Ősöktől örökölt szokás nálunk a gyűjtögető életmód. Nagymamám mindent, de mindent elpakolt „jó lesz még valamire” alapon, ugyanígy a szüleim is, és bizony nagyon sokáig én is.

Aztán egyszer úgy éreztem megfojtanak a körülöttem lévő dolgok, rendezetlennek éreztem a környezetemet és eldöntöttem: selejtezek. 

A régi beidegződések miatt nem volt könnyű a művelet, de ahogy telt az idő, egyre könnyebben szabadultam meg a felhalmozott dolgoktól, mostanra pedig teljesen belejöttem és jó úton haladok a minimalizmus felé… sőt, szerintem már benne is vagyok javában. 

Hiába selejtezek le folyamatosan rengeteg mindent, mindig van mitől megszabadulni. Mindig. Néha úgy érzem, hogy ez már kényszeres… munkaidőben az e-maileket szortírozom, most éppen a főnököm levelezésében, mert itt bent is rengeteg tárhelyet foglal a sok levél…  otthon meg minden nap fürkészem a lakást, hogy mi az, aminek nincs gyakorlati haszna, csak „van” és nem okoz örömet sem. Na jó, igazából nem kényszeres a dolog, csak ráállt a szemem és a lelkem is. Csodálatos érzés a kacatmentesség, a letisztultság és a lényegretörő felszereltség.

Nagyon sok mindent újra lehet hasznosítani – padlásról régi befőttesüvegeknél például volt több ugyanolyan, amelyekből remek fűszertartó lett, volt, amelyikbe a karácsonyi ledsort raktam bele, így lámpává változott. Minden esetben megkérdezem magamtól: tudom-e hasznosítani? – itt a válasz a lényeg, hogy ha igen, mire - és biztos, hogy megcsinálom-e? Ha a válasz nem, akkor nincs halogatás, megy a selejtbe. Mert annak, hogy pakolgassam jobbra-balra évekig, semmi értelme.

A rengeteg tárggyal kapcsolatban is, felteszem a kérdést, mikor használtam utoljára és fogom-e használni? Ha a válasz nem, akkor megy a selejtbe. Ha a válasz "talán" akkor ismét átgondolom, mikor használtam utoljára... ha egyáltalán nem, vagy nagyon régen - selejt. 

Múlt hétvégén már könyveket is selejteztem – tudom, sokaknak ez szentségtörés, de.. egyrészről régi, könyvtárból leértékelt „szoci” könyvek voltak, amikről tudom, hogy a büdös életbe nem fogom elolvasni őket, ráadásul nem is mutatósak, másrészről pedig egy teljes polcot elfoglaló újságos gyűjtögetős receptgyűjtemény, amit megvásároltam, de 20 éve ki sem nyitottam, nem hogy főztem volna belőlük – ugyanis mindent a netről nézek, vagy az ősrégi szakácskönyvemből. 

Kidobáltam minden régi cetlit, újságot, számlákból is csak a csekkes részt tartottam meg. 

Rendet raktam a gyerkőc 13 év alatt felhalmozott emlékeiből is… végre dossziékba rendeztem a rajzokat és dobozokba az emlékeket… közben persze pityogtam, hogy milyen gyorsan felnőtt a büdös kölök…

Családi ház lévén a padlás és a melléképület is remek kacatlelőhely… de amit húsz éve felvittem, és nem nyúltam hozzá, az a továbbiakban sem fog kelleni, így ezeket a dolgokat is folyamatosan zsákolom és vagy elajándékozom, vagy kidobom. Még mindig van rengeteg csetres, amikkel majd kell kezdenem valamit, de ez tényleg az adomány kategória.

Amikor nem tárgyakat rendezek, akkor a számítógépet takarítgatom... e-mailek, fényképek, dokumentumok, programok... lemondtam rengeteg felesleges hírlevelet... ott is cél a szemétmentesség és teljes átláthatóság.

A selejtezési mániámmal egyidejűleg a vásárlási szokásaim is megváltoztak. Nem csak selejtezek, de befejeztem a gyűjtögetést, sőt, teljesen leszoktam a vásárlásról. Úgy értem a kacatok, felesleges dolgok vásárlásáról, és mostanában kb. mindent felesleges kacatnak tartok. Nézelődök mindenfelé, de nem hatnak meg az akciók, minden alkalommal felteszem magamnak a kérdést, valóban kell ez nekem? A válasz többnyire „nem”. Mostanában meg a válaszom az a kérdésemre, hogy „Nem azért dobálok ki minden sz.t, hogy most újabbakat vegyek helyettük. Nem? De.”

Ruhákat a turikban szerzem be, de nem zsákszámra, mert "olcsó" hanem célirányosan azokat a darabokat, amikre szükségem van és ott is az igényesebb boltokat keresem, az igényesebb darabokat és bizony mindig meg is találom őket. Az elvem az, hogy felesleges drága újat venni, mert a ruhatárat - nőként - jó megújítani, akármilyen jó állapotban is vannak a ruhák, unalmassá válnak. Cipő terén szintet léptem... volt időszak, amikor csak a legolcsóbbat tudtam megvenni, és ennek bizony a lábaim látták a kárát - most inkább spórolok, de jobbat veszek. Bár az orvos azt mondta, lehet kínai csak vegyek bele talpbetétet, mert az a legfontosabb, de én szeretném, ha nem kellene kéthavonta új lábbelit vennem, mert sem nem költséghatékony, sem nem zöld. 

Háztartás terén is rászoktam a rendre. Nagyon sok költségtervező programot kipróbáltam, de a legjobban a saját excel táblázatom vált be, amibe minden hónapban belevezetem a bevételeket és a tervezett kiadásokat is tételesen, majd vezetem a valódi kiadásokat is, így mindig pontosan tudom, hogy mit kell még kifizetni, az mennyibe fog kerülni, valamint,  hogy mire költünk és mennyit és azt is mutatja a táblázat, hogy mennyi a fennmaradó összeg.

Menütervem is van, bár nem precíz, de azért pontosan fel van építve a rendszerem, hogy egy hónapra mennyi húst vásárolunk és hogy a héten például melyik nap mi lesz a menü. Megvan az alapélelmiszer listám, és, hogy mennyi kell ezekből az élelmiszerekből egy hónapra. Főzés terén is nagyon kreatív vagyok, így az "alapokból" pikk pakk megvan egy vacsora. Mivel nagyon desszertesek vagyunk, ezért az is bele van kalkulálva a menübe, nagyon sok olcsó és gyors desszert van, így nem kell édességre sem költeni.

Ennek köszönhetően sokkal kevesebbet költök, sőt, amikor hozom az egész napi menümet, és nincs betervezve aznapra sem vásárlás sem egyéb program, a pénztárcát, a pénzt és a bankkártyákat otthon is szoktam hagyni. 

Nagyon sok mindenben átváltottam olcsóbb, környezetbarátabb megoldásokra. A lakást gyakorlatilag ecettel és szódabikarbónával takarítom, amelyeket a mosásnál is használok, kiegészítőként. A mikroszálas törlőkendő is nagy segítség. 

Kozmetikumok terén arc- és testradírnak, sőt, lábápoláskor is szódabikarbónát használok, mióta kipróbáltam, nem tértem vissza a bolti szerekhez - hajmosásnál is kipróbáltam, de az, bár hatékony, nekem nem bejövős - kell, hogy érezzem a sampon illatát.

Ügyesen rászoktam arra is, hogy mindig van nálam vászonszatyor, hogy ne kelljen nylont vásárolni. 

Lelkesen olvasom a lakberendező, újrahasznosító, kreatív, „zöld” blogokat és magamévá teszem a nekem tetsző módszereket, tippeket. Igaz, időnként el tudok képedni, mert szerintem vannak, akik azért nagyon el vannak billenve és már-már visszatértek bizonyos őskori dolgokhoz. 

Vannak dolgok, amikről nem tudok és nem akarok lemondani, mert annyira azért nem akarok „zöld” lenni és nekem kell a mai „modern” korba… nekem kell a jó minőségű mosó- és mosogatószer (képtelen lennék házilag kutyulni, meg szappant reszelni…), nem használnék mosható intimbetétet (inkább találják fel a lebomló eldobhatót), sem mosható wc”papírt (na ez már azért tényleg a non plus ultra). 

Úgy érzem, hogy ha a környezetem is rendezett és letisztult, kacatmentes, az a lelkemnek is jobb,  ott bent sem kellenek a felesleges ingerek - ahogy kint - úgy bent is.