Szóval.. az a helyzet, hogy nyáron azért mert nyár volt, most meg azért, mert beindult a munka, nincs időm írni. Ami ennél rosszabb, még olvasni is ritkán... de azért, amikor csak tudok, olvaslak titeket.
Ellenben, nap mint nap, többször jut eszembe a gondolat, hogy erről írni kellene... vagy arról... vagy amarról...
Időnként előfordul, hogy puffogok. Most például azért, mert már nagyon várom az október 2-át, hogy végre véget érjen az a bizonyos kampány... Bármennyire is próbálom távol tartani magam a média manipulációjától, mindkét oldal agressziója elér, és viszi az energiámat. Nekem megvan a konkrét véleményem (naná, mint mindenben), ami számomra teljesen logikus és levezethető, racionális érveken alapul... és ez független attól, hogy mit akarnak rám erőltetni.
Zavar például az is, hogy minden tele van plakátokkal pro és kontra, és még a kétfarkúék is lépten-nyomon az arcomba tolják a sajátjukat... sőt, amikor este hazamegyek és a biciklimen két Gy. is ott vigyorog, hát bizony nem vagyok boldog... nem csak a tartalom az, ami zavar, hanem azon is minden nap elgondolkodok, hogy vajon mennyibe kerül ez? És, hogy a sok reklám, plakát árából vajon hány embert lehetne jóllakatni, vagy hány mázsa fát lehetne vásárolni azoknak, akiknek erre nincs pénzük... sőt... hány fát vágtak ki érte.... ? Számomra teljesen inlogikus az is, hogy míg az országban vannak éhezők és fázók, ilyen (általam hozott ítélet:) baromságokra megy el a pénz (meg persze a többire, de most maradjunk a témánál). Néha azon is elgondolkodok, hogy ha én lennék a pénzügyminiszter, milyen drákói szigor lenne - én ugyanis kicsiben, a saját életemben is nagyon tudatosan felépített rendszert tartok fenn, például szigorú és logikus költségvetéssel, betartva a fontossági sorrendet.
A biciklimen lévő kis plakátra tekintve a felső sor a következőket olvastam: "mindenki maradjon otthon, maradjon Európában" (vagy valami hasonló...). Nos, ezzel egyet tudok érteni, a saját nézőpontomból... igen, mindenki maradjon otthon, a saját országában... aki európai, az Európában... aki máshová való, az pedig ott... mert tudjátok, én azt is gondolom, hogy az is nagy baj a világban, hogy az emberek nem állnak ki önmagukért... én mindig egy harcias kis bors voltam, volt, hogy az igazság bajnokaként cikiztek, de akkor is, csakazértis harcoltam az igazamért... ilyen vagyok, és nekem ez jó így, még akkor is, ha nem egy langyos pocsolya az életem... Szóval az elvem az, hogy én ugyan nem menekülnék... Tudom, tudom, én nem tudhatom, meg az más és jajj így meg jajj úgy... szeretem, amikor azt a kérdést szögezik az embernek, hogy én nem védeném meg a gyerekemet? De. Csakhogy a menekülés számomra nem megoldás. Ezt neveljem a fiamba? Hogy amikor gond van, meneküljön? Milyen férfi lesz így belőle? Én, nőként, mindig szembenézek a veszéllyel, akkor is, ha egyedül maradok, ha nem áll mellém senki, akkor is kiállok az igazamért. Akkor is, ha széllel szemben h.zok (bocs)... Van, hogy a békéért harcolni kell, és ezt lehet szó szerint és átvitt értelemben is venni. Ezt a példát mutatom a fiamnak is. Én így védem meg őt, hogy nem egy gyáva kutyát nevelek belőle, hanem egy karakán, önmagáért kiállni képes embert. Nem elmenekülni kell, hanem vállalni a konfliktust. Mert hosszabb távon az a kifizetődőbb...
Mi történhet ami legrosszabb? Azt mondják, a halál. Számomra ennél sokkal rosszabb fület-farkat behúzva menekülni... menekülni az otthonomból, országomból... az életemből... és igen, akkor már inkább azt választom, hogy harcolok a békéért... Nem, ezek nem nagy szavak, ezek nem fotelharcos gondolatok... az én életem erről szól: harcolok a saját békémért... mert én vagyok a felelős az életemért... sőt, a gyerekemért is én vagyok a felelős... Az meg, hogy férfiak nem állnak ki a családjukért és nem védik meg őket, az meg aztán a non plus ultra. Szeretem a fiam, a párom, az apám, de mégis azt gondolom, hogy elsősorban a férfi kötelessége megvédeni a nőt...
Azt is tartom, hogy több világ keveredésével addig nincs semmi baj, amíg a felek tiszteletben tartják egymást... de amikor az egyik - aki elvileg menekül az agresszió elől - megpróbál agressziót gyakorolni másokon, akkor azért nem őszinte a mosolyom... az én otthonom, az én szabályaim. Akinek nem tetszik, haladjon tovább.
Soha nem voltam megfélemlíthető, sőt. Ezentúl sem leszek az.
És nem, én ezzel senkit nem akarok megbántani, nem kell velem egyetérteni, elfogadom mások véleményét. Az itt leírtak az én érzéseim, gondolataim... elveim.