Amikor tudatosult bennem az, hogy szinte már nálam lakik, észrevétlenül mindennapos lett nálam, sőt mi több, nevezzük nevén - együtt élünk, kitört a pánik bennem. Azonnal szűknek éreztem a ruhát. Kerestem a gondokat, előre vázoltam a sötét jövő rémképeit és kerestem a kisutcákat, hogyan meneküljek meg ebből a helyzetből.
Aztán igyekeztem zen-állapotba váltani és megnyugodni.
Jobban megvizsgálva a helyzetet azt mondtam, ki lehet bírni.
Következő érzés az volt, hogy végülis nem rossz.
Jelenleg ott tartok, hogy el kell ismernem, sokkal jobb vele, mint ahogy én azt előre elvártam, elterveztem... tök buli együtt élni egy nekem való pasival.
