Mer' mindig sablonolok. Megint elállítottam valamit. Többmindent is. Mert mindig ki kell találnom valami változtatást. Találtam jó hátteret, de az meg nem megy a blogomhoz, csak bonyolultabb munkával, de az meg úgy nem jó, mert, csak. Igazából nem is tetszik... Najó, akkor visszaállítom azt, ami volt... Én balga, kivételesen nem mentettem el totál a sablonomat. Olyan vagyok, mint valami zöldfülű kezdő...

Mindenhol hallani a panaszt a munkanélküliségről így meg úgy.
Akinek meg van munkahelye, az sztrájkol, hogy senki ne jusson be a munkahelyére dolgozni - aki viszont becsülettel bemenne - és ezáltal esetleg elveszíthesse a havi munkajövedelmét - hiszen nem minden munkaadó toleráns.
Persze, értem én, hogy mi miért, na de kérem, egy munkahely akkor is többet fizet, mintha nem lenne!
Megjegyzem, a munkáltatók helyében közölném a sztrájkolóval, hogy jól van nem dolgozol, többet nem is kell, mert van helyetted három (öt, hét, tíz stb.) munkavállaló aki még az ilyen munkahelyet is értékeli, mert esetleg három gyereket nevel otthon és egy éve nem talál munkahelyet!

Miért nem lehet azt becsülni, ami van és tisztességesen ellátni a munkát?

"- Szia! A csapból is az folyik, hogy a MÁV is sztrájkol holnap reggel, megbénítják az elővárosi közlekedést, nem tudom, hogy jutok be.
- Tudom, hogy ha valaki, akkor Te bejutsz dolgozni, hiszen Te remekül alkalmazod a Titkot, úgyhogy ezen nem aggódok."

Na most erre mit mondjak?

Reggel kimentem a vonathoz - ami jött időben - és bejöttem dolgozni, időben, úgy mint máskor. Ráadásul a villamos is rendelésre jött.

Azért jó érzés így hírhedtnek lenni.

Válás után derül ki az, hogy igazán ki milyen ember.

Bár már majdnem hat éve, hogy elhagytam, de az én volt férjem a mai napig döbbenetesen sok energiát öl abba, hogy nekem rossz legyen, minél több fájdalmat okozzon és ahol tud, keresztbe rak.
Meg is mondta, hogy mivel elhagytam, mindent megtesz a boldogtalanságomért. Közben persze fennen hirdeti a saját boldogságát. Persze azt is tudjuk, ha valóban annyira boldog lenne, nem azzal foglalkozna, hogy engem boldogtalanná tegyen.

Volt idő, amikor még hatással volt rám. Elég nagy tára van alantas módszerekből, sunyi hátbatámadásokból... szinte már fáj a késnek a hátamban...

Ám egy ideje már csak nagyon együttérző vagyok vele... szörnyű lehet ennyire szánalmasnak lenni.

A mostani tettén is megdöbbentem elsőre, aztán a meghökkentség után éktelen nagy röhögés fogott el.

Mindegy, hogy mi a színjáték, a lényeg a valóság.

Fogadjatok meg egy tanácsot!

Ne váljatok!

Lakjon jól minden kutya!

Volt nekem egy barátnőm. Teljesen normális. Volt (?).
Aztán férjhezment, szült egy gyermeket. A kislány igen szép és kedves és aranyos és bájos. Mint a legtöbb kisgyermek.
Csakhogy.
Mióta a pici napvilágot látott - majdnem két éve - napi rendszerességgel jönnek a hírlevelek tele fényképekkel, egy ideje szavazásra való felhívás - szavazzunk Őrá, a legszebb gyermekre, iwiw üzenőfala szintén tele van kürtölve, ha napi tíz link nincs róla, akkor egy sem.
Félek, ha kinyitom a csapot, már onnan is ő folyik... A legfrissebb hír, hogy most már van honlap is, ahol a család mindennapjairól tájékozódhatunk.
Továbbra is kedvelem ezt a lányt, meg elhiszem, hogy büszke a lányára, meg a családjára meg satöbbi, na de azért mégis!