Soha nem értettem, miért kell ügyet csinálni abból, hogy ki hol dolgozik, milyen beosztásban van. Nincsen különbség az emberek közöt. Nem attól lesz valaki intelligens mert "menő" helyen dolgozik és nem attól lesz buta, mert tegyük fel utcaseprő. De sokan sajnos mégis ebből indulnak ki. 

Szülés után nem a szakmámba mentem vissza dolgozni, hanem mekizni kezdtem. Szerettem csinálni, szerettem a munkát, a társaságot is. Nem éreztem magamat kevesebbnek másoknál - azoknál akik oda jöttek vásárolni - miért is tettem volna? Ám a vásárlók viszont - a kevésbé értelmesebbje - azt éreztette az ott dolgozókkal, hogy senkik. Egy régi kolléganőm amikor ott meglátott, lesajnálóan annyit kérdezett, hogy "ide jutottál?"... én meg büszkén mondtam, hogy igen és nem értettem, mi a problémája. 

Azóta ismét a szakmámban helyezkedtem el, amit nagyon szeretek. És továbbra sem érzem azt, hogy több lennék másoknál, avagy kevesebb. Miért is érezném? 

Ám, most vannak olyanok, akik azért tesznek szemrehányást mert egy ilyen munkakört látok el. Nem igazán tudok mit kezdeni az ilyen emberekkel.

Időnként belefutok ilyen jellegű megnyilvánulásokba, amikor valaki betalál és saját érveléseként beveti fegyverként a munkakörömet célzó gunyoros beszólását, aztán veregeti a vállát, hogy de jól megaszonta. 

Én meg továbbra sem értem az ilyen jellegű különbségtételt. Itt dolgozom, igen, büszke vagyok rá igen, ugyanúgy, ahogy büszke voltam a mekis munkámra is. Miért ne lennék?

Az viszont tény, hogy amikor valaki meg akar alázni egy ilyen megnyilvánulással, akkor felvonom a szemöldököm, hogy "igen?" És amikor úgy érzem, hogy ez bizony már több a soknál, hogy ezzel túllőtt a célon, akkor bizony hajlamos vagyok arra, hogy ennek megfelelően lépjek. 

Alapelvem, mindig annyi tiszteletet adok a másiknak, amennyit kapok. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, tartja a mondás. Úgyhogy, ilyen esetekben úgy állok a dolgokhoz, hogy akkor barátom, ha te így, én úgy, viseld a következményeit.

Ha te úgy véled, hogy leszólsz azért, mert többnek tartasz magadnál, akkor legyen akaratod szerint.

Félreértés ne essék, nem teszek én semmit, csak megerősítem az érzéseiben. Nem veszekszek, nincsen hangos szó - nyugodt és higgadt vagyok...és kimért, végtelenül udvarias. De mégis, vagy talán éppen ezért, minden megnyilvánulásom azt erősíti a másik félben, hogy fentről lefelé nézek rá, hogy ő - hozzám képest - valóban egy senki. 

Tőlem mindig mindenki azt kapja, amit ad, úgyhogy érdemes nekem jó dolgokat adni :).