Szeretem a gyerekeket, szeretem a meséket, szeretek olvasni és tudok fel/olvasni is - szeretek adni, segíteni, szebbé tenni mások napját...  

Némi gondolkodási idő után - amire azért volt szükségem, mert nehezen viselem, ha egy gyermek beteg - úgy döntöttem, hogy jelentkezek meseolvasó önkéntesnek, hogy megszépíthessem a beteg gyerkőcök életét, még ha csak egy kis időre is... 

Egyrészről nagy bánatomra, másrészről viszont nagy örömömre az általam elérhető kórházakban minden meseolvasási időpont betelt szeptemberig - akkor lehet majd újra jelentkezni. 

Ez egyrészről bánat, hiszen én most nem tudok menni, másrészről viszont öröm, hiszen azt jelenti, hogy sokan vállalnak ilyen jellegű önkéntes munkát. 

Mindenesetre beregisztráltam, és szeptembertől napi rendszerességgel fogom nézni a lehetséges helyeket, lehetséges időpontokat. 

Ha valakit érdekel, részleteket itt találtok: 

Én kicsi Cirnyóm azt hiszem már nem boncolgat több gyíkot, meg szárnyast, meg egeret a konyhám közepén... eltűnt egyik napról a másikra... sosem maradt távol, reggel és este mindig bejelentkezett és jött követelni a falatjait... most már már egy hete nem jelentkezett...

még csak tíz éves, és makk egészséges... eltűnése előtti napon egy óriási verebet ropogtatott az ajtó előtt...

mifelénk hiába nincsen nagy forgalom az utakon, van viszont nagy gonoszság... ugyanis a minap feltűnt, hogy mióta ő nem jött haza, a másik környékbeli cicót sem látom... akik előszeretettel jártak a mi kertünkbe pihenni - tudták, hogy ott biztonságban vannak... (tőlünk legalábbis)...és hát megtapasztaltam már a nagy szeretetet néhány ember részéről errefelé...

még féltenyérnyi korában került hozzánk, nagyon beteg volt, meggyógyítottam, onnantól kezdve ő volt a világ legbújósabb, legszeretettelibb, leghálásabb cirnyója... (no meg időnként a legrosszabb is) sok mindent átvészeltünk együtt, a szilveszterkor kapott (állatokra halálos) sokkból is kigyógyítottuk, majd a macskanáthából (ami szintén halálos rájuk nézve) is... és most... egyszer csak nincsen... 

de azért a remény hal meg utoljára, és hazavárjuk őt minden pillanatban... nagyon, nagyon... főleg a kisfiam, hiszen mióta ő megszületett, már több, mint kilenc éve, nagyon mély és szeretetteli kapcsolat alakult ki közöttük is... már a pocaklét alatt nagy spanok voltak, aztán amikor a pelenkásom sírt (nagy sírógép volt), Mazsi odafeküdt mellé és addig dorombolt (és tűrte a fülszakító sírást) amíg a könnycseppek mosollyá változtak...  és ugyanígy, amikor a cica volt beteg, gyermekem minden pillanatban azt figyelte, hogy tehetné szebbé a perceit, hogy meggyógyuljon...

egy barátom a minap újságolta el, hogy az ő cicájuk két év távollét után bukkant fel ismét... hogy hol járt, senki sem tudja... 

akarom haza a cicánkat! 

Jöjjön haza az se érdekel, ha egy elefántot boncol fel a konyhám közepén, ha lelopja a virslit (vagy amit talál) az asztalról... ! 

csak jöjjön haza.... 

MOST

 változtass - ne panaszkodj!

ha nem változtatsz - ne panaszkodj!

Szerettem volna vásárolni két jegyet egy holnapi rendezvényre... körbenéztem a neten, és kábé fél óra alatt sikerült is kideríteni, hogy Budapesten az egyik cég három irodájában lehet megvásárolni... na de hogy a százhuszonnyolc közül melyik háromban, arról már nem szólt a fáma... húzzak sorsot, vagy mi? Felnéztem a cég honlapjára, ahol semmilyen emberbarát információ nem található... vegyél jegyet, fizesd ki bankkártyával, aztán vedd át valahol... jó... de én most személyesen és készpénzzel szeretném megvásárolni... hoppá itt egy telefonszám, na mondom itt majd kapok segítséget és fényt gyújtanak a sötétségben... aha... álmaimban... call center, a magnó nyomatja a marketing szöveget, meg azt, hogy ügyintéző jelenleg nem elérhető (munkaidőben) úgyhogy a ticket expressz elmehet a sunyiba a nagy hatékonyságával... 

De nem csesztek ki velem, mert én ha valamit el akarok érni, elérem! Megvettem a jegyeket! Személyesen! Készpénzért! Bizony ám!

Úgyhogy holnap irány a Magyarország-Csehország barátságos labdarúgó mérkőzés!

(nincsen valakinek elfekvőben egy szurkolói magyar zászlaja?) :D

Megyek cigiért, de közli a hölgy, hogy nincsen. Én meg nézek rá, hogy "nincsen, miért nincsen?" Néz rám mint valami bolondra "hát mert itt már nincsen cigi"... nézek rá tovább értetlenül, hogy "miért?" - "mert az már csak a dohányboltban van..." - "ja persze" - kapok a fejemhez nevetve "hát látszik milyen sűrűn vásárolok cigit a főnökömnek" :D