Hiába tudom az elméletet... hogy soha nem mások viselkedésében csalódok, hanem a saját elvárásaimban... ha másoktól nem azt kapom, amit várok, az nem az ő hibájuk, hanem az enyém... hiszen én támasztottam elvárásokat...
Tükör a világ... én a saját elképzeléseimet vetítem ki másokra, ők pedig az övékét rám... én elvárásokat támasztok mások felé, és ők is irányomba...
Elvárásaink más irányúak, más jellegűek... más a személyiségünk, mást hoztunk magunkkal a múltunkból, mások a szokásaink... mások a prioritási sorrendek az életünkben... Hiába tudom azt, hogy.... ezt el kell(ene) fogadni, ám mégsem megy olyan könnyen... napokig, sőt, hetekig tudom rágni általam ilyen-olyan okok miatt fontosnak érzett személyek igazságtalannak tartott viselkedése miatt...ugyanis ott vannak bennem a kérdések, hogy ha én megértő vagyok vele, ő miért nem az velem? Ha én elfogadó és támogató vagyok vele, ő miért nem az velem? Ha én képes vagyok örülni az ő örömének, ő miért nem örül az enyémnek? Ha én el tudom fogadni a döntését, ő miért nem képes elfogadni az enyémet...?
Van még mit tanulnom. De hát végül is ezért vagyok itt...