... de most már a fiam sem kicsi... és én kompenzálok, továbbra is kompenzálok, nála is persze, de másoknál is.... adok azt, amit én tudok adni és amiről úgy érzem, hogy a világnak szüksége van rá... jó szót, örömet, kedvességet.. szeretetet...
Tavaly, amikor lejöttem ide, a kis kolleganő mesélte, hogy ők nem karácsonyoznak, mert az anyja jehova és, hogy ő ettől mennyire szomorú... no, hát ezen ne múljon, úgy feldíszítettük az irodát, hogy mindenki a csodájára járt...  jó volt látni az örömét...

Fenyőfát nem a karácsony miatt veszünk, hanem azért, mert ilyenkor könnyebb hozzájutni és haza is szállítják, a kertbe pedig sok fenyőfa fér.
Sütit nem az ünnep miatt sütök.. gyakran van, hogy csak úgy rámjön a sütés év közben is.. hajnalok hajnalán felkelek és sütök.. én csak ritkán eszek belőle, vagy megeszi a család, vagy elajándékozom.. csak úgy... most éppen kapóra jött az ünnep a fenyőfa süti mellé, rá lehet fogni, hogy miatta van....
Ünnepi ételeink úgy nincsenek, hiszen szerencsére mindig ehetünk azt, amit éppen megkívánunk - ha nyáron halászlét, akkor nyáron halászlét.
Nem az ünnep főzi az ételt... zsíros kenyér mellett is lehet szeretni egymást...
Hát, ennyi kívánkozott most ki belőlem...

Hoztam be karácsonyfa-sütiket, egy szempillantás alatt elkapkodták a kollégák és teljesen odáig voltak tőle, meg vissza - van, aki meg sem akarta enni, mert hogy milyen szép... de aztán persze csak megette és szerencsére nem csak szép, de ízlett is mindenkinek, pláne, hogy diós linzerből készült.

István, az Isten főnök, aki nem eszik édességet, ebből kettőt is kért és Berni, a kis kolleganő, aki figyel a cukrára, még ő is evett egyet. Bár nem ezt szántam a karácsonyi bulira, lehet, hogy összedobok még egy adagot és hozok néhányat, mert ezért érdemes vele ennyit pepecselni...

Ő a mi kis fenyőfánk, igen, kicsit ferde (de ha elfordítom a képet, akkor nem, úgyhogy elfordítottam a képet kicsit), de nagyon finom az illata és én nagyon szeretem. 

Hosszú évek után egészen megtáltosodtam. Lehet, hogy a nyugodt légkör a munkahelyen, lehet, hogy az, hogy M. is itthon él már, én nem tudom, de én, aki úgy általában pont letojom a Karácsonyt, most pörgök, mint az Energizer nyuszi.

Nyilván terveket gyártottam és szerencsére minden a tervek szerint halad, pénteken megjött az Auchanos rendelés, megérkezett a fácska is (van fotó, de valamiért róla pont nem tudok feltölteni).
Hétvégén egyik gyerek sem volt itthon, és M. is dolgozott mindkét nap, szóval egész hétvégén énidőm volt. Szombaton mondjuk délben már hazajött és mivel letiltott a favágásról, rengeteg fát hasogatott, így azzal nem volt dolgom.
Ehelyett vadak hajnalán kipattantam az ágyból és sütni kezdtem. Méghozzá leveles tésztát. Ez életem első saját gyártmányú leveles tésztája, de azt kell mondanom, hogy annyira bejött, hogy kezdhetem a sorozatgyártását. Készítettem sima sós, sajtos, köménymagos és sajtkrémes falatkákat. Vittem át a szomszédba öreg barátnőméknek is kóstolót, a többit M. lapátolta be, pedig nem volt kevés. Vasárnap gyúrtam be még egy adagot és betettem fóliában pihenni a hűtőbe, így könnyebb előkapni, szerencsére a leveles tészta eltartható a hűtőben néhány napig.

Pénteken lesz a főosztályi évbúcsúztató, amire sütök, már ez önmagában is meglepő, hogy én, ide, bentre SÜTÖK.

Tegnap még összehoztam egy adag linzert is, hagyományos diósat, azzal is nagyon elégedett vagyok, fenyőfa alakú formákat szaggattam, majd a végén zöld cukormázzal bevontam és dekorgyöngyökkel dekoráltam. Állítólag elképesztően jópofa. De azért csináltam néhány mogyorókrémeset és néhány lekvárosat is. Fogalmam sincs, hogy ki fogja megenni, mert cukorbomba az egész, gyanítom, hogy abból is viszek át kóstolót, meg a maradékot behozom ide, mert fotóról mindenki lelkesedik érte.

Itt bent megy a "cirkusz" a szabadságolásokkal, mert hát elfogadták az új Országgyűlési törvényt, amiben rengeteg változás van a régihez képest, így most szabadságtilalom van, és húzzák az idegeinket... múltkor fönci rábólintott a most csütörtöki egynapos szabimra, de most kiderült, főigazgatói engedély kell hozzá. Bár fodrászhoz készültem (szeptember óta van időpontom), de hirtelen rájöttem, hogy van előjegyzésem is orvoshoz, ami nem is áll messze az igazságtól, hiszen hajgyógyászhoz megyek - de végül gond nélkül megkaptam az engedélyt.

Mondtam is itt bent, ha nem mehetek fodrászhoz, akkor se jövök, de akkor lázadásom jeleként másnap nem hozok sütit se.

Szeretem a szememet gyönyörködtetni az egyenruhás snájdik legényeken, mármint az őrség tagjain, és általában úgy van, hogy civilben már elvesztik érdekességüket.
Már meséltem az "öreg"ről, aki díszegyenruhában futkorászik és mindig fülig ér a szája, ha meglát, de én csak egy öregembert láttam benne.... na, ma megláttam civilben és azt kell, hogy mondjam, nem is olyan öreg és egészen fess úr, még a szám is tátvamaradt, hogy mennyire az. De ez persze nem befolyásolja a nem létező közös jövőnket, csak le akartam írni - a kivétel erősíti a szabályt.

Hétvégén Dávid apjánál volt, mondtam, menjenek el téli bakancsot venni, mert már tavaly is vállalhatatlan volt a cipője, utaltam is rá pénzt - ok, a felét, mert amúgy az apja a legszarabb kínai bakancsot venné meg, attól meg őrjöngeni tudnék. Tegnap mondta a gyerek, hogy nem voltak cipőt venni, mert apja azt mondta, hogy a héten még úgyis jó idő van. HOL??? Mert nálunk reggel mondjuk -1 fok volt és az, hogy napközben fagypont felett van a hőfok, még nem jó idő és simán meg lehet fázni.
Szóval enyhén tikkel a szemem és csillagos-sípszavas szavak repkednek a fejemben, és azon agyalok, hogy ha válás helyett elástam volna a kert végében, már szabadulnék.
Szombaton megyünk Bécsbe, egész napos mászkálós programra, a gyereknek meg nincs téli cipője. MERT az apja szerint JÓ IDŐ VAN.

Lelkesen készülök a szombati utazásra, terveket szövök, hogy mit kellene megmutatni Dávidnak a vásárok mellett. Azt már tudom, hogy a bécsi bkv automatákban van magyar nyelv is, így simán meg tudom venni a napijegyeinket, illetve van egy villamos, ami városnéző, Vienna Ring Tram - egy kolléga segítségével azt is kinyomoztuk, hogy arra milyen szabályok vonatkoznak. Csináltam útvonaltervet is, mert a villamosig ki kell jutni valahogy a pályaudvarról. Aztán persze lehet, hogy borul az egész terv, majd meglátjuk.
M. karácsonyi ajándéka a költőpénzünk, tegnap meg is kaptam az eurot, úgyhogy emiatt sem kell aggódni.

A múltkor még az egyik exének adott kölcsön pénzt (eztinkábbhagyjuk), tegnap találkoztak, hogy visszaadja, nyilván a nő örömködött, hogy bekavarhat, mert vitte is M-et a kocsmába, de a jókedve csak addig tartott, amíg megkérdezte, hogy és mit ad nekem karácsonyra, ő meg megmondta, hogy  költőpénzt a bécsi útra és az összeget sem titkolta. Utána már nem volt őszinte a nő mosolya.
Néha már sajnálom szegényt. Elhittétek? Ne tegyétek, csak vicceltem. Sajnálja a franc.
Már nem úgy nézek rá, mint régen, nem vagyok dühös rá vagy ilyesmi, inkább csodálattal nézek fel rá, hogy ennyire kitartó annak ellenére, hogy mindig pofára esik és mindig szégyenbe kerül, porig alázva önmagát. Tudom, nem illik másokat kinevetni, de nem mindig vagyok illemtudó, a legszebb öröm pedig a káröröm, ezt meg ő csinálja magának - nem veszi észre magát, hogy egy ideje már nem terem neki babér...

Na, hát ezek mennek meg a bárányfelhők.

Ja, és virágzik a karácsonyi kaktuszom! Bezony!

Pussz mindenkinek

Az alkoholizmus(om) mellékhatása: fenyőfa parafadugóból (igen, ennyire vagyok alkoholista, hogy ilyen picur sikeredett).