A fény az alagút végén biztos, hogy csak egy vonat lehet, ami szélsebesen közelít feléd.
Hasalj!

A kertkaput nyitva várom, hogy szalad elém...
  majd a hátsó kertkaput nézem riadtan, jajj kiszökött...
                       koppan az ajtó, éppen most feküdt le elé...

Nekem már nincsen kedvem a télhez.
Innentől kezdve tavasz van. Ha odakint nem is, de bennem igen.

Elég volt a fagyott lelkem jeges sóhajaiból, mik könnyjégcsapot rajzoltak arcomra és jégvirágot festettek szemem tükrére mitől nem láttam mást, csak halott világot... 
"Élni akarok" lehelte utoljára bennem, majd makacs életösztönöm minden erejét összeszedve csírázni kezdett és teret követelve magának növekszik azóta kitartóan, hogy tavaszt hozzon a jégkorszakba...