ENJOY!

Papírsárkány

Az esti film...

2011. szeptember 25. 19:55 - Jaguár

Nagyon bírom ám a katasztrófafilmeket

Mert egy katasztrófafilmben, még a hurrikán, majd az árvíz, és utána a bekövetkező jégkorszak közepén is van térerő, és mindenki vígan mobilozik (azt, hogy hol töltik fel, már meg sem kérdezem...), illetve van televíziós közvetítés is.

Miközben egy nő a gyerekével beszorul a gyerekével az autóba, amiben tökig van a víz, és segítségért kiabál, a fickó ott áll az autó mellett és azt magyarázza, hogy nem érti, hogy mit mond a nő... 

És azt is bírom, hogy amikor egy "óriási vízfal közeledik New York felé", a televíziós/rádiós közvetítés, valamint a mobilkapcsolatok ellenére sem tűnik fel senkinek, csak amikor már futás közben a jóemberek sarkát mossa víz. 

Én ezt valahogy nem tudom olyan drámainak venni.
3 komment

Ezek az idős, nyugdíjas hölgyek! :)

2011. szeptember 23. 11:19 - Jaguár

Befelé nyugger mami bevág elém gurulós-huzigálós "szatyrával", mert neki sürgős. Onnantól kezdve már nem annyira fürge, ráérősen, komótosan beszenvedi magát a boltba. Megvárom türelmesen. Bemegyek utána.
Kifelé nyugger mami bevág elém gurulós-huzigálós "szatyrával". Mivel az ajtó befelé nyílik, gondoltam, segítek neki, tartom az ajtót. Nyugger maminak ez nem tűnik fel, markolja az ajtó fogóját szorosan, közben szenved a gurigásával, mert az láthatóan jól van lakatva és nehéz. Majd amikor kiműti magát a boltból, hátra sem néz, és ezerrel húzza az ajtót maga után.
Az ajtó finom visszatartásával próbálom jelezni, hogy ott vagyok mögötte és kijutásra várok, tehát emiatt felesleges bezárnia az ajtót, de nyugger mami ragaszkodik az elképzeléséhez, márpedig az ajtót ő becsukja és kész, és ennek megfelelően, kellőképpen megfeszülve húzza tovább az ajtót.
Najó. Feladom. Ajtót elengedem, az becsukódik. Nyugger mami boldog. Ajtót kinyitom, kimegyek. Ránézek a többiekre, akik még a be- és kijutásra várnak és szemüket forgatva végignézték az eseményeket, erőteljest vigyorogva megvonom a vállam és erre ők is megkönnyebbülten felnevetnek.

És mennyivel jobb így, mintha mindenki bosszankodna és idegeskedne!

4 komment
Címkék: :)

Milyen volt szőkesége(m)?

2011. szeptember 23. 08:44 - Jaguár

Találkozás barátnőmmel, a címen, ahol lakik, és ahol már többször találkoztunk. Megadta a kapukódot, hogy ne kelljen csengetni, én meg sehol nem találtam a kaputelefonon, hogy hol lehet beütni. Felhívtam, hogy nem tudok bejutni, nem értette a problémát, mondta, hogy inkább lejön és beenged.

Rövid időn belül meg is jelent, és közölte, hogy ez a 33-as szám, és ő még mindig a 35-ben lakik.

Mondtam, akkor én szőkére festem a hajam, és megígérte, a festéket ő veszi!
1 komment
Címkék: :)

:(

2011. szeptember 22. 08:50 - Jaguár

Kegészítés: akinek érzékeny a lelke, az erre a linkre ne kattintson rá. Ez a Magyar Nemzeti Vágta! Erről írtam!




Kiegészítés még:


A fickó, akinek a lova meghalt, ünnepel, mert a másik lova nyert. És, hogy ő mennyire szereti a lovát, és, hogy mennyire fáj az elvesztése. De ami a legjobb! Büszkén hirdeti, hogy jövőre is indulni fog a versenyen. Hát csak gratulálni tudok neki és azoknak, akik arra bíztatják, hogy ilyen körülmények között ismét elindítson egy lovat a versenyen.


Hát ennyi! Még azt sem hatja meg, akinek a lova meghalt! Mert "balesetek mindenhol vannak"! Hát igen, jellemző, hogy a lovak csak úgy nekimennek a palánknak, hogy belehalnak. Ha mondjuk úgy megy a ló annak a palánknak, hogy ő marad ott, a lova, akkor is elintézné ennyivel, hogy "balesetek mindenhol vannak"?


Ez meg itt az ellentábor:


https://www.facebook.com/pages/Akik-t%C3%BCntetn%C3%A9nek-a-NEMZETI-V%C3%81GTA-ellen/248393198538279?sk=wall


És a bejegyzés:


Én is kivittem a fiam a hétvégén a Vágtás rendezvényre. Most először mentünk ki, mert szereti a lovakat. És ez volt az utolsó is.
Mi három vagy négy kört néztünk meg, az egy óra alatt, és az elég is volt.



Nem igazán értettem már akkor sem, hogy miért ott kell ezt a rendezvényt megtartani, hiszen a Hősök tere nem egy lovaspálya, még ha homokot szórnak rá, akkor sem.



Egyszerűen nem megfelelőek a körülmények. Százezer fok volt, ha a homokot leszórják, akkor is ott van alatta a beton, a futókör (nem tudom, hogy hivatalosan hogy nevezik) keskeny, és ráadásul ott a hangos tömeg, közvetlenül a pálya mellett...



Nem volt jó érzés már ott sem az, hogy láthatóan rosszul érezték magukat az állatok, ennek minden jele megvolt: minden ló feszült volt, izgatott, ideges, csatakos. Rendszeresen kiugrottak, és azzal voltak elfoglalva, hogy lehajítsák magukról a lovasukat, ami a legtöbb esetben sikerült is .
Mivel ott voltunk személyesen, csak egy kis szeletet láttunk a körből, és csak annyit láttunk, amikor előttünk haladtak el a lovak. Láthattuk azt, hogy végigsétálni nem tudtak szegények, annyira idegesek voltak, hogy dobálták magukat, és azt, aki rajtuk ült, a lovászokra is majdnem rátapostak, akik próbálták vezetni őket, és de volt néhány lovas, aki inkább le is szállt.



A verseny alatt ugyan mi csak annyit láttunk, hogy hopp, lovas nélkül fut a paci, mint kiderült, úgy lehajították a lovak magukról az embereket, hogy csak koppantak, valamint egyszer azt is hallottuk, hogy baleset történt, de részleteket nem tudtunk (sem a kommentátor nem mondta be, és a kamerák sem mutatták a kivetítőn), mivel ismét azt láttuk, hogy a ló fut körbe a pályán, a lovasa nélkül, gondoltuk, a sérülés annyiból állt, hogy megütötte magát a lovas. Úgy gondoltam, nem lehet komoly a sérülés, hiszen ha az lenne, akkor nem folytatódna a verseny tovább úgy, mintha mi sem történt volna.
Az egyik ilyen esetben néztem is a lovat, hogy annyira furcsa rajta valami, de nem jöttem rá, hogy mi.
Amikor elindultunk kifelé, azt láttuk, hogy van néhány vércsepp a homokon, de reméltük, senkinek nem történt komoly baja. Hallottuk, hogy két lány (aki egy másik szeletét látta a körnek) arról beszél, hogy milyen súlyos sérülés történt (de megint csak arra gondoltam, hogy először is, az emberek szeretnek összevissza beszélni, másik részről, hogy nem lehetett annyira súlyos a baleset, ha minden ugyanúgy zajlik tovább).


Másnap hallottam, hogy egy ló úgy megsérült, hogy el kellett altatni. És ma szembesültem azzal, hogy mit láttam azon a lovon, ami furcsa volt.... :(

Eddig is sajnáltam azt a pacit, de most egyszerre van bennem a fájdalom, a harag, a csalódottság és a felháborodottság...

Miért ott rendezik meg ezt a versenyt? Senkinek nem jó, legfőképpen a lovaknak nem. Ráadásul van jó lovaspálya Budapesten is. Miért nem tartják tiszteletben a lovakat? Miért kell állatokat kínozni, ráadásul országos szinten? És ráadásul erre büszke az ország? Ez sokkal inkább szégyellni való!!!!



Ha nem vagyok ott, és nem látom, hogy mennyire bekattantak az állatok, nem is tudok róla, mert érdekes, arról sehol, senki nem beszél! És itt a kérdés, hogy miért hallgat mindenki arról, ami valóban történt ott?

Ez volt az első verseny, amire kimentem, a fiam miatt, de ez volt az utolsó is. Én nem támogatom jelenlétemmel ezt a szégyenrendezvényt, az országos állatkínzást!

Nagyon szomorú vagyok, hogy ennek a lónak, ilyen méltatlanul kellett meghalnia!





És a legszomorúbb dolog az, hogy jövőre ezt a versenyt ugyanúgy meg fogják rendezni...
14 komment
Címkék: :(

Én, meg a hülye elveim...

2011. szeptember 21. 11:36 - Jaguár

Ahogy öregszem, úgy vagyok egyre kevésbé toleráns a bunkósággal szemben.

Már gyerekként megtanították nekem, hogy az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Részemről ez így is van, és ezt ugyanígy elvárom másoktól is. De manapság az adott szó annyit nem ér, mint a használt vécépapír. Én meg az elvárásaimmal elmehetek a sóhivatalba. A rosszabbik eset az, amikor az illető önként ígér meg valamit, esküdözik égre-földre, majd úgy ahogy van, el is felejti. És ilyenkor ki érzi magát kellemetlenül? Hát nem az, aki ígéretet tett. Még én érzem magam hibásnak azért, mert a másik tett egy ígéretet, amit esze ágába sincs betartani. Nanemá'!

A másik dolog a pontosság. De ez is összefügg az ígérettel, mert ha én azt mondom, hogy ekkor meg akkor ott vagyok, ahol, akkor, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is ott vagyok. Mert megígértem.
Persze előfordulhat bizonyos okokból késés. Ezt viszont minimum jelezni kell a másik felé, hogy az az idióta ne álljon ott feleslegesen. De az, hogy valaki akkor induljon el, amikor már oda kellene érnie... elfogadhatatlan számomra.

Számomra mind a két eset nagyfokú tiszteletlenségre vall. Márpedig, ha valaki így viszonyul hozzám, akkor tőlem se várjon mást.

Persze az ilyen emberekre az a jellemző, hogy ők viszont mindent elvárnak, ők megbeszélik magukkal, hogy kell megtenni, határidőt szabnak és utána egyfolytában piszkálnak, hogy megtetted-e, mert megígérted.

Régen persze én is olyan voltam, mint a birka.

De egy ideje nem.

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Mindenki kap egy esélyt, aztán még egyet. Harmadik esély nincs. És onnantól kezdve az én hozzáállásom is olyanná válik. Valamint tíz percnél többet nem is várok senkire (kivéve megalapozott késési indoknál).

Ha meg ez nem tetszik, akkor sem én fogok változtatni először.

5 komment
Címkék: szvsz

kérdés

2011. szeptember 20. 10:37 - Jaguár

Királyfi megállapította, hogy más felnőttek sosem játszanak. És igaza van.


Mi bárhol, bármikor, bármivel tudunk játszani és játszunk is, vidáman és örömmel telve, még akkor is, ha mások furcsán néznek ránk. Mert furcsán néznek ránk. Van, aki mosolyogva, mert eszébe jut a játék öröme, van, aki értetlenül, mert azt sem tudja, hogy mi az, hogy játék. Valahogy... mint oly sok más érték, ködbe veszik ez is.

Manapság nem "divat" játszani - sem.

Kisgyereknek az a gyerek jó, aki "elvan" magával, a nagyobbakat pedig egyszerűbb tévé, számítógép elé ültetni.


Pedig, játszani jó. Gyerekekkel játszani még jobb. A saját gyerekünkkel játszani a legörömtelibb dolgok egyike.




Miért nem játszanak az emberek?


Hova tűnik a felnőttekből a játékosság? Hova tűnik az emberekből az életöröm?




A válaszokat nem tudom, de azt igen, hogy erre a megállapításra mindig emlékezni fogok és odafigyelek arra, hogy az én és gyerekem élete része maradjon a játék.

3 komment
Címkék: gondolatcsepp

Nők.

2011. szeptember 19. 15:28 - Jaguár

Manapság a pasihiányban megzakkant nőket semmi sem tartja vissza, még az sem, hogy a kiszemelt hím párkapcsolatban él-e. Ha nem ismerik személyesen a nőt, akkor nyilván nem létezik, de ha találkoznak is vele, az sem egy visszatartó erő.
Ráadásul nemhogy diszkréten próbálnák meghódítani a férfit, képesek arra, hogy a párja jelenlétében is rámásszanak.



Ilyenkor mindig több gondolat is felmerül bennem.

Egyrészről az, hogy igaza van, végül is itt a lehetőség, amit meg kell ragadni és vagy összejön, vagy nem, de legalább megpróbálta és nem sír azon egész életében, hogy "mi lett volna, ha" (én meg legalább jól szórakozok).



Másik részről az, hogy ejjde szánalmas, hogy egy nő idáig süllyed, hogy akár egy másik nő jelenlétében is képes rámászni annak párjára.



Harmadik részről tisztelem a bátorságát az aktuális hölgynek, aki merészen azt gondolja, hogy kiüthet a nyeregből (próbálkozni lehet) és azért néha szívesen odaszólnék, hogy "anyukám nézz már magadra, aztán én rám, aztán megint magadra, mert te nem én vagyok...). Igen, tudom, megvan az egészséges önbizalmam ezen a területen, vagy talán annál is több - de itt most nem az a téma :).

Az viszont tény, hogy bennem a féltékenységnek kis szikrája sincs jelen.

Egyrészről azért, mert úgy gondolom, a férfi, akivel együtt vagyok, el tudja dönteni, hogy kivel akar együtt lenni. Ha úgy dönt, hogy továbblép, akkor segíteni kell neki csomagolni, hogy egy sokkal jobb jöhessen helyette.

Másrészről pedig olyan férfi nem termett, akiért én harctérre mennék.
Röviden az a véleményem, hogy férfi annyi van mint a szemét, számomra viszont egyetlen egy fontos közülük, és az a fiam, de itt most nyilván nem róla van szó.

Így hát ezek az akciók meglehetősen szórakoztatóak számomra, kabaréként tartom nyilván, ahogy nyomulnak a csajok, de tény, a kedvenc jelenetem az, amikor a hölgyemény csalódottan elkullog.

Ilyenkor - hála a közösségi oldalaknak és a felhasználóknak, akik mindent publikussá tesznek mások számára - vigyorogva olvasom a csalódott szerelmes bejegyzéseket (ugyanúgy mint előtte a nagy lájkolásokat meg üzengetéseket az üzenőfalon).

Gonosz vagyok mert más szomorúságán vigyorgok? Lehet. Az biztos, hogy nem tartom sokra ezeket a nőket, de miért is tartanám őket valamire, amikor semmi önbecsülés nincs bennük. Persze mindegyik csodálkozik, hogy a férfiak semmibe nem veszik őket és az égvilágon nem kellenek senkinek. Maximum ha a pasi olyan, hogy kihasználja a lehetőséget, akkor egy kóbor numera beleférhet, de használat után félredobják őket, ahogy az az olcsó kis cafkákkal lenni szokott.


5 komment
Címkék: szvsz
süti beállítások módosítása