Időnként mosolyogva, kedvesen rám köszönnek emberek... akikről nekem fogalmam sincs, hogy kicsodák... de persze visszamosolygok, mert miért ne... aztán van, akivel beszélgetni kezdek és bár továbbra sem tudom, hogy ki az, ám.... nem egyszer derült már ki, hogy az illetővel valamikor-valahol kedves voltam, amit ő megjegyzett... és bár közhely, de tapasztalom, hogy az emberek valóban nem azt jegyzik meg, hogy mit mondtál, hanem az érzést, amit kiváltottál belőlük...
A büfében a lány, látván a tegnapi kávézós-kávés bejegyzésemet fb-n (ez egy vaníliafagylaltos, tejszínhabos, kávéöntetes.... bacardis csemege)
úgy döntött, hogy a büfés (amúgy nagyon fincsi) tejeskávémat felturbózza egy jóféle tejszínhab lökettel, megszórta fahéjjal... a tegnapi bacardi helyett felajánlotta a dianás cukor belsejét, de azt köszönettel kihagytam... és biztos, ami biztos, egy cirnyós csokit azért adott...
mer' csak úgy... és nem ez az első, hogy mer' csak úgy kapok ajándékba valamit...
Ilyenkor boldog és hálás vagyok, és nagyon meghatódok... sosem azért vagyok kedves, mert arra számítok, hogy egyszer visszakapom... egyszerűen szeretem azt, hogy hatással vagyok az emberekre és ezt a képességemet mindig használom... annyira jó látni, amikor egy szomorú tekintet mosolyogni kezd... az emberek annyira hálásak tudnak lenni, amikor kedvességet, figyelmet, együttérzést kapnak... ezek a pillanatok pedig megsokszorozódva, sokszor akkor jutnak vissza hozzám, amikor szükségem van rájuk...
Milyen érdekes, mert a múltkor, amikor narancsos csokitortát adtak nekem a lányok grátisz, szintén itt, a büfében, volt, aki irigykedett, hogy én miért kapok valakitől mindig valami ajándékot, mert ő bezzeg nem... nem mondtam semmit, csak mosolyogtam rá..
Szeretem, hogy szeretve vagyok...
Ezektől a kedves pillanatoktól lesznek annyira csodálatosak a napok és ezek a történések mutatják meg, hogy jó úton haladok :)
Köszönöm :)
