Tegnap Férfimmel azon vitáztunk, hogy mi lesz a nevem, ha férjes asszony leszek. Mármint az Ő férjes asszonya.
Romantikus módon már többször feleségül vett, ilyenolyan nyálas filmek alatt bőszen bólogatott az igennél is, és a kezemet is megkérte már párszor, mi több a barátainak ezt el is újságolta. Az már az én saram, hogy nemet mondtam minden egyes alkalommal. Tegnap amikor porszívótam, felhördült, körbe ne takarítsam, mert különben hogy leszek a felesége?
Persze már az koccanásokat okozott, hogy közöltem, hogy én ugyan sehogy, mert egyszer elég volt az nekem és úgy megfeküdte a gyomromat, hogy még most is fáj. Azután amikor kitalálta, hogy majd neve mögé leszek elrejtve, felháborodtam és miután kiderült, hogy számomra minden változat elfogadhatatlan, csak és kizárólag a saját nevem viselésére vágyom, sőt mi több, felajánlottam számára, hogy inkább ő vegye át az én nevem... már jött is a kontra, hogy inkább azért nem házasodhatok, mert ahogy öregszem, úgy vagyok egyre házsártosabb és rigolyásabb.
Hát ebben van valami.
Azóta cukkolásképpen a vezetéknevükön szólítjuk egymást.
Azért szép dolog a szerelem.