Ide tegnap írtam valamit. Volt, aki olvasta, volt aki nem. Inkább megtartom magamnak, amit érzek, gondolok. És azt is tudom, hogy miért.
Viszont néhány gondolatom van. Naná (nekem ne lenne...).
Viszont néhány gondolatom van. Naná (nekem ne lenne...).
Van, hogy csalódást okoz számomra mások viselkedése. Nyilván azért, mert máshogy cselekszenek, mint ahogy én tenném. Ez hiba-e?
Hiba-e az, hogy valaki máshogy cselekszik, mint ahogy én várom, és hiba-e az, hogy ez nekem csalódást okoz?
A csalódás is egy érzelem, ami rámutat valamire.
Mindannyian mások vagyunk. Engem az érzelmek vezérelnek, ez motivál vagy nem motivál a cselekedeteimben, életemben.Másokat más dolgok vezérelnek.
Az én dolgom, az ő dolguk.
Tegnap tegnap volt, ma - ma van. Mi a fontos?
Az én dolgom, az ő dolguk.
Tegnap tegnap volt, ma - ma van. Mi a fontos?
Kérdéseket tettem fel magamnak - megkérdeztem, miért fáj nekem az, amit tett az illető, miért az ellenállás bennem a cselekedete irányába, és, hogy ezt hogyan tudom orvosolni úgy, hogy jól érezzem magam.
Megkaptam a választ.
Miután rájöttem, hogy mi a probléma gyökere, megkérdeztem magamtól, mivel gyógyítható, majd megtettem a szükséges lépéseket.
Így lett viharból napsütés.
És most felhőtlen örömmel tudom nézni azt, ami tegnap ilyen erős érzelmeket, erős ellenállást váltott ki belőlem.
Elmúlt az ellenállás, elmúlt a negatív érzelem.
És persze meg is bocsátok magamnak, hiszen nem benne csalódtam, hanem csakis saját magamban, hiszen az én érzelmi elvárásaim dőltek romba. Ő csak tett valamit, és az is mindegy, hogy máshogy tette, ahogy én tettem volna. Nem azon van a hangsúly. Ráadásul ennek köszönhetően viszont fény derült egy elvarratlan szálra, amit most sikerült lezárni.
