De szeretnék úgy blogolni, mint régen...

A minap négy ismerősöm osztotta meg ugyanazt a bejegyzést az üzenőfalamon. Hárman konkrétan az üzenőfalra linkelték be, egy pedig a saját üzenőfalán és ott jelölt meg.

Elkezdem megírni a bejegyzést, aztán...
várom a kommenteket... nincs... nem baj, majd később... de később sincs. Ránézek a blogra, hol a bejegyzés? Jaaaa a piszkozatoknál. Mert elkezdem megírni, csak befejezni felejtem el, mert valami közbejön. Érdekes, ahogy közzéteszem, van is hozzászólás.

Egyébként szép ez a háttér, szép, de most nem tetszik, mert olyan csodálatos, napsütéses, ragyogó idő van, ez borúsnak látszik mellette.
Szerintem intézkedni fogok. Ha el nem felejtem (ééés nem felejtettem el!).

Amúgy meg a fehér leggings egy jó alakú nőnek is kihívás (szvsz), de amikor a karfiol-popsi átüt rajta, mert természetesen rövid felsővel kell felvenni... na jelentkezzenek a fiatalemberek, akiknek ez szexi.

Voltál már úgy vele, hogy nagyon vágytál valamire, tiszta szíveddel, és mindent megtettél érte, de valahogy nem akart összejönni...de te nem adtad fel, és csak azért is teljes erőbedobással vizualizáltad, álmodoztál róla, és csak azért is mindent megtettél, hogy bevonzzad?
Aztán egy óvatlan pillanatban azon kaptad magad, hogy teljesült a kívánságod? És akkor ott álltál, és azt sem tudtad, hogy mit kezdjél magaddal. Olyan hirtelen jött az egész, hogy örülni sem tudtál neki, csak tanácstalanul tébláboltál. A cél, amiről annyit ábrándoztál, amit olyan hőn vágytál, egyszer csak teljesült, itt van, már nem kell küzdeni érte.
Ilyenkor az ember annyira hülyén érzi magát, pláne, amikor valaki észrevételezi, hogy most földöntúli boldogságot kellene érezned, és miért nem repkedsz, hiszen erre vágytál?
Tudod te is, hogy így van, ám mégsem tudod elengedni magad, nem mered... készenlétben vagy, várod, hogy mikor tűnik el a délibáb, hiszen ez nem lehet más, csak csalfa illúzió... hiszen olyan nehéz úton jutottál el idáig... már el sem hitted, hogy teljesülhet, hogy megérdemled te is...
De a délibáb nem tűnik el, ott van, kitartóan, türelmesen... minden nap, és Te lassan, nagyon lassan, óvatosan szoksz hozzá a gondolathoz, hogy ez bizony nem átverés, ez maga a Valóság... és ugyanilyen óvatos tempóban kezd kibontakozni benned az öröm érzése, de olyan sérülékeny, riadt, félős... kell neki a megerősítés újra és újra. Egyik pillanatban a mennyben jársz, de a a legváratlanabb pillanatokban lezuhansz, pánikba esel és jön az érzés, hogy meggyőződj arról, hogy igen, tényleg...
Szeretnél szárnyalni, repkedni, büszkén a világba kiabálni boldogságodat, hogy igen, tessék, hát csak sikerült, csak itt van, hát nekem is jár... de pszt... magadban tartod, mint egy titkot... hiszen félsz, ha elmondod, ha kimondod, ha napvilágra kerül léte... eltűnik, és te felébredsz, és azon kapod magad az egész meg se történt, csak az álmok világa űzött csúf játékot veled.

Egyre több nálunk a béka... matrica az utakon.
Ma reggeli beszólás: "Na mi van, hazafelé megcsókolgattad őket, egyik sem változott Királyfivá, és ezért bosszúból az autók alá dobáltad őket?"

Nem hat meg, ha valakinél nincs kint a Rendszeres olvasós kis doboz. Akkor is fel tudom venni a blogot kedvencnek.

Azt hinné az ember, hogy az irigység csak a pénznek, sikernek, hatalomnak szól. Pedig nem.