... igen, én voltam az, aki reggel sprinteltem a vonattól a munkahelyemig, de nem azért, mert annyira hőn vágytam volna dolgozni, hanem azért, mert majdnem megfagytam ebben a szélben, és a munkahelyem fűtött és szélmentes biztonsága megsokszorosította a lelkesedésemet, hogy mihamarabb beérjek az épületbe.

Felszólítom az illetékeseket (nevezzük nevén a bűnösöket: Sándor, József és Benedek), hogy minél hamarabb korrigálják a hibát és cseréljék ki a zsákokat, mert ha idén is lefagynak az orgonáim, morcos leszek!

A mai kedvenc jelenetem, amikor a vasútállomáson három barátnő - ötven körüli hölgyek - kinézte magának az érkező vonat egyik ajtaját és elkezdtek mellette szaladni, mintha az az egy ajtó lenne az egész vonaton - futottak is mellette vagy ötven métert, mert ragaszkodtak ahhoz az ajtóhoz és gondolom azért is, mert a futás hasznos, de leginkább azért, mert a fejükbe vették, hogy ők szállnak fel elsőként, hogy biztosan legyen ülőhelyük - majd amikor megállt a vonat, startoltak is felfelé azonnal, és továbbra is nagy barátnői egyetértésben, egyszerre kezdték el kifelé nyitni - a vagon befelé nyíló ajtaját. 

Gondolom mondanom sem kell - de azért elmondom -, hogy a fene nagy sietség vége az lett,  hogy mindenkit feltartottak, akik utánuk mentek volna, és amíg ők szerencsétlenkedtek, a másik ajtónál felszállók megszállták a vagont és elfoglalták az ülőhelyek jelentős részét. 

Igaz, annál a megállónál mindig van annyi ülőhely, hogy mindenki le tud ülni. 

Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett? 

Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait. 

Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén; 

Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot. 

Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet. 

S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed. 

Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai; 

Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!

Imádott Főnök (továbbiakban: IF) kitalálta, hogy kövér (nem az) és, hogy káposztaleves diétával fog fogyni (brrr). Kiegészítésként esetleg gyümölcsöt, vagy zöldséget lehet enni, meg van adva, hogy melyik nap mit. Tegnap gyümölcsöt ehetett a leves mellé, IF éhezett is rendesen. Tervezte a mai napot, hogy vajon milyen zöldséget vegyen, mire jól kitaláltam, hogy ha már zöldség, egye saláta formátumban, mert legalább változatos, mutatós és jobb kedve lesz tőle, mintha mondjuk egész nap csak répát rágcsálna (ami finom, de eléggé unalmas csak azt enni). 

Ez az ötlet annyira jónak bizonyult, hogy a kollégával mi is belelkesedtünk, és úgy döntöttünk, hogy a  saláta akcióhoz mi is csatlakozunk. 

Úgyhogy ma reggel szépen telepakoltam a kosarat mindenféle zöldség-jóval, a kolléga pedig összeállította a salit (a kolléga, aki egyébként férfi, intelligens, kedves, aranyos, tud főzni és vőlegény). A saláta öntet pedig, a fogyókúrára tekintettel, egy citrom kifacsart leve volt. 

IF amikor meglátta a salit, félre is hajította a káposztalevest, boldogra ette magát és kijelentette, hogy így fogyókúrázni jó. Ebben egyetértek vele, már csak azért is, mert ha éhes maradna, akkor feszült is lenne, és az nem tenne jót senki egészségének. 

Így meg mindenki jól jár, mert vitamint viszünk a szervezetünkbe, és IF-nek is jobb csoportosan zöldségelni.

(Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kolléga rántott húst is hozott, én meg lángost, tehát bebiztosítottuk magunkat éhenhalás ellen, amit a csak saláta elfogyasztása jelentene számunkra, de természetesen diszkréten fogyasztottuk el.)