2008. augusztus 19-én ért végérvényesen véget a házasságom… és akkor a volt férjem olyan övön aluli ütést helyezett be, ami évekre padlóra tett… 

Volt idő, amikor csak reméltem, de nem hittem, hogy talpra tudok állni… ültem a vasúti sínek mellett és amikor elhaladt mellettem a vonat, csukott szemmel képzeltem el, hogy véget vet a szenvedéseimnek… ám az élni akarás erősebb volt… a bennem lévő dac és akarat, a „csakazértis” és a büszkeség, hogy „engem senki és semmi nem ölhet meg” motivált… Két idegösszeomlás, depresszió, teljes anyagi és lelki kilátástalanság, és maximális önsajnálatos időszak alatt és után kétségbeesetten kerestem a kiutat … minden szalmaszálba belekapaszkodtam, elolvastam az összes önismereti könyvet, és minden tippet, tanácsot megfogadtam azért, hogy felálljak… miközben energiáim jelentős részét elvitte a színjáték, hogy minden rendben van… 

Hét év… hét év telt el azóta, és most érzem azt, hogy sikerült. Ugyan a múlt összeomlása számos kihívást hozott magával, amiken még nem vagyok túl, de lelkileg elmondhatom, hogy rendben vagyok… és ha lelkileg rendben vagyok, akkor képes vagyok arra, hogy megváltsam a világot.

Idén lezártam a múltat… lezártam a régi fb profilomat, mert nem tudtam a nevemet megváltoztatni, és immár saját néven jelen lenni… apró momentum másoknak, de számomra komoly jelentése van:  felvállalom magamat, azt, aki valójában vagyok…. már nincs bennem szégyen a történtek miatt, már nem vádolom magam… már nem hiszem azt, hogy nincs helyem az életben… már nem akarok elbújni senki és semmi elől… itt vagyok, és ragyogok…

Eljutottam arra a pontra, hogy bár továbbra sem vagyok hálás a volt férjemnek azért, amit tett, de hálás vagyok mégis, hiszen ha Ő nem küld a Pokolba, sosem tudom meg, hogy mennyire erős is vagyok valójában, és képes vagyok a semmiből újjá és szebbé építeni önmagamat és az életemet…

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen ezzel a bloggal… a naplóim végigkísértek az utamon. 2007. február 28. napján, 22:01 órakor született az első blogbejegyzésem... igazán szép idő, és a bejegyzéseim híven tükrözték lelkiállapotomat… A depressziómat is írással kezeltem: írni, írni és írni – ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon. 

Eszembe jutott, hogy az új korszakot is új bloggal ünnepelem, ám mégsem teszem, és ennek egyszerű oka van. Macerás lenne új blogot nyitni, új külsőt kialakítani… egyszerűbb ezt formázni. Így hát a régi bejegyzéseket archiváltam, és most mégis nyitok egy új szakaszt a régi-új naplóm életében.