"Az arc- és testmaszk csiganyálkával tisztítja a pórusokat, ahogy még nem"... nem kattintottam rá a hirdetésre, hogy lássam a folytatást, de ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy az én pórusaim például csiganyálkára vágynak a legkevésbé.  

Egy igazi idealista vagyok, aki azért racionális is. Hiszek a szépben, a jóban, a tisztességben és becsületben, az egyenes jellemben... a szeretet erejében és titkon még a Télapóban és a Hercegben is (azért a húsvéti nyúlban nem)... Jó, hát ez nem éppen racionalizmusra vall, de az idealista világképbe belefér. 

Mivel mindenki magából indul ki, ezért azt feltételezem, hogy alapjában véve másoknak is ez az értékrendje... 

De az élet nem játék és mese (by Hupikék Törpikék). Ha nem a saját tapasztalatom lenne, hogy vannak emberek, akik lelkiismeretfurdalás nélkül használnak ki érzelmileg és anyagilag is másokat, nem hinném el.

Pedig igen, léteznek emberek, akik lélek nélkül érkeztek erre a világra... 

Ők az igazi Tanítók. 

Van, hogy minden összedől körülötted... bármerre nézel életed területén, mindenhol káosz és rendetlenség, romok hevernek... eleinte próbálod menteni a menthetőt, kétségbeesetten kapkodsz, aztán ahogy fogy az erőd, már csak arra figyelsz, agyon ne nyomjanak a terhek... menekülni próbálsz, de nincs hova, hát összekucorodsz kicsire és csak várod, hogy véget érjen a rémálom... és nem érted miért történik mindez... pont veled... halálért, megváltásért, hős lovagért... már magad sem tudod miért könyörögsz... mint egy mantrát mondogatod... elmúlik, mindjárt jobb lesz... mindjárt, mindjárt elmúlik... mindjárt vége... 

Lassan elcsendesedik minden, és te ott ülsz porrá zúzódott életed közepén, fájdalmas sebekkel és zúzódásokkal a lelkedben és nem tudod mihez kezdj, hiszen semmi de semmi nem a régi már...
De ahogy egy pusztító vihar után a természetben is megindul az élet, úgy látod meg te is a semmiben a végtelen lehetőségeket... nem űr, hanem tér... lassan összeszeded magad, felállsz, majd megrántod a vállad, büszkén és egyenes gerinccel nevetsz egyet „Hát ennyit tudsz élet, ennyit? Még itt vagyok és élek... és meglátod, szebbet és jobbat építek!”

... ha nem kellene mindig megmenteni. 

Volt, hogy a padlásról hoztam le felment és nem talált le... mer' az nagyon bonyolult, ugye...  

Volt, hogy kikukázta az üres macskajás dobozt - mert éhezik a szerencsétlen - és addig nyalogatta az alját, amíg az rászorult a fejére, ki tudja meddig ült ott, amíg hazaértem... 

Volt, hogy egy idegen macskától kellett megvédenem, a saját kertünkben.. 

És tegnap pedig, amíg porszívóztam, bemenekült az ágy és a fal közötti résbe. Ezt még láttam, de el is felejtettem, hogy hova ment, na meg "majd kijön" elv alapján csináltam tovább a dolgomat. Egy idő után viszont feltűnt, hogy valaki, valahol kétségbeesetten nyivákol. Egy idő után leesett, hogy az én macskám az... Ült az ágy és a fal közötti résben, és nézett nagy szemekkel, mint a Sherkből a kandúr... és várta, hogy megmentsem. Mert beférni befért, de kiférni már nem. 

Azt mondják, hogy olyan a kutya mint a gazdája, esetemben ez is kétségbeesésre ad okot, na de hogy még a macskám is fogyatékos legyen...