Szeretem, amikor emberek figyelnek a másikra. És ehhez a mondathoz gondoljátok oda a fintoromat is.
Történt ugyanis, hogy az egyik kedvenc blogom blogírója hivatalos formában, szépen-hosszan leírta, hogy ő bizony unalmában ekkor meg ekkor, így és így kilehelte a lelkét. Egyértelmű volt, hogy kiről szól a bejegyzés, hiszen még a saját nevét is beleírta.
Na, jött is a kommentelő a mélységes együttérzéssel az eltávozott miatt...
Már bocs, de ha valaki nem olvas el valamit figyelmesen, akkor ne is olvassa el, mert ez így nagyon égő.
És ez rám is vonatkozik... :D
